Gyurkity Péter

Dupla kijelző és dual-mode LTE a Samsungtól

A dél-koreai gyártó két érdekes megoldással is készül, ezek egyike egy dupla kijelzős, kihajtható készülék, a másik pedig a Galaxy S 4 és S 4 Mini frissítése.

A cég hazai, vagyis dél-koreai oldaláról letölthető kézikönyvben a korábban már emlegetett Galaxy Folder (SHV-E400K) pontos részleteit vehetjük szemügyre, a képek alapján pedig ez egy rendhagyó mobiltelefon lesz. A hagyományos készülékekre emlékeztető példány ugyanis egyszerre két nagyobb kijelzővel jelenik meg, az első körben az ázsiai piacon.


Az összecsukható mobil mindkét oldalán lesz kijelző

A Folder az előlap kihajtása után valóban két kijelzőt biztosít számunkra, ezek egyike pedig egy 3,7 hüvelykes AMOLED-panel, 800 x 480 pixel támogatott felbontással. A további hardveres jellemzők listán egy ikermagos Snapdragon 400 chip, 2 GB RAM, valamint LTE-támogatás kapott helyet, így leginkább a belső terén lesznek eltérések a tavaly Kínában már piacra dobott SCH-W2013 jelzésű telefonhoz képest. Érdekes, hogy a másodlagos kijelző nem e-ink, pedig mintha mostanában ebben látnának fantáziát egyes piaci szereplők.

A Samsung háza táján tovább folytatódik a legújabb zászlóshajó tökéletesítése, annak apróbb variációkkal történő módosítása. Most a Galaxy S 4 és S 4 Mini változatokat mutatták be egy további eltéréssel, amely jelen esetben a dual-mode LTE elérést jelenti. Eddig gondot jelentett az FDD-LTE és a TDD-LTE szabványok közötti átjárás megfelelő biztosítása, a ZTE fejlesztése például újraindítást igényel, ám a két új jövevény kényelmes alternatívát nyújt a sokat utazó, roaminggal gyakran élő felhasználóknak.

A két okostelefon automatikus módon kezeli az adatcsomagok és a beszélgetések átirányítását egyik hálózatról a másikra, legyen szó egyazon, avagy különböző szolgáltatókról. Arról azonban még egyelőre nem esett szó, hogy a dual-mode LTE készülékek pontosan hol és mikor jelennének meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Angel5 #4
    ebből is látszik az embernél nincs hülyébb állat :)
  • duke #3
    Ja en is ezen gondolkodtam, ha ott kijelzo az elejen, akkor minek meg szetnyitni, egyszerre ugyse latni a ketot.
  • csimmasz #2
    Azert, hogy az online fuggok amikor szemelyesen talakoznak akkor is kenyelmesen facebook videochatolhassanak akar egy keszuleket hasznalva. :)
    Meg a marhasagokat mindketten lassak amit a tobbi kiposztol.
  • KopaszIsten #1
    Tudja valaki, hogy a rajzon is látható telefont miért kinyithatóra tervezték?