Gyurkity Péter

Jöhet a 99 dolláros iPhone

Az Apple hírügynökségi értesülések szerint egyszerre több eltérő okostelefont dobna piacra, hogy megerősítse saját helyzetét a Samsunggal szemben, és visszaszerezze az elvesztett pozíciókat.

A vállalat terveivel kapcsolatos pletykákról, valamint az ágazaton belül információkat szivárogtató források értesüléseiről ezúttal a Reuters számolt be, kiemelve, hogy a cég egyszerre több eltérő változat piacra dobásán is gondolkodik. Ezek között megtalálható két kifejezetten nagyobb méretű példány, valamint egy egészen olcsó telefon is, hogy a lehető legjobban lefedjék az eltérő szegmenseket.

A jelek szerint az Apple egy 4,7 hüvelykes, illetve egy 5,7 hüvelykes iPhone változattal szállna szembe a Samsung dömpingjével, arra tényre reagálva, hogy a dél-koreai rivális és más versenyzők által elkészített, úgynevezett phablet készülékek nagyon is jól fogynak a piacon. A változó viszonyokra az almás cég eddig igencsak lassan reagált, hiszen a tavaly megjelent iPhone 5 volt az első, amely szakított a Steve Jobs által ideálisnak tartott 3,5 hüvelykes mérettel, miközben a többiek egyre nagyobb példányokat mutattak be és rajtoltattak el sikeresen. Jellemző, hogy az említett iPhone rendelkezik a legkisebb kijelzővel a legjobban fogyó telefonok kategóriájában, így van mit bepótolni ezen a téren.

Az elsődleges riválisnak tartott Samsung az olcsó készülék terén is nagy előnyre tett szert, hiszen az Apple itt eddig egyáltalán nem volt jelen. Ezen változtatna egy 99 dolláros iPhone megjelenése, amelyről ugyan már korábban felbukkantak bizonyos pletykák, ám a cég nem reagált azokra. Igaz, Tim Cook legutóbb nem cáfolta egyértelműen az olcsóbb változattal kapcsolatos kérdéseket, ám még nem vehetjük biztosra, hogy valóban felbukkan majd egy ilyen példány - már csak azért sem, mert az ágazaton belüli források szerint maga az Apple sem szánta el magát a lépésre.

Bárhogy is legyen, az említett készülékek legkorábban jövőre bukkanhatnak fel, vagyis idén itt nem sok változásra számíthatunk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • errorista #84
    ,,Viszont a high end piac eleg szuk,"

    lol?
  • caius marius #83
    Jujujj! Mosmilesz? :)
  • M2 #82
    Úgy néz ki, tényleg jönnek az olcsóbb iPhone készülékek. Ez már nem a Steve Jobs korszak, ma már az Apple kullog a piac után, bármi megtörténhet.
  • Chris05 #81
    Én csak 1 dolgot mondhatok. Kolléganőm használt Samsung Galaxy S Adv. telefont (1 GHz-es CPU, 2 mag, 5 megás kamera, Super amoled kijelző, 4 "). A férjének iPhone 4 készüléke van (1 mag, 800 MHz, 5 megás kamera, Retina kijelző 3.5 "). Amikor valós életben tesztelték a 2 telefont, akkor az S Adv a sokkal jobb hardverrel 2-3x lassabban csinálta ugyanazt, mint az iPhone. Azóta a kolléganőmnek egy szép fehér 8 Gigás iPhone 4 készüléke van. Ennyi az én véleményem a lóerőkről. A 2-es android még csak meg sem mozdítja a 2. magot. A 4 magos mobil CPU egy nagy marketing bullshit. Igaz, hogy masszívan párhuzamosított folyamatoknál (Benchmark programok) iszonyatosan domborít, valós életben pedig nem több, mint egy battery drainer alkatrész. Az égvilágon SEMMI értelme nincs az SIII és S4 4 magjának. Nincs rá optimalizált szoftver. A FreeCall Viber Skype Facebook 3G Watchdog kombónak nem kell 4 mag.
  • Papichulo #80
    Ugyanaz a lap, csak az LTE és a GSM chip más az eltérő szabványok miatt.

    Azert a baseband jelentosen kulonbozik, igy ezek kulon iOS verzionak szamitanak.

    Ezek peldaul linkek az Apple developer oldalrol:
    iOS 7 beta Downloads
    iPhone 5 (Model A1428)
    iPhone 5 (Model A1429)
    iPhone 4S
    iPhone 4 (GSM Rev A)
    iPhone 4 (GSM)
    iPhone 4 (CDMA)
    [...]
  • Magiszter #79
    "Ha jol szamolok osszesen 18 kulonbozo iOS device volt"

    Igaz, nem számoltam az iPod Touch-okat, meg a TV-t. A variánsok esetében meg nincs akkora különbség. Ugyanaz a lap, csak az LTE és a GSM chip más az eltérő szabványok miatt.

    "Ezt most mar csak azok kell, hogy megertsek, akik itt a magok szamaval dobaloztak"

    Akik a magok láttán kapnak... öhm... magömlést azok nem fogják megérteni. Mert nekik csak 2-4-sok magos telefonjaik vannak Androiddal és sosem használtak iOS készüléket. Vagy ha igen, akkor se sokáig.
  • Papichulo #78
    Természetes hogy egy fix hardverre ki lehet úgy hozni az IOS-t hogy egy hardveresen erősebb vetélytársát sebességben maga mögé utasítsa.

    Ezt most mar csak azok kell, hogy megertsek, akik itt a magok szamaval dobaloztak. Hint: nem en voltam az :)

    Míg ha az IOS egész életét nézzük akkor van összesen 6 telefon és 5 tablet.

    Csak erdekesseg gyanant: Ha jol szamolok osszesen 18 kulonbozo iOS device volt (iPhone(6)/iPad(5)/iPod(5)/AppleTV(2)), plusz a kulonfele modellek - csak az iPhone 5, 3 kulonbozo varianst takar. Szoval az iOS/iPhoneOS eleteben eleg sok hardware varians volt - persze nem android ertelemben vett "sok"
  • Magiszter #77
    Ezzel a hozzászólással egyetértek, csak a mondat végi kérdőjelet cserélném pontra. Ez nem kérdés ez tény.
    Három androidos, két IOS és egy WidnowsPhone-os készülék után mondom hogy az Androidnak az a hibája hogy rengeteg verziója van és kismillió eszköz futtatja, kismillió konfigurációjával. Míg ha az IOS egész életét nézzük akkor van összesen 6 telefon és 5 tablet. Ha csak a jelenlegi generációt akkor beszélünk 3 eszközről és kész. Természetes hogy egy fix hardverre ki lehet úgy hozni az IOS-t hogy egy hardveresen erősebb vetélytársát sebességben maga mögé utasítsa.
    Ugyanez vonatkozik a WindowsPhone-okra is. Az MS nem véletlen szabta meg hogy milyen hardveres követelményeknek kell megfelelni hogy WP fusson az eszközön. Nem minimum gépigény mint egy Android esetén, hanem követelmény hogy csak X vagy Y hardver és semmi más.

    Amíg Androidra nem lesz egy szabályozás az alá rakható vas tekintetében, addig nekem biztos nem lesz az életben többet Androidos készülékem. Mert mikor sebességben a Galaxy S-em maga mögé utasította egy Xperia Mini, akkor kitört belőlem a becsapott vásárló életérzés. iPhone-al és WindowsPhone-al ilyen érzésem nincs/nem volt.
  • Papichulo #76
    igy kell a magok számát számolni és a ram-ot!!!

    Magyarul szerinted hiaba a nagyobb teljesitmeny - tobb mag, tobb RAM - ha ezt az extrateljesitmenyt elviszit a diverzifikalt es fregmentalt android OS, ergo nincs ertelme a ket rendszer teljesitmenyet direktben hasonlitani, mivel ez torz eredmenyeket szul es az iOS alcsonyabb hardware specifikacio mellett is kepes az androidehoz foghato, ad absurdum azt meghalado felhasznalo elmenyt nyujtani?
  • tacky #75
    fergusonpapa és a többi okos: az android nem egy telefonra nem egy cég telefonjára hanem szinte az őszess telefon gyártóra kell megirni ezért a nagyobb spec.nem úgy mint mondjuk egy iphone ios amit CSAK ÉS KIZÁROLAG apple terméken található természetesen könyebb optimalizálni...igy kell a magok számát számolni és a ram-ot!!!