SG.hu·

Vírusra figyelmeztet a BRFK

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Gazdaságvédelmi Osztálya eljárást folytat az interneten terjedő „Ransomware” elnevezésű vírussal kapcsolatban.

A rendőrséghez országszerte több állampolgári bejelentés érkezett, mert ismeretlen tettesek különböző internetes oldalakon keresztül egy káros tartalmú szoftvert terjesztenek. A sértett gépének képernyőjére egy üzenet töltődik be, amely szerint a „Magyar Rendőrség Osztály Elleni Kiberbűnözés” zárolta a komputert, mivel azon illegális tartalmak találhatóak. Az üzenet szerint a gép feloldásához meghatározott összeget szükséges Ukash vagy paysafe utalással befizetni. Az így kicsalt összegek feltehetően internetes szervezett bűnözőkhöz jutnak el. A rendelkezésre álló információk alapján nemzetközi csoport áll a vírus megjelenése és terjedése mögött. Több nyugat-európai országban megjelent ez az elkövetési mód, az adott ország rendőrségi jelképeinek felhasználásával.

Felhívják a lakosság figyelmét, hogy a rendőrség nem blokkol számítógépeket, ezen üzenetek alapján senki ne vásároljon Ukash vagy egyéb utalványt! A vírus csak aktív kapcsolat esetén indul el, ezért ilyenkor az internetes kapcsolatot meg kell szakítani (a modemet kikapcsolni, vagy kihúzni az „internet” kábelt a számítógépből), és újraindítani a komputert. Ezután javasolt a fertőzött számítógép vírusirtását vagy az adatmentést és a számítógép újratelepítését elvégezni, melyhez szükséges lehet számítástechnikai szakember segítsége. A számítógép újratelepítése után ajánlott vírusirtó programot, valamint kétirányú tűzfalat telepíteni. A vírus terjedésének megakadályozása és a szükséges óvintézkedések meghozatala érdekében a rendőrség felvette a kapcsolatot az internetszolgáltatókkal és a biztonságtechnikai szoftverek fejlesztőivel.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Tinman2013. 02. 20.. 16:17||#6
Ember! Ezt írta: "természetesen format c:"

Hát nem! Lóval csinálni se természetes, meg minden szarért formatálni sem...

Azt meg ne várja el tõlem senki, hogy egy INFORMATIKAI fórumban, majd azt nézegetem, hogy szoptatós anyuka-e a t. hozzászóló vagy az Apple egyik elnöke.

"Vannak olyanok akik még egybõl fizetnek is."

És nem ez a nagyobb baj... hanem az, hogy akik fizetnek is, azok SZAVAZATI joggal rendelkeznek! Döbbenet!
-1
© Narxis2013. 02. 20.. 13:29||#5
Ott van a profiljában, hogy nyugdíjas. Nem kéne keresztben lenyelni csak azért mert nem tudja magától eltávolítani. Vannak olyanok akik még egybõl fizetnek is.
-1
© Tinman2013. 02. 20.. 09:28||#4
Amúgy mivel foglalkozol? Idegenforgalom, távgyógyítás, jóslás csirkelábból?

Csak azért kérdezem, mert "format c:" megoldást írsz egy kb. 5 perc alatt eltávolítható 1/10 kategóriájú még vírusnak se nevezhetõ kártevõre.

-1
© hunwhite2013. 02. 20.. 09:12||#3
Ezt egy laptoppal hozták nekem....mindig csak akkor jelenik meg amikor a gép csatlakozik a netre. Ha net nélkül használtam a gépet akkor nem jelent meg a kép. Természetesen format c: 😄
+1
© hunwhite2013. 02. 20.. 09:10||#2
+1
© caprocorno2013. 02. 20.. 04:59||#1
Van valakinek képernyõmentése errõl?