Gyurkity Péter

Az iPhone 5-re készülnek az európai szolgáltatók

Mégpedig az új nano-SIM kártyák tömeges megrendelésével, hogy elegendő számú álljon rendelkezésre, mire befut az Apple új fejlesztése - utóbbival kapcsolatban ezúttal vékonyabb külsőt jósolnak.

A Financial Times értesülése szerint több európai mobilszolgáltató cég is nagyobb számú nano-SIM (4FF) kártyát rendelt meg, a saját készletek feltöltése céljából. A hír arra utal, hogy az érintett vállalatok az iPhone 5 érkezésére készülnek, mivel az Apple többek között az új készülék közeledő megjelenése miatt ragaszkodott az új szabvány elfogadásához és jövőbeni alkalmazásához.

Az almás cég még május végén aratott győzelmet az ügyben, az ETSI illetékes bizottsága ekkor fogadta el javaslatukat egy még kisebb, a micro-SIM kártyákhoz képest 40 százalékkal szolidabb mérettel rendelkező nano-SIM kidolgozásával kapcsolatban. A pontos méret ezúttal 12,3 x 8,8 x 0,67 mm, ezzel még több hely marad a burkolat alatt az egyéb komponensekbnek, ami az illetékesek szerint mindenképpen kedvező fejlemény a soron következő fejlesztések számára. Ezzel egy időben sikerült megőrizni a kompatibilitást is, vagyis a szükséges adapterrel nem lesz gond az új kártyák alkalmazása a meglévő készülékekben. Többen azonban - így például a Nokia - nem elégedettek az új szabvánnyal, szerintük a meglévő micro-SIM (3FF) tökéletesen ellátja feladatát, így várhatóan mindkét megoldás jó ideig használatban marad majd.

Eközben folyamatosan érkeznek az újabb és újabb értesülések az iPhone 5 várható újításaival kapcsolatban. Ezúttal a Wall Street Journal hivatkozik a céghez közel álló forrásokra, mégpedig annak kapcsán, hogy a kijelző, és ezzel együtt maga a készülék is vékonyabb lesz közvetlen elődjénél. Az úgynevezett in-cell érintőképernyő alkalmazásával 0,44 mm-t faragnak le a vastagságból, míg egy vékonyabb akkumulátor mellékelése további 0,46 mm spórolást eredményezne. Mások arról írnak, hogy a 9,3 mm vastag iPhone 4S után egy 7,9 mm-es iPhone 5 futhat be, többek között a fenti változtatások révén.

Hogy mindebből pontosan mi valósul meg, azt minden bizonnyal csak az ősz folyamán tudjuk majd meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • caius marius #47
    #44 Ez gondolom nekem szólt.
    Volt cégem és valóban ez sajnos így is működik. Abba is hagytam a vállalkozósdit. Nem vagyok hajlandó másokat átverni és megalázni, pusztán azért mert most ez dívik...
  • caius marius #46
    #35 hszt tessék elolvasni ott van a vàlasz!
  • narumon #45
    ÉS ezt most miért nekem írod?
  • MerlinW #44
    Ha lenne céged, te is ugyanolyan görény lennél. Mert annyi pénzt, hogy fenntarts egy céget és még haszon is legyen, csak görénységgel lehet keresni. Üdv a világban:)
  • narumon #43
    A válasz megint elmaradt.
  • G_ArchAngel #42
    Azert zsenialis helyzet ez: az SG-n mar nem is kell Apple cikket lehozni, barmelyik alatt lehet offtopic flame-elni.
  • caius marius #41
    A "kihasználja a törvényben adott lehetőségeket"? Inkább visszaél vele nem? A kettő között nagy a különbség!
  • narumon #40
    Nem. Pont azért hangzott így a kérdés, hogy bármit ide vegyünk. Azért nem veszel meg egy egyébként jó terméket mert a cég kihasználja a törvényben adott lehetőségeket?
  • narumon #39
    DE tudsz olyan céget ami nem görény? Vagy csak még nem hallottál róla, hogy görény? Nagy különbség.
  • caius marius #38
    Szerintem szeret a rivaldafényben fürödni. Ahhoz, hogy fojamatosan a köztudatban legyenek kellenek az ilyen cikkek. Miért nem akarja szerinted, hogy mindig róla beszéljenek?