SG.hu·

Elhalasztották a G.I. Joe 2-t majdnem egy évvel

Jövő tavaszra halasztották a június végén bemutatni tervezett G.I. Joe: Megtorlás premierjét. Lehet, hogy az ugyancsak játékadaptáció Csatahajó bukása miatt ijedt meg a Paramount stúdió és a Hasbro?

Az akciófilmek szerelmeseinek nagy bánatára a Paramount Pictures bejelentette, hogy a nagy nyári durranásnak tervezett második G.I. Joe-film, a G.I. Joe: Megtorlás (G.I. Joe: Retaliation) premierjét július 29-ről 2013. március 29-re halasztotta. Mindez annak ellenére történt, hogy a stúdió már jó ideje reklámozza a filmet, több előzetest is láthattunk belőle, valamint nem egy plakát is megjelent a neten, valamint a mozikban.

A film a jövedelmező időszakot a hivatalos információk szerint azért hagyja ott, hogy 3D-s konverziót kaphasson. Brian Goldner, a Hasbro elnöke el is mondta, hogy főleg Amerikán kívül elég nagy az igény a 3D-s filmekre, ezért a G.I. Joe 2-t is meg lehet nézni így, még akkor is, ha eredetileg nem a harmadik dimenzió figyelembevételével forgatták. A halasztás azt jelenti egyébként, hogy a második G.I. Joe-mozi így a Stephenie Meyer-féle A burok című scifivel kerül egy időpontban bemutatásra. (A G.I. Joe: Megtorlás által üresen hagyott időpontot pedig máris elfoglalta a Universal Ted című komédiája, melyet eredetileg július 13-án mutattak volna be.)

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© csabipapo2012. 05. 25.. 06:35||#5
Kinek kell 3D? A mozi legyen csak 2D,azért mozi.
© Yutani2012. 05. 24.. 20:45||#4
Menjenek az anyjukba!

Egyébként én is 2D-ben nézem meg a moziban a filmeket, nem érdekel a 3D.
© Wittgen2012. 05. 24.. 13:01||#3
Na ja. Nekem sincs igényem a 3D-re, a konverziókra semmiképpen, a múltkor mégis kénytelen voltam konverziót nézni, mivel a f*sz mozi csak a 3d teremben vetítette a filmet....szakadjanak meg...
© xido2012. 05. 24.. 10:45||#2
konverzió..az fontos
meglesném azért,hogy az elõre dátumozott plakátok meg marketing meg esetleges nyersanyagok után ilyenkor jár kötbérezés,hogy csak úgy tologatják hónapokat?
© Stranger6662012. 05. 24.. 08:55||#1
Nagy az anyádra az igény... csak a mocskos geci mozik nem adják a filmeket 2dben, hogy vehessem meg a drágább jegyet és a kisebb élményt kapjam...