Ötvös Tibor

A sorozat legrosszabb darabja a Postal III

A Postal III fejlesztése igen kacifántos utat járt be. A Running with Scissors közel 15 éve jelentette meg az első részt, mely nagyon szép sikereket aratott köszönhetően hangulatos játékmenetének, mértéktelen brutalitásának és humorának.

A második epizód szintén "üde" színfolt volt a játékpiacon, ám tegyük hozzá, hogy egy olyan alkotást nehéz komolyan venni, mely nem rendelkezett kimondottan jó grafikával és a Mesterséges Intelligencia fogalmát sem ismerte. Mindenesetre a második, már FPS-műfajban induló rész is siker lett, így várható volt a trilógiává bővülés.

Ez év végén meg is történt. A Postal III továbbra is marad az, ami: egy rétegjáték. A játék durvább és gusztustalanabb, mint eddig bármikor és több vérengzésre illetve fajtalankodásra kerül benne sor, mint egy horrorfilmben. A játék összefüggő történettel nem igazán rendelkezik. A lényeg, hogy hősünk (továbbra is a Dude nevet viseli) különböző küldetéseket kap, melyeket le kell tudnia.



Ezek elég változatosak és - finoman szólva - egyediek. Az elsőben például egy pornótékából kell az elhasznált zsebkendőket felszippantanunk és az épületre támadó, erőteljesen egy Sarah Palin hasonmás hatása alatt álló anyukák tömegére kell tüzelnünk belük. Akit eltalálunk, az lenyeli a zsepit, majd megnyugodva elsétál. A megbízónk az ismert pornósztár, Ron Jeremy, aki nem hajlandó kifizetni minket. Ezzel vége az első missziónak. De később vadászhatunk AIDS-szel fertőzött macskákra, akik egyébként a helyi mexikói és sushi bárok alapanyagai is egyben és felbukkan az összes sztereotípia is: meleg cowboyok, drogos hippik, korrupt zsaruk, törtető anyukák és társaik.

Nem mellékesen Uwe Boll is kap egy pofont, de hogy pontosan hogyan bukkan fel a programban, az legyen meglepetés. Sajnos azonban akit az eddig leírtak "felizgatták", azt most le kell hűtenünk. A Postal III egy rettenetes játék lett. A sorozat eddigi fő erősségét adó humor és brutalitás már nem elég és sokszor unalmassá válik az egész. Ismét levizelhetünk bármit és bárkit, de ezt az eddigi részekben is megtehettük, szóval ez nem új dolog.



Ráadásul a Mesterséges Intelligencia mint olyan ismét nem létezik. Nevetséges helyzetekbe keveredhetünk, meghalni csak a saját bénaságunk miatt fogunk. Ráadásul a program elég instabil: a tesztünk alatt rengeteg kifagyással és rendszerösszeomlással volt dolgunk megismerkedni, melyek mind a Postal III miatt történtek.

Összegezve: a Postal rajongói tábora a harmadik rész megjelenése után tovább csökken majd és épp ezért elég valószínűtlen, hogy lesz majd negyedik rész. Akit érdekel, az először fusson egy kört a demóval és/vagy töltse be a második részt és csak akkor adjon esélyt a Postal III-nak, ha valóban élvezte a dolgot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • 3Error #7
    kb. 30 percet szenvedtem vele, próbáltam esélyt adni... nem sikerült... egy rakás szemét az egész, úgy ahogy van... igazi citromdíjas "játék"... :(
  • kissssss #6
    szökő évente egyet kettőt mutatóba.
  • Wittgen #5
    Egyáltalán készítenek még demókat?
  • Zombee #4
    Mellesleg demót sem láttam még.
  • Zombee #3
    Megjelent már angolul is? Amúgy én torrentezés előtt is demóznék, fölöslegesen nem töltögetek, csak ha tényleg nincs más módom kipróbálni.
  • Carmageddon #2
    jah
  • Zero 7th #1
    Úgyis torrent, mit demózzunk?