Szekeres Viktor

Barátság extrákkal - Így kell ezt csinálni!

Végre egy igazán eredeti ötleten alapuló filmet is láthatunk a mozikban, melyben két fiatal megpróbál érzelmek nélkül szexelni egymással, testmozgás gyanánt.

Hogy tetszett a Barátság extrákkal?
  • Tetszett, jó film
  • Közepes lett
  • Gyengén sikerült
Újabb korhatáros romantikus komédia érkezett meg hozzánk a viszonylag gazdag nyári felhozatalból, s a Barátság extrákkal könnyedén be is söpri a legjobbnak járó elismerést. Teszi mindezt annak ellenére, hogy év elején Natalie Portman és Ashton Kutcher főszereplésével láthattunk már egy hasonló, az érzelemmentes szexre építő filmet, de míg a Csak szexre kellesz elég gyenge film volt (az SG-olvasók véleménye szerint is), addig a Barátság extrákkal jól sikerült. És még Justin Timberlake is feledtette kínos szereplését a pár hete bemutatott Rossz tanárban.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!

Portman és Kutcher helyett most Timberlake és Kunis próbál meg nem romantikázni és közben szexelni. Előbbi egy jólmenő blogger, utóbbi rámenős fejvadász, aki megpróbálja Los Angelesből New Yorkba csábítani előbbit, hogy az függetlenségét egy férfimagazin művészeti vezetői posztjára cserélje. Nem árulunk el nagy titkot, a fejvadász nyer, azonban ahelyett, hogy mindkettejük élnék tovább saját, külön utakon futó életüket, a sors úgy hozza, hogy kipróbálják egymást az ágyban, persze pusztán testedzési célzattal. Érzelmek természetesen kizárva.

Le sem kellene írni, hogy ezt a tervet nem tudják hőseink maradéktalanul megvalósítani, hiszen anélkül film sem lenne. Illetve..., még az sem biztos, hogy egymásra találás nélkül nem lenne film, ugyanis Timberlake és Kunis nagyon érzi egymást. Igaz, karaktereik nem roppant érdekesek, de együtt nagyon jól működnek, s ahogy fedezik fel és ismerik meg másikat, az szerencsére a néző számára is szórakoztató, de még inkább aranyosnak mondható. Egyszerűen jó őket nézni, s nem csak akkor, amikor hiányos öltözékben és fenékdublőrrel teslepedőakrobatikáznak. (Dublőrt csak Kunis használt, Timberlake nem.)

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!

Az önfeledt haverkodást nagyjából egy óra elteltével Will Gluck író és rendező, akinek a tavalyi, jól sikerült Könnyű nőcskét is köszönhettük, megunja, s úgy dönt, hogy a párocskát megrendszabályozza kicsit. Úgy véli ugyanis, hogy egy romantikus film csak akkor működik, ha érzelemszámonkérés, félreértés és melodráma van benne. A néző egy ideig el is viseli a hangulatváltást, azonban idővel értetlenkedni kezd, de nagy-nagy szerencsénkre elég volt egyetlen jól elhelyezett poén és ismét eszünkbe juttatták, hogy miért is működött annyira a film első órája. Innentől kezdve tipikus romantikus kliséken át robog a szerelemvonat a cél felé, az embert pedig még akkor is jó érzés tölti el, ha ezért cserébe némi giccset is el kell viselnie.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!

A Barátság extrákkal határozottan aranyos romantikus komédia és nagyon szórakoztató film, és ami fontosabb: szerethető. Persze nem kell nagy dolgokat várni tőle, még a limonádé kategóriába való sorolást sem nagyon lehetne megkérdőjelezni, de talán épp ezért működik ennyire.

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Barátság extrákkal (Friends with Benefits)
színes, magyarul beszélő, amerikai komédia, 109 perc, 2011
16 éven aluliak számára a megtekintése nem ajánlott

rendező: Will Gluck
forgatókönyvíró: Keith Merryman, Will Gluck
operatőr: Michael Grady
producer: Liz Glotzer, Will Gluck, Martin Shafer

szereplők:
Justin Timberlake (Dylan)
Mila Kunis (Jamie)
Patricia Clarkson (Lorna)
Jenna Elfman (Annie)
Richard Jenkins (Mr. Harper)
Bryan Greenberg (Parker)
Woody Harrelson (Tommy)
Nolan Gould (Sam)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • TeDDyRuSh #13
    Én sem tudom mi volt benne az eredeti. Ezeknek a történeteknek csak egy vége lehet, ezért mindig a "töltelék" a lényeg. Voltak benne jó poénok és tényleg jók voltak a szereplők.
    De kifejezetten EGY célcsoportnak szánták és abba nem tartozok bele:)

    Vagyis szerintem nem azt nem tudták elérni, hogy a párocska férfi tagja, akik elmennek a moziba megnézni, ne unja halálra magát sok sok percig bizonyos szakaszokban.

    Szerintem tudjuk be annak, hogy az egyik író kezdő, a másik, aki a rendezője is egyben a filmnek, nincs hozzászokva a sorozatok után a mozifilmek hosszúságához.
  • Chocho #12
    Nekem is feltűnt a sok Sony reklám, meg a noti, amin Windows jel feszít. :D
  • mrlujoak #11
    Nagyon-nagyon tetszett a film! Volt egy jó történet, vidámság és elgondolkodtató mély rész is. Egyetértek a címmel, így kell ezt csinálni!
    A Sony Ericsson Xperia X10 (Justin Timberlake telefonja) és a Sony Ericsson Vivaz (Mila Kunis-é) "főszerepei" is jók voltak, csakúgy, mint a SONY Vaio, Bravia és PS3 (Move-val)... Najó, a kicsit "meghülyült" apple termék is jó volt :)
  • KillerBlue #10
    Nekem tetszett bár talán Timberlake helyett mást is találhattak volna és akkor talán az éneklős jeleneteket is megúsztuk volna. Gőzöm sincs, hogy Woody Harrelson mit keresett ebben a filmben tök felesleges volt. És a mobilos/ipad-es bemutatót is hanyagolhatták volna. Egyébként csak hozzátenném, hogy akik ezeket a romantikus filmeket nézik azokat nem a valószerűség érdekli.
  • Aldo Moro #9
    Ezt az ex enszinkes faszti sose bírtam. A förtelmes főnökök (bocsánat: FF) jobban tetszett.
  • sajtosnudli #8
    Tegnap láttam, nekem tetszett.
  • kalapos01 #7
    Tele van normális, magukat komolyan vevő romantikus filmekkel a piac. Blue Valentine, Angele és Tony, Nader és Simin, jövő héten lesz a Hétköznapi pár. Jobbnál jobbak.
  • Ruley #6
    Nekem a műfajnak nem is annyira a "romantikus", mint a "komédia" részével van bajom.

    Miért ne lehetne nagy ritkán egy normális, magát komolyan vevő romantikus filmet is csinálni, mint régen, nem csak ilyen fél-paródiákat?
  • Chocho #5
    Jó kis film volt, nekem nagyon tetszett. Főleg, hogy voltak benne pontok, amik meglehetősen jól másolták a való élet ilyetén szituációit.

    A színészek pedig nagyon jók benne. :)
  • zetortraktor #4
    Úristen, szerinte, gyúrj rá IQ-ra. :)) És nézd meg, hogy az IQ-n kívül milyen szavak kezdődnek a szótárban az "i" betűvel.

    "a hatásvadász szerelmi propaganda filmekben!"

    Haha. Majd, ha először leszel lánnyal (vagy fiúval), akkor te is meg tudod, hogy milyen az.