Szekeres Viktor
Frászkarika - Az Alkonyat-rajongók rémálma
Alkonyat-rajongók ezrei fognak szívükhöz kapni, ha meglátják a Frászkarika című horrorkomédiát, mert rádöbbennek, hogy nem minden vámpír romantikus lélek.
Hogy tetszett a Frászkarika?
Újabb horrorfeldolgozás érkezett a mozikba, s úgy tűnik, hogy Hollywood rájött, miből érdemes remake-et készíteni, legalábbis, ha horrorról van szó. Ugyanis korábban inkább klasszikus horrorfilmek feldolgozásait láthattuk, melyek közül akadtak nagyon várt filmek, azonban ezek zöme (Psycho, Ómen, Rémálom az Elm utcában) rettentő csalódást okozott. Viszont voltak olyan újrafilmek is, melyek eleve nem klasszikusokat választottak alapanyagként, mondhatni nem kockáztattak, s közepes vagy jó filmből sokkal könnyebb jó filmet forgatni, mint mondjuk egy kultikusból.
Ilyen típusú feldolgozás volt A véres Valentin, A sziklák szeme, vagy Az utolsó ház balra, esetleg, ha annak lehet venni, akkor a Piranha 3D - egyik alapanyaga sem kiemelkedő, nem is csoda, ha mindegyik újonnan készített verziója überelte az elsőt. Hasonló a helyzet az 1985-ös Frászkarikával (Fright Night), mely ugyan bizonyos körökben nagy elismertségnek örvend, még második részt is kapott, de közel sem olyan időt álló film, mint egyes, 80-as években készített zsánertársak. Többek között azért nem, mert a horror és a komédia ötvözése nem mindenkiben csapódott le a készítők szándéka szerint.
Tegyük túl magunkat a szörnyű, inkább nézőtaszító magyar címen, amit egyáltalán nem lett volna kötelező megtartania a forgalmazónak, hiszen amint az első hetes alacsony nézettség is mutatja, nem túl sokan indulnak be e szó láttán, ráadásul az eredeti legnagyobb rajongói sem biztos, hogy a feldolgozásra vágynak. Ha már nagyon az eredetire akartak visszautalgatni, akkor a sokkal kevésbé karakteresebb, ám mégis beszédes Veszélyes éj is bőven megtette volna (a Frászkarika mellett ez volt a régi film másik magyar címe), hiszen a fanatikusok úgyis tudták volna, melyik filmről van szó.
A Frászkarika klasszikus alapszituációt dolgoz fel, mely gyökerei egészen a filmtörténelem kezdetéig nyúlnak vissza, s azóta rengetegen feldolgozták, elég csak Hitchcockra és a Hátsó ablakra gondolni. Mostanában például a Disturbia foglalkozott a "rossz ember a szomszédom", illetve a "disznóságok történnek a szomszédban, de senki nem hisz nekem" témával. Cikkünk tárgyának főszereplője Charley, egykori übergeek, aki valahogy szert tett egy 10 pontos barátnőre, s ezért megpróbálja kocka múltját maga mögött tudni, régi haverjait kerülni. Egyikük azonban azzal áll elő, hogy egy közös barátjuk rejtélyes eltűnése mögött egy Jeremy nevű vámpír áll, aki teljesen véletlenül Charley szomszédja.
Az alaphelyzet tehát adott, Charley elkezdhet röhögni, s azt hajtogatni, hogy vámpírok márpedig nincsenek, mi pedig azon gondolkodunk, miközben tudjuk, hogy valami disznóság történik, hogy valóban minden úgy van-e, ahogyan azt a film sugallja nekünk (és hősünknek), vagy csak valami ravasz félrevezetéssel van dolgunk. Ez a bizonytalansági tényező ideig-óráig kellemesen elszórakoztatja az ember, utána pedig a humor és a vér veszi át a fő szórakoztató faktor szerepét.
Mert a Frászkarika, akárcsak az eredeti, mégiscsak horrorkomédia, bár nem annyira az idétlen és parodisztikus fajtából. Hogy ez jó-e vagy rossz, azt mindenki eldönti, mindenesetre kölcsönöz egy különleges ízt a filmnek. Persze emiatt olyan "apróságokkal", mint például a vámpírmitológia csak utalgatás szintjén foglalkozik a sztori, pedig érdekesnek tűnik a Frászkarika vámpírjainak cseppet sem romantikus világa. Az Alkonyat-rajongók éppen ezért óvatosan közelítsenek a film irányába, ugyanis kellemetlen meglepetések érhetik őket.
A Frászkarika nem kiemelkedő, de teljesen korrekt, élvezetes feldolgozás, még akkor is, ha a film vége rossz. Sőt, nem elég, hogy a lezárás csalódást keltő, de a ráhúzott plusz jelenet egyenesen értelmetlen vagy perverz (miért vannak ott, ahol?). Ezen kívül, ha negatívumokat akarnánk keresni, akkor még mindenképp meg lehet említeni Billy Cole karakterét, aki a 85-ös verzióból nem jött át ide, bár aki nem tud róla, annak nem is fog hiányozni.
Az viszont szomorúbb, hogy a készítők egyes karakterek halálát nem tudták közel hozni a nézőhöz - ami az eredeti verzióban szívfacsaró volt, az itt olykor egy vállrándítást ért a fűbe harapó karakter megalapozatlansága miatt. Így pedig pár csavar kevésbé működőképes. De ez legyen a legnagyobb baj, az összkép ettől még pozitív marad. (A filmet egyébként 3D-ben forgatták, de ne tévesszen meg senkit, hogy a legtöbb horrorhoz ad pluszt a térhatás, mert a Frászkarikáénál feleslegesebb és funkciótlanabb 3D idén még nem volt. Pár véletlenszerű, jól festő megoldás és más semmi, köszönhetően többek között a sok sötétben játszódó jelenetnek.)
Ilyen típusú feldolgozás volt A véres Valentin, A sziklák szeme, vagy Az utolsó ház balra, esetleg, ha annak lehet venni, akkor a Piranha 3D - egyik alapanyaga sem kiemelkedő, nem is csoda, ha mindegyik újonnan készített verziója überelte az elsőt. Hasonló a helyzet az 1985-ös Frászkarikával (Fright Night), mely ugyan bizonyos körökben nagy elismertségnek örvend, még második részt is kapott, de közel sem olyan időt álló film, mint egyes, 80-as években készített zsánertársak. Többek között azért nem, mert a horror és a komédia ötvözése nem mindenkiben csapódott le a készítők szándéka szerint.
Tegyük túl magunkat a szörnyű, inkább nézőtaszító magyar címen, amit egyáltalán nem lett volna kötelező megtartania a forgalmazónak, hiszen amint az első hetes alacsony nézettség is mutatja, nem túl sokan indulnak be e szó láttán, ráadásul az eredeti legnagyobb rajongói sem biztos, hogy a feldolgozásra vágynak. Ha már nagyon az eredetire akartak visszautalgatni, akkor a sokkal kevésbé karakteresebb, ám mégis beszédes Veszélyes éj is bőven megtette volna (a Frászkarika mellett ez volt a régi film másik magyar címe), hiszen a fanatikusok úgyis tudták volna, melyik filmről van szó.
A Frászkarika klasszikus alapszituációt dolgoz fel, mely gyökerei egészen a filmtörténelem kezdetéig nyúlnak vissza, s azóta rengetegen feldolgozták, elég csak Hitchcockra és a Hátsó ablakra gondolni. Mostanában például a Disturbia foglalkozott a "rossz ember a szomszédom", illetve a "disznóságok történnek a szomszédban, de senki nem hisz nekem" témával. Cikkünk tárgyának főszereplője Charley, egykori übergeek, aki valahogy szert tett egy 10 pontos barátnőre, s ezért megpróbálja kocka múltját maga mögött tudni, régi haverjait kerülni. Egyikük azonban azzal áll elő, hogy egy közös barátjuk rejtélyes eltűnése mögött egy Jeremy nevű vámpír áll, aki teljesen véletlenül Charley szomszédja.
Az alaphelyzet tehát adott, Charley elkezdhet röhögni, s azt hajtogatni, hogy vámpírok márpedig nincsenek, mi pedig azon gondolkodunk, miközben tudjuk, hogy valami disznóság történik, hogy valóban minden úgy van-e, ahogyan azt a film sugallja nekünk (és hősünknek), vagy csak valami ravasz félrevezetéssel van dolgunk. Ez a bizonytalansági tényező ideig-óráig kellemesen elszórakoztatja az ember, utána pedig a humor és a vér veszi át a fő szórakoztató faktor szerepét.
Mert a Frászkarika, akárcsak az eredeti, mégiscsak horrorkomédia, bár nem annyira az idétlen és parodisztikus fajtából. Hogy ez jó-e vagy rossz, azt mindenki eldönti, mindenesetre kölcsönöz egy különleges ízt a filmnek. Persze emiatt olyan "apróságokkal", mint például a vámpírmitológia csak utalgatás szintjén foglalkozik a sztori, pedig érdekesnek tűnik a Frászkarika vámpírjainak cseppet sem romantikus világa. Az Alkonyat-rajongók éppen ezért óvatosan közelítsenek a film irányába, ugyanis kellemetlen meglepetések érhetik őket.
A Frászkarika nem kiemelkedő, de teljesen korrekt, élvezetes feldolgozás, még akkor is, ha a film vége rossz. Sőt, nem elég, hogy a lezárás csalódást keltő, de a ráhúzott plusz jelenet egyenesen értelmetlen vagy perverz (miért vannak ott, ahol?). Ezen kívül, ha negatívumokat akarnánk keresni, akkor még mindenképp meg lehet említeni Billy Cole karakterét, aki a 85-ös verzióból nem jött át ide, bár aki nem tud róla, annak nem is fog hiányozni.
Az viszont szomorúbb, hogy a készítők egyes karakterek halálát nem tudták közel hozni a nézőhöz - ami az eredeti verzióban szívfacsaró volt, az itt olykor egy vállrándítást ért a fűbe harapó karakter megalapozatlansága miatt. Így pedig pár csavar kevésbé működőképes. De ez legyen a legnagyobb baj, az összkép ettől még pozitív marad. (A filmet egyébként 3D-ben forgatták, de ne tévesszen meg senkit, hogy a legtöbb horrorhoz ad pluszt a térhatás, mert a Frászkarikáénál feleslegesebb és funkciótlanabb 3D idén még nem volt. Pár véletlenszerű, jól festő megoldás és más semmi, köszönhetően többek között a sok sötétben játszódó jelenetnek.)
|
Frászkarika (Fright Night)
színes, magyarul beszélő, amerikai horrorkomédia, 106 perc, 2011 16 éven aluliak számára a megtekintése nem ajánlott rendező: Craig Gillespie forgatókönyvíró: Marti Noxon zeneszerző: Ramin Djawadi operatőr: Javier Aguirresarobe producer: Michael De Luca, Michael J. Gaeta, Keith Melton, Alison R. Rosenzweig szereplők: Anton Yelchin (Charley Brewster) Imogen Poots (Amy Peterson) Colin Farrell (Jerry Dandrige) Toni Collette (Jane Brewster) David Tennant (Peter Vincent) Dave Franco (Mark) Christopher Mintz-Plasse (Ed Thompson) |