Berta Sándor

Könnyebb lesz a fájlmásolás a Windows 8-ban

Szinte naponta tesz közzé az operációs rendszert fejlesztő csapat újabb információkat a Windows 8-ról. Ezúttal a fájlmásolásról és -átnevezésről árultak el részleteket.

A Microsoft a Windows 8-ban teljesen átdolgozza a fájlmásolási, -átnevezési és -törlési funkciókat. Alex Simons, a Windows fejlesztőcsapat egyik tagja blogbejegyzésében rámutatott, hogy ezek az úgynevezett Copy Jobs megoldások tették ki korábban a Windows Explorerrel elvégzett feladatok 50 százalékát.

A szakemberek kielemezték a Windows 7 használati statisztikáit. Ekkor derült ki, hogy a Copy Jobs feladatok kereken 50 százaléka kevesebb, mint 10 másodpercig, míg 20 százaléka több mint 2 percig tartott. Ugyan a Windows Explorer ezekkel a feladatokkal probléma nélkül megbirkózott, de korábban nem a Copy Jobs munkák elvégzésére optimalizálták és különösen nem arra, hogy egyszerre több ilyen feladatot végezzen el. A legnagyobb problémát az jelenti, hogy ha ugyanolyan nevű fájlok találhatók különböző mappákban. Éppen ezért a felhasználók jórésze inkább nem a Windows Explorert használja, hanem más programokat, ilyen például a Teracopy, a Fastcopy és a Copy. Bár e felhasználók aránya csupán 0,45 százalék, a Microsoft mégis úgy döntött, hogy változtat ezeken a funkciókon.


A fejlesztési cél, hogy a Windows 8-ban az eddiginél sokkal jobb legyen a fájlmásolás. A legfontosabb változtatás, hogy minden ilyen feladat egyetlen ablakban fog megjelenni, éppúgy, ahogy a Mac OS X-nél is. A felhasználó az egyes feladatokat leállíthatja, szüneteltetheti és folytathatja majd, így befolyásolhatja, hogy mely munkákkal végezzen előbb a számítógép. Emellett a Windows 8 valós időben fogja megmutatni az egyes folyamatokat, a még továbbítandó adatmennyiséget és azt is, hogy mennyi ideig tart még egy-egy feladat.


Az utóbbi kapcsán érték korábban kritikák a Microsoftot, mondván a kimutatás nem volt túl pontos. Simons azzal védekezett, hogy nagyon nehéz becsülni, hogy mennyi ideig tarthat egy fájlmásolási folyamat, hiszen számos tényező ismeretlen. Lehet, hogy pár másodperc után felugrik a vírusirtó ablaka, vagy lecsökken az adatátviteli sebesség. Ezenkívül a fejlesztők azon is dolgoznak, hogy az új operációs rendszernek már ne okozzanak gondot az ugyanolyan nevű fájlok. A Windows 8-ban minden egyes fájlról információkat kaphatnak majd a felhasználók, ehhez elég lesz az egérmutatót az adott állomány fölé vinni. Láthatóvá válik a fájl létrehozásának dátuma, a mérete és az előnézeti képe.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • hurkaur #117
    "Nem tudom a WinDos 7 fanatikusok is jól látják-e hogy 2 évvel ez után a rakás sz@r megjelenése után is még mindig 2x annyian használják az XP-t?"
    Hulyegyerek, vallalati kornyezetrol hallotal e mar? Ott nem ugy valtanak rendszert, ahogy te le lewarezalod mer szarul fut a cse'..
    // csak tudnam mi a faszert reagalok sikhulye emberek kommentjeire..
  • hurkaur #116
    Fogod te.. kisse vicces, ahogy a gyerekes szerelmed egy kodsorhoz azt mondatja veled, en sosem foglak elhagyni! Gondolom majd drivert is irsz draga hon szeretett rendszeredhez.. hagyjal mar, huzzal inkabb ipon-ra te gecihulye..
  • hurkaur #112
    2014 a te eved.
  • Tetsuo #111
    Az atlagfelhasznalo az szerintem vagja az alapmuveleteket. Az atlagfelhasznalo az nem a teljesen laikus, az felette van anna a szintnek, viszont a profi felhasznalonal meg lejjebb.
    Tehat neki tenyleg eleg egy Win Intezo, csak maximum nem annyira kenyelmes. Huha. Az egesz Windows nem kenyelmes. Neha, masolasi feladatoknal pluszban mar kibirhato.
  • torreadorz #110
    "Egy átlag felhasználónak tökéletesen megfelel a win intéző is"

    Jaja. Ennek az egyenes következménye meg az, hogy képtelen megtalálni bármilyen letöltött fájlt, ha az adott program azt nem az asztalra menti...

    Ne tudd meg hányszor hivnak fel rokonok, ismerősök hogy letöltöttem xy-t az internetről de nem találom meg, vagy hogy van itt 100 darab képem el akarom küldeni emailben, de a 20. után meguntam az egyesével való feltöltést nem lehetne-e valahogy egyben?

    És ilyenkor rutinból mondom hogy figyelj ráállsz total commanderben a képeket tartalmazó könyvtárra és alt+f5 és kész, de már jön vissza a válasz mi az a total commander... Na magyarázd el neki a tömöritést intézőben... Ott meg fogsz halni amikor azt mondod hogy c meghajtó document and settings könyvtár, jön is vissza a válasz hogy "mi van?" ő erről még sosem hallott, neki csak asztal van...

  • Sir Ny #109
    A midnight commandert mér hagytad ki?
  • Pakula #108
    Egyre valószínűbb, hogy egy bukott Viszta, és Win7 után a Windows 8 idején is maradok az XP-nél.
  • teccikérteni #107
    Mióta a Nautilusban füleken több könyvtárat (és egyéb dolgokat, pl.: ftp-t) is meg lehet nyitni, nekem az is elegendő. Ha valaki meg összetettebb dolgot akar, akkor a shell script-eknél (Win-ben: batch fájlok) nincs rugalmasabb alternatíva...
  • gergely1991 #106
    futtatásba:
    del -f -q %temp%\*
    na hajrá:)
  • pasi29uk #105
    Ha beülök egy helikopterbe és nem tudok felszállni vele attól még lehet, hogy nem a gép a szar :D