Napi Online

Nagyot dobbantott a Google orosz riválisa

Tizenhétszeres túljegyzés mellett zajlott az orosz Yandex internetes keresőoldal amerikai tőzsdei kibocsátása.

Az óriási felhajtással fogadott LinkedIn múlt heti tőzsdére lépése már előre megágyazott a Google 2004-es IPO-ja óta legnagyobb amerikai börzén lebonyolított tech-kibocsátásnak. A jegyzési ársáv 20-22 dolláros szintről papíronként 25 dollárra emelését követően összesen 1,3 milliárd dollár folyt be a pakettjüket értékesítő tulajdonosoknak, amely 19 százalékkal haladja meg az ügylet értékére vonatkozó előzetes várakozásokat - írta a Reuters.

A nagy feltörekvő piaci kitettséggel rendelkező technológiai cégek különösképpen megdobogtatják a befektetők szívét, elég a kínai Google-ként emlegetett Baidu múlt decemberi kibocsátására gondolni, amely első kereskedési napján 364 százalékkal drágult. Ennek ellenére túlságosan olcsónak sem nevezhető a papír, amely a 2010-es árbevételének részvényenként 18-szorosán forog majd. S bár ez még mindig alacsonyabb a LinkedIn kiugró, 34-szeres értékénél, a Google hatszoros hányadosánál markánsan magasabb.

Igaz, a Yandex az orosz internetes keresési piac 65 százalékát uralja, és a hirdetési piacon is dinamikus növekedést mutat a cég, tavaly 445 millió dolláros árbevétele mellett 135 millió dolláros nyereséget könyvelhetett el. Utóbbi 90 százalékos bővülést jelent az egy évvel korábbi profithoz képest. A nagy tulajdonosok, így például az alapítópáros megtartja részesedésének zömét, és így tesz a Baring Vostok Capital Partners private equity csoport is.

A társaságban ráadásul az állami tulajdonú Szberbank is rendelkezik egy aranyrészvénnyel, amellyel megakadályozhatja, hogy egy befektető 25 százalékot meghaladó befolyást szerezzen a társaságban. Igaz, a kibocsátáson jegyző befektetők eleve a bennfentes tulajdonosok B sorozatú részvényeivel járó szavazati jogok tizedével rendelkező A sorozatú részvényeket vásárolhattak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!