Szekeres Viktor

Sejtcserés támadás - Itt a sperma, hol a sperma?

Jennifer Aniston ezúttal spermás komédiában mutathatta meg, hogy mit tud. Szerencséjére most jól választott filmet, bár a bukást így sem kerülhette el.

Hogy tetszett a Sejtcserés támadás?
  • Tetszett, jó film
  • Közepes lett
  • Gyengén sikerült
A Jóbarátok egyetlen, a mozifilmes színtéren is sikeres tagja, Jennifer Aniston furán választja meg szerepeit. Az elmúlt években ugyanis évente készített egy sikerfilmet (ezek népszerűsége azonban csökkenőben van), s kiegyensúlyozandó a mérleget, bevállalt melléjük egy-egy bukást is. A furcsa az, hogy a színésznőnek inkább a bukott filmjei sikerültek jobban. 2008-ban a Marley meg én-t A lekoptathatatlannal kompenzálta (igaz, utóbbit csak tavaly mutatták be), 2009-ben a Nem kellesz eléggét a Derült égből szerelemmel, idén pedig az Exférj újratöltve című filmet a Sejtcserés támadással.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!

Az említett "kompenzációs" filmek összesen nem értek el annyi bevételt, mint bármelyik említett sikerfilmlje, tehát ismét csak kiderült, hogy a minőség és a (megtermelt dollár)mennyiség nem feltétlenül jár kéz a kézben, nem mindig egyenesen arányos. Persze ez nem újdonság, s aki kettőnél több mozifilmet látott életében, az pontosan tudja, hogy mi a helyzet, de valljuk meg, hogy egy bukott film ritkán szokott előrébb kerülni az ember filmes noteszében, mint egy nagy siker.

Igen, a Sejtcserés támadás bukás volt (itthon, Amerikában, világszerte, mindenhol), lépjünk túl rajta. Azon azonban ne lépjünk túl, hogy egyáltalán nem sikerült rosszul. A történet szerint adott két jó barát, mindketten középkorúak, anno jártak is, de ma már szigorúan csak a barátzónában vannak - onnan pedog elmozdulni hasztalan próbálkozás. Egyikük, a nő, hirtelen késztetést kezd érezni arra, hogy teherbe essen, másikuk pedig hiába táplál esetleg gyengédebb érzelmeket iránta, nem nagyon mer szólni neki. Inkább egy részeg éjszakán öntudatlanul kicseréli a kinézett apukajelölt "anyagát" a sajátjára, a barátja pedig ennek köszönhetően teherbe esik.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!

A fenti pár sor alapján a Sejtcserés támadás simán lehetne valami tipikus romantikus komédia a szokásos, kiszámítható befejezéssel, azonban esetünkben beúszik a képernyőre egy "7 évvel később" felirat, hogy egy teljesen új felállással kezdhessünk neki a film második részének. Persze ettől még a kiszámíthatóság fenyegető árnyától nem szabadulunk meg könnyen, de szerencsére a végkifejlet felé vezető úton akadnak kreatívabbnak mondható megoldások, s nem merül ki abban a film, hogy apja és fia minden egyes jelenetben ugyanazokat a dolgokat művelik.

A forgatókönyv botlásait, klisésebb húzásait pedig, ha kell, Jason Bateman menti meg, aki, ha nem ripacskodva részegeskedik, akkor a film kellemes meglepetése, Aniston csak asszisztálhat neki. Főleg, hogy a Sejtcserés támadás műfaja kissé idegen lehet neki, hiszen hiába erőltetjük rá a romantikus komédia címkéjét, elég távol áll attól a romantikától, amit megszokhattunk Hollywoodtól, s bizony drámaibb pillanatokban sem szűkölködik. Igaz, az kicsit öngólnak számít a forgatókönyvíróktól, hogy elég sokáig tartják fent az állapotot, miszerint a nézők tudnak a "sejtcseréről", míg a férfi főhős nem - így közel sem annyira izgalmas nyomon követni utazását a Nagy Felfedezésig.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!

A Sejtcserés támadás nem világmegváltó film, de kellemes néznivaló. Igaz, hogy az alapfelállása teljesen tipikus (a két főszereplő Jeff Goldblum és Juliette Lewis személyében még sidekicket is kap maga mellé, ha önmagukban nem lennének elég humorosak), de a rendezők, Josh Gordon és Will Speck a téma kibontása során megpróbálja elkerülni a közhelyes megoldásokat. Szó se róla, akad ezerszer látott húzás is a filmben, de a romkomok fősodrától való eltérésnek, és főleg az ezirányú törekváseknek köszönhetően szerethető végeredményt tettek le az asztalra. És, mint írtuk fent, egyben biztos anyagi bukást.

Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Sejtcserés támadás (The Switch)
színes, feliratos, amerikai vígjáték, 103 perc, 2010
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott

rendező: Will Speck, Josh Gordon
forgatókönyvíró: Allan Loeb
zeneszerző: Alex Wurman
operatőr: Jess Hall
producer: Albert Berger, Allan Loeb

szereplők:
Jennifer Aniston (Kassie Larson)
Jason Bateman (Wally)
Patrick Wilson (Roland)
Juliette Lewis (Debbie)
Jeff Goldblum (Leonard)


Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Chocho #12
    Igen, de gondolom korábban észre veszed, hogy valami nem stimmel, és nem egy film lesz, ami ráébreszt.
  • Merces #11
    ..no ezt gondold még át, az izlés az élet rengeteg területére kihat.
  • adler30 #10
    Ja,majdnem kifelejtettem ezeket a spermiumokat:Julia Roberts,Katie Hudson-aki mindíg kap egy júzert,hogy trendi legyek,és abból csinál majmot.Hát ez nagy művészet.És ez szinte minden filmjére igaz.
  • adler30 #9
    Hát komolyan mondom amikor megláttam Goldblum képét ebben a g@cis,Aniston-os szutyokban,kész lettem.Jeff-től nem ilyet vártam.Tessék,itt a sejtcsere:Hasonló kategória:Will Ferrell,Owen Wilson,Ben Stiller,Vince Vaughn,Adam Sandler.Na ezek sp@rmát is cserélhetnének felőlem egymással.Ajjaj,hogy most mit fogok kapni.........
  • dj ozsi #8
    jó meglocsolnám, el ne hervadjon
  • boond #7
    Pedig szerintem vannak jó filmjei...
    De ez az én véleményem...
  • Chocho #6
    Nem hiszem, hogy attól, mert neki tetszene, csalódnod kellene benne. Ha abban méred a barátnőd értékét, hogy milyen az ízlése... nos, az rólad is elárul ezt-azt. :)
  • daninet #5
    Barátnőmmel elkezdtem az exférj újratöltve című hihetetlen alkotást, mivel a sok csaj telebeszélte a fejét hogy ez jó. Szerencsére ő mondta 15perc után, hogy hagyjuk abba, most ugyanez a helyzet ezzel a filmmel is, ma meg kell nézzem. Remélem nem csalódok benne (mármint barátnőmben) :D
  • jaspercry #4
    ja!
  • Wittgen #3
    Én sem, Aniston miatt eleve nem fogom megnézni ezt a filmet. Egy jó filmjét nem tudom megmondani, annyira gány volt mind, ezt már be sem fogom próbálni.