Berta Sándor

Toshiba Libretto W100 - Nintendo DS alapokon

A japán cég bemutatta a világ első két érintőképernyővel ellátott notebookját.

A japán vállalat 25 évvel ezelőtt dobta piacra az első notebookját és az új készülék mintegy tisztelgés az akkori modell előtt. A Toshiba Libretto W100 egy mindössze 699 gramm súlyú mini notebook, amelynek - a Nintendo DS-hez hasonlóan - két 7 colos multitouch kijelzője van. Mind a két nem tükröződő, LED háttérvilágítású kijelző 7 collos, maximális felbontásuk 1024 x 600 képpont és képesek akár egy virtuális billentyűzet megjelenítésére is. Az eszköz három különböző billentyű-üzemmódot támogat: ezek az egyszerű, a teljes és a numerikus. Emellett képes enyhe vibrálással fizikailag is visszajelezni a leütéseket.


Mivel a Libretto W100-ra a Windows 7 operációs rendszer került, így az operációs rendszer akár a két kijelzőn egyszerre is megjeleníthető. Az asztal széthúzható, de lehetőség van arra is, hogy a mini notebookot e-könyv olvasóként használja a vásárló. Ez utóbbi funkciót segíti, hogy a mérnökök beépítettek a készülékbe egy szenzort, amely automatikusan érzékeli, hogy a felhasználó miként tartja az eszközt és ahhoz igazítja a tartalmak megjelenítését is.

A mini notebook lelke egy 1,2 GHz órajelű Intel CULV Pentium U5400 processzor, amit 2 gigabájt DDR3 memória, egy 62 gigabájtos SSD-meghajtó, egy 1 megapixeles webkamera, IEEE 802.11b/g/n szabványú WLAN-modul, egy Bluetooth 2.1+EDR port, egy USB 2.0-s port és egy MicroSD memóriakártya-olvasó egészítenek ki. A Toshiba a szoftverkörítésen sem spórolt, számos alkalmazást mellékel a modellhez. A Bulletin Board segítségével bárki testre szabhatja az asztalát, a Reeltime kiválóan alkalmas az adatok megtalálására és ehhez az utolsó megnyitás időpontját veszi figyelembe, míg az adatböngésző leegyszerűsíti a különböző fájlok és mappák kezelését.


A készülék üzemideje maximum 2 óra, de kapható lesz egy 4 órás üzemidejű változat is, igaz, az már 819 gramm lesz. A Libretto W100 várhatóan augusztustól kerül a boltok polcaira, az ára előreláthatóan több, mint 1000 dollár lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bigjoe #13
    Remélem az a 2 óra csak elírás!!!!!!!!!!!!!!!!
    Egyébként eléggé ötletes!
  • chuky123 #12
    Ok hogy DS alapokon de minek 2 kijelző. Ahelyett inkább billentyüzetet tettek volna bele sokkal hasznosabb lett volna.
  • Mike at home #11
    lesz ez még olcsóbb is
  • Mike at home #10
    tetszetős gépecske
  • wsvap #9
    remélem ez a jövő mert nekem nagyon bejön. minek még fizikai klaviatúra? hosszú évek óta meg van oldva a multitouch virtuálisan. mondjuk az igazi az lenne ha egyetlen gomb se lenne rajta (minek? mit nem lehet touch-al megoldani?), és ezek a nagy fekete keretek is elég gázak. az lenne még az igazi ha teljesen ki lehetne nyitni és kapnál egy iPad-et.
  • varax #8
    De mi a tökömnek raknak egy ekkora gépre windowst könyörgök
    Fejlesszenek már ki egy értelmes oprendszert, külön egy géptípusa specializálva.
  • efraim #7
    Mar regota csinalja, de nem a Windows...
    Jo ideje kinnt vannak a piacon HP, Acer, Lenovo notebookok, amelyek ismerik a multitouch technologiat, es vagy multitouch-os kijelzovel, vagy multitocuh-os tapipaddal vannak szerelve, amit akar harom-negy ujjal is bokodhetsz, azt is lekezeli.
  • Bagoly81 #6
    windows mikor csinál 2 ujjal mozgathaó dolgokat? mért hanyagolják ezt anyira?, tudom apple cucc de akkor vegyék meg vagy pereljenek vagy valami mert jönnek az éritő kijelzős cuccok , mi meg csak böködni fogunk...:S
  • kvp #5
    Ez mar hasznalhatonak tunik. Elmennek rajta a rendes programok is es elfer az ember zsebeben (picit nagyobb zsebben). Ha hosszabb tavon kell vezetekes tap nelkuli uzemmodban, akkor viszont erdemes egy kulso aksit betenni a taskaba, es arrol hajtani. Sajnos az ara nem idealis, de ha a nintendo ds araban adnak, akkor mindenki ezt venne. :-)

    ps: Kisebb felbontasu kijelzokkel es 20%-al lassabb procival sokkal tovabb bina, viszont a toshiba egy teljes erteku gepet akart csinalni.
  • mad mind #4
    Oled kéne bele, vagy színes e-ink.
    Mondjuk akkor nem 1000 dollár lenne.