MTI

Bill Gates adakozásra szólítja fel a milliárdosokat

Amerika két leggazdagabb polgára arra próbálja rávenni a többi milliárdost, hogy hatalmas vagyonuknak a felét ajánlják fel jótékony célokra.

A Fortune magazinban szerdán megjelent írásban Bill Gates és Warren Buffet elmondta: az ötlet egy tavaly májusban New Yorkban rendezett vacsorán fogant meg a fejükben. A vacsorán ott volt Michael Bloomberg, a nagyváros polgármestere és Oprah Winfrey televíziós műsorvezető is, a téma pedig a jótékonykodás volt. Ha a két milliárdos felhívása meghallgatásra talál, az alapvetően megváltoztathatja a filantrópia jelentését - írta a magazin.

Gates és Buffett a leggazdagabbak nemzetközi jegyzékén a második, illetve a harmadik helyen szerepel. A 79 éves Buffett vagyonát 47 milliárd dollárra becsülik. Nemrég megfogadta, hogy a vagyon 99 százalékát vagy még életében, vagy a végrendeletében filantróp célokra fogja felajánlani. Gates, a Microsoft szoftvercég alapítója (vagyona az idei Forbes-lista szerint 53 milliárd dollár) már eddig is aktív szerepet játszott a jótékonykodásban. Erre a célra hozta létre - feleségével közösen - a Bill és Melinda Gates alapítványt, amely az utóbbi években több milliárd dollárral támogatott emberbaráti projekteket, elsősorban a fejlődő országokban.

A Fortune szerint már több milliomos vagy milliárdos házaspár csatlakozott Buffett és Gates felhívásához, és ajánlotta fel vagyonának felét jótékony célokra. Köztük van Eli Broad, a Kaufman&Broad ingatlancég alapítója és felesége, Edy, valamint a Cisco Systems korábbi főnöke, John Morgridge és neje, Tashia.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zord #9
    nektek semmi sem jó? :)
  • sanyicks #8
    ezek, mint minden milliárdos adakozásai csak látszatcselekvések. Adnak egy kis aprópénzt (nekik apró, de sokszor átlagember számára is kézzelfogható összegek annyira keveset adnak), és feszítenek hogy kurvajótékonyak, szerepelnek az aktívban, kókuszban mint világmegmentők.
    Holott közben a pénzüket más emberek átverésével, meglopásával lenyúlásokkal szerezték (pl bankárok, milliárdos politikusok). Tehát elvesznek, lopnak, csalnak x pénzt, és annak a 0,01%-át visszadják azoknak akiket lenyúltak, és így már ők a jótékony faszagyerekek... szánalom hogy ezt a látszattevékenységet bárki is benyeli.

    Könyörgöm mi a FASZ-ra kell magánvagyonra nekik 1 milliárd dollárnál több? 1 milliárdból a gyerekei unokái több generáción keresztül vígan elélnek munka nélkül nagyon jó körülmények közt, ha nem szórják a zsét. Ellenben mégis tíz- százmilliárdokat gyűjtenek. Miért? Mert csak, mert kapzsik.
  • labzo #7
    És akkor mi van, ha valamibe befekteti? Akkor is sok lóvéja van, és azt sem kell elfelejteni, hogy MS sem mindig, a makulátlanságáról volt ismerős. A Windows kártyáját jól kihasználja, a játékok miatt sokan veszik (vagy warezról letöltik), ezért is nagy a terméktámogatása (a Mac OSX-el szemben, szinte minden hardveren elfut). Szerencsére az iskolák nyitnak a Linux felé, de tehetnék ezt jobban is (azért szép, hogy már, több éve csináltak, kifejezetten tanulás céljára Linuxot disztrót). Nem kell azért, feltétlenül megválni a Windowstól, csak nem minden gépen azt kell futtatni (az órák alatt meg tanítani kell, amely tanár meg nem így van vele, annak feleslegesen adtak papírt).
  • Csakezmaradt #6
    Valamit nagyon nem tartotok szem előtt! Lehet valakinek milliós/milliárdos vagyona, hogy nincs pénze, mert mindene ingatlanban és részvényekben van. Gazdagság nem mindig = sok pénz...
  • JASON13 #5
    Money money money money money money money money money money money money money money money money money money money money money money money money...
    MONEY MAKES THE WORLD GO ROUND! MONEY MAKES THE WORLD GO ROUND! MONEY MAKES THE WORLD GO ROUND!
  • labzo #4
    Igen, ezek csak nagyképűsködnek, különben névtelenül is megtehetnék.
    Arról is szót kéne ejteni, hogy pontosan hova is megy el a pénz, mert az is lehet, egy alapítványnak álcázott pénzmosoda.
    A fejlődő országoknak, meg elsősorban nem mások pénze kell, hanem az, hogy ne kössék meg a kezüket, pl. az Amszterdami klímaegyezménnyel.
  • Komolytalan #3
    Pont ez az, amiért álszent a dolog. Ha nyugdíjas néni ad 2eFt-t, akkor lehet hogy az egyik gyógyszerét nem váltja ki cserébe. Ha ezek a szarháziak adnak 20 milliárd USD-t - amit a nyugdíjas nénin kerestek meg - akkor meg meg se érzik.

    Szóval csinálhatnak akármit, nem felejti el senki se hogy hogyan lettek gazdagok (mások eltaposásával, aljas csalásokkal, ha csak Bill Gatest nézzük).
  • vg #2
    Ha nekem lenne sok milliárdom kizárólag állatok megsegítésére adakoznék. Kutya, macska, madár, mindegy.
  • Cat #1
    Abramovicsról, a focirajongó orosz milliárdosról olvastam nemrég, hogy a hasonszőrű, szintén milliárdos "barátainak" skót birkákat ajándékozott. Megkérdezték hogy miért, és azt válaszolta, hogy nem egyszerű olyanoknak választani valamit, akiknek mindenük megvan, és hogy szerinte ezeknek a birkáknak "érdekes fejük van".

    Szóval egy szint után a pénz teljesen érdektelen, és szerintem egymilliárd dollár (220 Mrd forint) már biztosan eléri ezt. Ennél már van tucatnyi házad, több yachtod, az e feletti rész már egyszerűen érdektelen. Remek ötlet eladakozni.