Ötvös Tibor

Assassin's Creed 2 képek

Nemrégiben foglalkoztunk kicsit részletesebben az idei év egyik legjobban várt akciójátékával, az Assassin's Creed folytatásával.

A Game Informer magazinnak hála - valamint annak a lelkes felhasználónak, aki beszkennelte a lapokat - most már képeket is láthatunk magáról a játékról. Ráadásul újabb információk láttak napvilágot, melyek csak még érdekesebbé tehetik magát a programot. De kezdjük a fekete levessel. Jelen állás szerint a PC-s tábornak várnia kell 2010-ig az Assassin's Creed 2-re, hiszen idén csak a két nagykonzolos változat jelenik meg.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!

De akkor lássuk az új dolgokat. Azt már korábban is tudtuk, hogy Jade Raymond nem vesz részt a fejlesztésben, viszont társa, Patrice Desiléts visszatért, aki rögtön el is árulta, hogy Altair a történet közepe volt, vagyis a mostani folytatás után elképzelhető, hogy a harmadik rész jóval korábbra visz el minket. Jelenleg közel 240 ember dolgozik a második részen.

A múltkor megírt információk mindegyikét megerősítették és újabbakkal egészítették ki. Eszerint új hősünk, Ezio akár búvóhelyére berántva is végezhet ellenfelével. Ráadásul az Altair által használt, kézre erősített pengét automatikusan használja karakterünk, ha az ellenség nem vesz minket észre. És végre változnak a napszakok is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Hoz_Hun #20
    Láttad a végét, csak az epilógust nem. Amúgy elég jó lett az epilógus, nehezebb mint az egész játék maga. ^_^
  • Yv@n #19
    Azon kívül, hogy bár a fő történelmi szálat vezeti tovább egy epilógus formájában, és nem jön ki minden platformra(jelen esetben PC) mondhatni semmi. :)

    Adott a történet, kifizettem érte ugyanazt az árat, mint mások(már akik kifizették persze, de ez most más kérdés), és nem láthatom a végét.

    Ennek fényében nem látok semmiféle garanciát arra, hogy a jövőben ez ne történne meg, ezért arra az elhatározásra jutottam, hogy feléjük pénzmag tőlem többé nem áramlik.
  • Atkamon #18
    Miért, mi volt a baj vele?
  • Yv@n #17
    Pff Ubisoft. Nálam egyelőre mennek parkolópályára. PoP DLC-vel eljátszották a becsületüket... Mégegyszer nem szopatnak meg.
  • Atkamon #16
    Azt írják amúgy ebben az újságban, hogy a Ubisoft az első megjelenés után nagyon sokat olvasgatott véleményeet a játékról, szóval azt tuti észrevették, hogy a küldetéseket mindenki túl monotonnak tartotta. Nem volt olyan ember szerintem, akinél ez ne lett volna probléma.
  • feamatar #15
    én meg PC is amit tehetek gamepaddel nyomok. ha véletlen otthon vagyok, akkor ledobom a notit az asztalra, én meg ledőlök az ágyra és voi'la...
    vagy ha mint most is, a koliban, akkor meg szintén kényelmesebb hátradőlni székben, vagy szobatársam ágyára hátravágódni, mint a monitor fele görnyedni(nem mintha az oly nagyon megerőltető lenne)
    no meg van aki a rezgést is szereti, bár nekem ez egynem oszt nem szoroz dolog...
  • Fbn Lx #14
    kontroller. na az nekem se megy.
    múltkor amikor benéztünk media marktba szarakodtam vele egy sort valamelyik ratyi xboxos játéknál, erre odajött valami divatemo gyerek vagánykodni hogy ő hogy keni a kontrollert.
    grat.
    xboxon szarhúgy volt amúgy is minden játék amit eddig rajta láttam.
    de ez csak az én demagóg monitor előtt hátradőlős billentyűzetes egeres pécés hozzáállásom.
  • Balumann #13
    Én ezt részben megértem... de azért én inkább viccesnek tartom. A windows-t többnyire 1x kell jól beállítani, drivert bizonyos időnként frissíteni, aztán játék betesz, feltelepít, beállít és utána azt is csak el kell indítani és játszani.
    Én megértem, hogy neked jobban bevált a konzol, de az érvek úgy hangzanak, mintha:
    -PC-n minden játéknál órákig kellene állítgatni és nem lehetne rendesen játszani
    -évente 150ezret kell költeni hogy minden fusson rendesen
    -boxon mindig max grafikán lehet élvezni a játékot, és nem kell félni hogy akadozik meg ilyesmi... -> sztem meg az lenne a normális, ha úgy csinálnák, hogy később a hardverek fejlődésével még szebb lehessen a játék, de amúgy sem a grafika kellene hogy a játékban a lényeg legyen...

    Nah sry az offért.
  • DieHard #12
    na éppen ezért van boxom is. a sok állitgatás miatt. bekapcsolom betezsem a játékot 1percen belül játszok is. játszok egy-két órát kikapcsolom és kész. és nem gondolkodok hogy mit kapcsolgassak. na persze két árnyék rovására. nem érdekel
  • lac111 #11
    A váltakozó napszakok szerintem nagyon jó ötlet. Pl. Máshogy kell mozogni éjjel mint nappal. Nappal el tudsz bújni pl. a tömegbe, éjjel viszont könnyebb lopakodni a sötébe. Remélem kihasználják a hasonló lehetőségeket...