MTI

A Skype segíti a bűnözőket?

Nagy fejtörést okoz az európai bűnüldöző szerveknek a világ egyik legnépszerűbb internetes csevegő telefonáló és videokamerás programja, a Skype. A probléma forrása, hogy a különböző bűnszövetkezetek lehallgathatatlan telefonként használják fel előszeretettel.

A Skype gyakorlatilag a Messenger mellett az egyik legnépszerűbb csevegő program és mivel telefonként is használhatjuk (akár valódi telefonszámokat is hívhatunk segítségével) ezért tulajdonképpen hatékonyabb és többet is tud, mint a Microsoft-féle szoftver. Sokan "okostelefonjukról" (smartphone-jukról) szinte bárhonnan, bármikor felhívhatnak bárkit, ha egy vezeték nélküli internetes hálózat közelébe kerülnek.

Épp emiatt használják a bűnözök is előszeretettel, lévén a Skype másik fontos tulajdonsága, hogy nem lehet lehallgatni. Olaszországban például a drog és fegyverkereskedők, illetve a prostitúcióhálózatokban érdekelt bűnözők manapság szinte kizárólag a Skype-olnak. Úgy tűnik, azonban az európai bűnüldöző szervek megelégelték, hogy az új technológia miatt nem tudnak hozzáférni a leleplező beszélgetésekhez.

Az Európán belüli országok szervezett bűnözése ellen fellépő Eurojust nevű szervezet ugyanis azt szorgalmazza, hogy olyan internetes rendszereket alakítsanak ki, amelyeknek köszönhetően ezentúl a Skype-ot is le lehet majd hallgatni. Carmen Manfredda, az Eurojust olaszországi képviseletének vezetője hangsúlyozta: "ezzel nem az a célunk, hogy a felhasználókat gátoljuk a Skype használatban, vagy visszaéljünk ezzel a lehetőséggel, hanem hogy megakadályozzuk a bűnözőket abban, hogy a Skype, vagy a hozzá hasonló rendszerek segítségével könnyedén lerázzák magukról a bűnüldöző szerveket világszerte... Természetesen figyelni fogunk az emberi jogokra is."

A Skype szóvivője az üggyel kapcsolatban közölte: "A Skype természetesen együtt fog működni a bűnüldöző szervekkel és az Eurojusttal - amennyire ez technikailag és jogilag lehetséges. Ugyanakkor kicsit sajnálatosnak tartjuk, hogy nem vették fel velünk előbb a kapcsolatot, mielőtt ezeket a pontatlan információkat megosztották a nagyközönséggel."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • jeti00 #8
    Vicc :) Tiltsunk be mindent! Szó sincs itt a bűnözőkről.. egyszerűen csak mindent irányítani akarnak. Kíváncsiak :)
  • gettoharcos2 #7
    aki pedig ilyeneket ír, mint te, az egy koszos, mocskos, büdös, rohadt f**zrázogató, g*zkamratöltelék zs.... cionista légycsapó...
  • Alvarez999 #6
    A Skype-pal eddig sem az volt a kíváncsiskodó hatóságok baja, hogy nem tudják azonosítani a használót, hiszen egy sima e-mail account létrehozásához sem kell valós adatokat megadni. Avagy meg tudják állapítani, ki rejtőzik a [email protected] cím mögött?

    A megfigyelés, lehallgatás során a célszemély már adott, csak eddig (állítólag) hiába figyelték meg az adatforgalmát, nem tudták megfejteni a beszélgetést. Persze ha a célszemélyek nem saját netelőfizetésekről vagy vagy betrójaizott gépekről beszélgetnek, akkor az adatfolyamot sem sikerül rögzíteni, de egy jól titkosított e-mailváltás esetén sem mennek sokra a megfejthetetlen üzenettel.
  • gopher #5
    "Aki skype-ozik, gyanús! Aki torrentezik, bűnöző! Aki TOR-t használ, terrorista vagy pedofil!"
  • bagyi1 #4
    Ha én lennék a bűnüldözőszerv, és véletlenül le tudnám hallgatni a szkájpot, akkor én is örülnék, ha hetente két cikk jelenne meg arról, hogy pont azt nem lehet lehalgatni a kétezer másik közül. :)

    Már az első cikknél is átvillant ez az agyamon, de így a 13. környékén tényleg fura, hogy mit kell ezen annyit rugózni. Ha bűnöző lennék, abbahagynám a szkájpolást hirtelen.

    (Bár lehet ez a trükk: nem tudják lehallgatni, elárulják hetente kétszer, ez a bűnözőknek gyanús lesz, abbahagyják a használatát, és máris bejöttek a csőbe. Hmm.)


  • gettoharcos2 #3
    nem jön, mert ez nem ide vág...

    ide az vág, hogy az a mellédumálás , terelés, szándékos népbutítás és megfélemlítés[b]szerű
    (!) dolog ami itt zajlik, csak nagyon-nagyon nevetségesen, hiszen manapság még egy jóllakott középsőcsoportos óvodás is tudja, hogy a Skype regisztrációjakor nem szükséges valós adatokat megadni, még akkor sem, ha előfizetünk mondjuk a Skype-Out-ra ...

    hiszen bárkinek a bankkártyájával (szomszéd, ismerős, barát, lopott stb..) elő tudunk fizetni kamu néven a Skype-Out-ra , a regisztáció pedig Jóska Pista néven fut...

    Semmilyen titkosszolgálat NEM tudja kideríteni márpedig hogy ki az a bizonyos Jóska Pista az 50 millió regisztrált felhasználóból és visszafele :
    sehogy sem fognak tudni rájönni, hogy annak akit éppen keresnek , mi a Sykpe azonosítója ...

    ezzel a témát túlontúl is lezártnak tartom.

    van kérdés?
  • gettoharcos2 #2
    "...Természetesen figyelni fogunk az emberi jogokra is..."



    "Az Európán belüli országok szervezett bűnözése ellen fellépő Eurojust nevű szervezet ugyanis azt szorgalmazza, hogy olyan internetes rendszereket alakítsanak ki, amelyeknek köszönhetően ezentúl a Skype-ot is le lehet majd hallgatni."

    Hajrá!

    De én ennek a Eurojust nevű szekta tagjainak a helyében mostanában nem nagyon mozdulnék ki a nyílt utcára ...
  • eto demerzel #1
    na most jon a getoharcos2 es a TOR!