Szekeres Viktor
A rőzseszín párduc 2. - filmtörténeti mélyponttal
A roppant gyenge első részt követően sokak szerint a Rózsaszín párduc 2. lehetett volna az első film, amely 0 nézővel zár itthon, de borult a papírforma.
Borult, hiszen bár idehaza is bukásszagú teljesítményt árasztott magából a Rózsaszín párduc 2. premierje, de azért majdnem 12 ezer fővárosi úgy vélte, hogy jó hétvégi szórakozás lenne megtekinteni Clouseau felügyelő kalandjainak modernizált feldolgozását. (Igen, a film halmozottan hátrányos helyzetű: feldolgozás és folytatás is egyben.) Steve Martin visszatérése így nem idézett elő akkora pénzügyi katasztrófát, mint Robert DeNiróé a Csak egy kis pánikban (a 106 milliót hozó első részt 32 milliós második követte) vagy Matthew Perry-é a Bérgyilkos a szomszédom folytatásában (57 millióból lett 16 a 2. részre, de azért a csökkenő érdeklődés hűen jelzi a nézői véleményeket a Párduc első eljöveteléről.
Pedig a Rózsaszín párduc 2. közel sem olyan rossz, mint arra számítani lehetett: gyenge, de nem botrányosan. Pedig Isten rá a tanúnk, úgy ültünk be rá, hogy tiszta lappal indult a film, hiszen a működő alapszituáció adott, s ha ezúttal jó poénokat és történetet találnak ki az új alkotók, akkor nem muszáj törvényszerűen rosszabbnak lennie a folytatásnak.
Ezúttal a Tornádó álnéven futó rablóról szól a sztori, aki nagy balhékat hajt végre. Többek között a torinói leplet is lenyúlja, de az olaszok mellett az angolok és a japánok is ferde szemmel néznek rá, így alakítanak egy csúcscsapatot, egy drímtímet a legprímább nyomozóikból, hogy elkapják a gaz latort. Az már az ő balszerencséjük, hogy mivel a Rózsaszín párduc is eltűnik, Clouseau is csatlakozik a csapathoz.
Steve Martin láttán felsejlik előttünk a megboldogult Peter Sellers képe, aki zseniális volt Clouseau-ként, még akkor is, ha a túl hosszúra nyúlt eredeti széria nem minden darabja volt minőségi. De a nagy elődtől eltekintve Martin fogyasztható Clouseau, bár humora és esetlensége túlzottan gépies, robotikus, hűvös profi módon művelt, hiányzik belőle a sárm, olyan, mintha tervezőasztalon hozták volna létre. Szerencsére kap maga mellé partnereket, más kérdés, hogy John Cleese-t, de főleg Alfred Molinát botrányos módon alulhasználják. Az írók közönséghez való viszonyulására egyébként jellemző, hogy utóbbival ráadásul kétszer is meg kell ígértetni a gyépésnek tartott nézők miatt, hogy tütüben fog megjelenni, ha történik valami, mert így nagyobbnak vélték a hatást, amikor... valóban megjelent tütüben.
A Rózsaszín párduc 2. gyenge film, de mint írtuk fent, közel sem botrányosan rossz, hanem még az alig 80 perces játékidőre ellenére is inkább unalmasan semmilyen. Egy jó poén (az is verbális) akad benne, és meglepő, hogy a hasraesős, börleszkbe illő jelenetekkel sem nagyon tudtak mit kezdeni a szkriptért felelősek. Így nagyjából a vicces annyiból állnak, hogy Clouseau destruktív és gyújtogat, meg persze önismétlően hamburgerezik.
Ami dob a végeredményen, az a magyar szinkron, mely egyrészről teljesen félreértelmezi az eredeti angol beszédstílust, másrészről viszont minden elismerés Szombathy Gyuláé, aki megküzdött a szöveggel és csak arra figyelve bizony kuncoghatunk jó párszor. Más kérdés, hogy a többi szereplő akcentusa eltűnt a szinkrongyártó és a filmszínházak között, így Andy Garcia, Emily Mortimer és Alfred Molina simán csak a magyart töri.
Ha már a humor visszafogottan béna (és ötlettelen, hiszen két idegesítő kisgyereket és a felesleges Lily Tomlint is bele kellett írni, hogy ne csak 70 perc legyen a film), akkor a történet dobhatott volna az összhatáson, hiszen mégis csak krimiről van szó. Azonban, még ha nem is az a célja a Rózsaszín Párduc-szerű filmeknek, hogy rejtvényfejtésre kényszerítsék a közönséget, az valahol ciki, hogy amint megjelenik a színen a titokzatos rabló, a nézők zömének nyilvánvalóvá válik kiléte.
De ettől még a lényeg nem változik: minden, a folytatásokról alkotott előítélet ellenére, a Rózsaszín Párduc 2. vállalhatóan gyenge, amit csak az a bizonyos címbeli, filmtörténeti mélypontot jelentő Steve Martin - Jean Reno hajmosás vonhat kétségbe. És, hogy kinek ajánljuk? Nem nehéz kitalálni: azoknak, akiknek bejött az első rész (mindenkinek más humor a kenyere) - aki már arról is kivonult, annak véletlenül sem.
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése
Borult, hiszen bár idehaza is bukásszagú teljesítményt árasztott magából a Rózsaszín párduc 2. premierje, de azért majdnem 12 ezer fővárosi úgy vélte, hogy jó hétvégi szórakozás lenne megtekinteni Clouseau felügyelő kalandjainak modernizált feldolgozását. (Igen, a film halmozottan hátrányos helyzetű: feldolgozás és folytatás is egyben.) Steve Martin visszatérése így nem idézett elő akkora pénzügyi katasztrófát, mint Robert DeNiróé a Csak egy kis pánikban (a 106 milliót hozó első részt 32 milliós második követte) vagy Matthew Perry-é a Bérgyilkos a szomszédom folytatásában (57 millióból lett 16 a 2. részre, de azért a csökkenő érdeklődés hűen jelzi a nézői véleményeket a Párduc első eljöveteléről.
Pedig a Rózsaszín párduc 2. közel sem olyan rossz, mint arra számítani lehetett: gyenge, de nem botrányosan. Pedig Isten rá a tanúnk, úgy ültünk be rá, hogy tiszta lappal indult a film, hiszen a működő alapszituáció adott, s ha ezúttal jó poénokat és történetet találnak ki az új alkotók, akkor nem muszáj törvényszerűen rosszabbnak lennie a folytatásnak.
Ezúttal a Tornádó álnéven futó rablóról szól a sztori, aki nagy balhékat hajt végre. Többek között a torinói leplet is lenyúlja, de az olaszok mellett az angolok és a japánok is ferde szemmel néznek rá, így alakítanak egy csúcscsapatot, egy drímtímet a legprímább nyomozóikból, hogy elkapják a gaz latort. Az már az ő balszerencséjük, hogy mivel a Rózsaszín párduc is eltűnik, Clouseau is csatlakozik a csapathoz.
Steve Martin láttán felsejlik előttünk a megboldogult Peter Sellers képe, aki zseniális volt Clouseau-ként, még akkor is, ha a túl hosszúra nyúlt eredeti széria nem minden darabja volt minőségi. De a nagy elődtől eltekintve Martin fogyasztható Clouseau, bár humora és esetlensége túlzottan gépies, robotikus, hűvös profi módon művelt, hiányzik belőle a sárm, olyan, mintha tervezőasztalon hozták volna létre. Szerencsére kap maga mellé partnereket, más kérdés, hogy John Cleese-t, de főleg Alfred Molinát botrányos módon alulhasználják. Az írók közönséghez való viszonyulására egyébként jellemző, hogy utóbbival ráadásul kétszer is meg kell ígértetni a gyépésnek tartott nézők miatt, hogy tütüben fog megjelenni, ha történik valami, mert így nagyobbnak vélték a hatást, amikor... valóban megjelent tütüben.
A Rózsaszín párduc 2. gyenge film, de mint írtuk fent, közel sem botrányosan rossz, hanem még az alig 80 perces játékidőre ellenére is inkább unalmasan semmilyen. Egy jó poén (az is verbális) akad benne, és meglepő, hogy a hasraesős, börleszkbe illő jelenetekkel sem nagyon tudtak mit kezdeni a szkriptért felelősek. Így nagyjából a vicces annyiból állnak, hogy Clouseau destruktív és gyújtogat, meg persze önismétlően hamburgerezik.
Ami dob a végeredményen, az a magyar szinkron, mely egyrészről teljesen félreértelmezi az eredeti angol beszédstílust, másrészről viszont minden elismerés Szombathy Gyuláé, aki megküzdött a szöveggel és csak arra figyelve bizony kuncoghatunk jó párszor. Más kérdés, hogy a többi szereplő akcentusa eltűnt a szinkrongyártó és a filmszínházak között, így Andy Garcia, Emily Mortimer és Alfred Molina simán csak a magyart töri.
Ha már a humor visszafogottan béna (és ötlettelen, hiszen két idegesítő kisgyereket és a felesleges Lily Tomlint is bele kellett írni, hogy ne csak 70 perc legyen a film), akkor a történet dobhatott volna az összhatáson, hiszen mégis csak krimiről van szó. Azonban, még ha nem is az a célja a Rózsaszín Párduc-szerű filmeknek, hogy rejtvényfejtésre kényszerítsék a közönséget, az valahol ciki, hogy amint megjelenik a színen a titokzatos rabló, a nézők zömének nyilvánvalóvá válik kiléte.
De ettől még a lényeg nem változik: minden, a folytatásokról alkotott előítélet ellenére, a Rózsaszín Párduc 2. vállalhatóan gyenge, amit csak az a bizonyos címbeli, filmtörténeti mélypontot jelentő Steve Martin - Jean Reno hajmosás vonhat kétségbe. És, hogy kinek ajánljuk? Nem nehéz kitalálni: azoknak, akiknek bejött az első rész (mindenkinek más humor a kenyere) - aki már arról is kivonult, annak véletlenül sem.
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése
|
A rózsaszín párduc 2. (The Pink Panther 2) színes magyarul beszélő amerikai vígjáték, 92 perc, 2009 Rendező: Harald Zwart Forgatókönyvíró: Scott Neustadter, Michael H. Weber, Steve Martin Zeneszerző: Christophe Beck Operatőr: Denis Crossan Producer: Robert Simonds Szereplők: Steve Martin (Jacques Clouseau) Jean Reno (Ponton) Emily Mortimer (Nicole) Andy Garcia (Vicenzo) Alfred Molina (Pepperidge) Aishwarya Rai (Sonia) John Cleese (Dreyfus) |
