Ötvös Tibor

Roland Emmerich 2012 előzetese

Roland Emmerich ismét a katasztrófafilmek felé veszi az irányt és a Holnapután nyomdokain elkészítette a 2012 címet kapott filmjét, melyhez megérkezett az első előzetes is.

A német rendező legutóbbi filmje, az I.e. 10,000 nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Nem lett bukás, ám az ostoba történet és a néhol nagyon gagyi számítógépes animációk miatt sokan elfordultak a filmtől. A direktor most azonban visszatér ahhoz, amihez valóban ért: a katasztrófafilmekhez.



A Holnapután - minden bakijával együtt - egy fogyasztható kis popcorn-mozi volt és a jelek szerint ezt a vonalat viszi tovább a 2012 címre hallgató új alkotása is. Legalábbis a frissen érkezett előzetes ezt vetíti előre. A sztori szerint egy család 2012 decemberében indul el nyaralni, ám a maja kalendárium szerint a világ épp ekkor fog elpusztulni.

A film szereplői között megtaláljuk John Cusack, Danny Glover, Amanda Peet, Woody Harrelson és Oliver Platt nevét is. A 2012 2009 július 10-én debütál a mozikban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Magiszter #22
    Romulán álcázó van rajta. Vagy mindig beugrik valami mögé mikor odanézünk. Ugyan emberek, ha egy ekkora nagy valami jönne felénk akkor már rég tudnánk róla. 4 év múlva ideér. Tehát elméletben hamarosan szabad szemmel is látni lehetne.

    A másik. Ugye a maja mitológia szerint korszakváltás lesz 2012.dec.21-én. És milyen igaz. Átfordul a naptáruk 13.0.0.0-ra. Tehát egy új korszakot jelöl.

    A másik: Számoljatok utána egy csöppet: 3600 évente jár nálunk ez a bolygó. Akkor Kr.e. 1588-ban is járt itt, meg 5188-ban is. Még sincs semmiféle világkatasztrófa az akkori írásokban. A civilizációk csak úgy élték mindennapjaikat. Nem pusztult ki az emberiség, és nem mosta le a Himalája tetejét a szökőár.

    Meg hogy magasabb spirituális rezgésszámra emelkedik a bolygó. Ez meg mi a bánat? Valaki eltudja mondani hogy mit jelent pontosan?

    Utána olvastam a niburu-nak meg a 2012-nek, és vagy 6 féle világvége elmélet szűrtem le. Azért nem tudom feltűnt e nektek valami: A dinók 270 millió évig tök jól érezték magukat, aztán jött a katasztrófa. Az utána élő fajok is marha sokáig el voltak. 130.000 évvel ezelőtt kialakult az ember (homoszapiensz), az első civilizáció I.e 4000 körülre tehető és azóta vagy 300 -féle Armageddon, Ragnarok...stb világvégét jövendöltek meg. Ez szerintem egyfajta kényszer. Az emberiség vágyik rá hogy kihaljon, ezért jósolgatja saját pusztulását. Legutóbb ugye 2000-ben pusztult ki az emberiség...
  • MiZo81 #21
    Elolvastam pár dolgot erről a Nibiruról.

    Azt nem értem, hogy ha 3600 évenként kerüli meg a Napot, és elvileg 4 éven belül ide kéne érnie, akkor már nagyon közel kell lennie. Hogyhogy még senki nem látta?
  • kwzatz #20
    Már leírtam egyszer, de nézzetek utána: Nibiru.
    A film valszeg erre fog utalni, erről fog szólni, emiatt emelkedik a vízszint is.
  • torcipepe #19
    2012=23?? ha írni tudsz, biztos túljutottál már az első elemin, ne légy hülye. vagy arra a Lost buziságra gondolsz, amivel haverom is az őrületbe kergetett??
  • nessboth #18
    gyerekek, ez a STALKER idejében játszódik, evidens, hogy az lesz
  • Magiszter #17
    Az a néger nő aki simcity-t játszik velünk egy felhőn ücsörögve? Persze olvastam róla egy mesekönyvben (Valami Biblia a neve).

    Amúgy a jégüstökös érdekes elmélet. Bár ha belegondolsz annak is azért kell idő míg felolvad. Eleve a légkörbe lépésnél darabokra esik, elkezd párologni, olvadozni, majd csobb a tengerbe (legalábbis nagyobb az esélye mint hogy a földre essen.) A csobbanás csinál egy hatalmas hullámot, majd a vízben elkezd felolvadni a jég. Megemelheti a tengerek szintjét de: TIbet átlagos magassága a tenger szintjétől számítva 4900 méter. Mégis mi a bánat az ami egyik pillanatról a másikra 4900 métert emel a tengerszinten? (eltudjátok képzelni hogy az mennyi plusz vizet jelenet? És azt hogy milyen rövid időintervallum kell hogy vízfal keletkezzen ebből a többletből?) Én is lógtam fizika óráról de azért utána olvastam a dolgoknak puskakészítés előtt
  • pjke #16
    A sok víz származhat egy üstökösből is ami jégből vagyon, és jól becsapódott.
  • czyi #15
    Istenről már hallottál-e?
  • kwzatz #14
    Én értettem Lost Lont miért írta ezt. Illetve utánanéztem, mivel a trailer végén nagy betűkkel kiírja, hogy google search: 2012.
    Szóval bepötyögtem, hogy 2012, és ott lehet olvasni ilyen teóriáról, illetve a Nibiru nevű bolygóról, meg az Annunakikról.
  • bender93 #13
    Én is várom.Csípem az ilyen földől elemelkedett filmeket.Nem feltétlenül jó a "csontszáraz" dokumentumfilmszerű katasztrófafilm.
    De nem lehetetlen a dagály-elmélet és tényleg észrevehetetlen lenne egy bolygó hogyha akkora a tömege mint a Jupiternek(aminek akkora a gravitációja hogy a holdjain pl: az Ió-n kitörnek tőle a vulkánok),de csak pár kiló méter átmérőjű mint egy fekete-lyuk.Na az bírna ekkora dagályt vagy hóolvadást csinálni.
    De nekem tökmindegy hogy hogy magyarázzák ezt a dolgot ha jó lesz a film akkor tőlem locsolótömlőből is engedhetik a vizet.