22
  • Magiszter
    #22
    Romulán álcázó van rajta. Vagy mindig beugrik valami mögé mikor odanézünk. Ugyan emberek, ha egy ekkora nagy valami jönne felénk akkor már rég tudnánk róla. 4 év múlva ideér. Tehát elméletben hamarosan szabad szemmel is látni lehetne.

    A másik. Ugye a maja mitológia szerint korszakváltás lesz 2012.dec.21-én. És milyen igaz. Átfordul a naptáruk 13.0.0.0-ra. Tehát egy új korszakot jelöl.

    A másik: Számoljatok utána egy csöppet: 3600 évente jár nálunk ez a bolygó. Akkor Kr.e. 1588-ban is járt itt, meg 5188-ban is. Még sincs semmiféle világkatasztrófa az akkori írásokban. A civilizációk csak úgy élték mindennapjaikat. Nem pusztult ki az emberiség, és nem mosta le a Himalája tetejét a szökőár.

    Meg hogy magasabb spirituális rezgésszámra emelkedik a bolygó. Ez meg mi a bánat? Valaki eltudja mondani hogy mit jelent pontosan?

    Utána olvastam a niburu-nak meg a 2012-nek, és vagy 6 féle világvége elmélet szűrtem le. Azért nem tudom feltűnt e nektek valami: A dinók 270 millió évig tök jól érezték magukat, aztán jött a katasztrófa. Az utána élő fajok is marha sokáig el voltak. 130.000 évvel ezelőtt kialakult az ember (homoszapiensz), az első civilizáció I.e 4000 körülre tehető és azóta vagy 300 -féle Armageddon, Ragnarok...stb világvégét jövendöltek meg. Ez szerintem egyfajta kényszer. Az emberiség vágyik rá hogy kihaljon, ezért jósolgatja saját pusztulását. Legutóbb ugye 2000-ben pusztult ki az emberiség...
  • MiZo81
    #21
    Elolvastam pár dolgot erről a Nibiruról.

    Azt nem értem, hogy ha 3600 évenként kerüli meg a Napot, és elvileg 4 éven belül ide kéne érnie, akkor már nagyon közel kell lennie. Hogyhogy még senki nem látta?
  • kwzatz
    #20
    Már leírtam egyszer, de nézzetek utána: Nibiru.
    A film valszeg erre fog utalni, erről fog szólni, emiatt emelkedik a vízszint is.
  • torcipepe
    #19
    2012=23?? ha írni tudsz, biztos túljutottál már az első elemin, ne légy hülye. vagy arra a Lost buziságra gondolsz, amivel haverom is az őrületbe kergetett??
  • nessboth
    #18
    gyerekek, ez a STALKER idejében játszódik, evidens, hogy az lesz
  • Magiszter
    #17
    Az a néger nő aki simcity-t játszik velünk egy felhőn ücsörögve? Persze olvastam róla egy mesekönyvben (Valami Biblia a neve).

    Amúgy a jégüstökös érdekes elmélet. Bár ha belegondolsz annak is azért kell idő míg felolvad. Eleve a légkörbe lépésnél darabokra esik, elkezd párologni, olvadozni, majd csobb a tengerbe (legalábbis nagyobb az esélye mint hogy a földre essen.) A csobbanás csinál egy hatalmas hullámot, majd a vízben elkezd felolvadni a jég. Megemelheti a tengerek szintjét de: TIbet átlagos magassága a tenger szintjétől számítva 4900 méter. Mégis mi a bánat az ami egyik pillanatról a másikra 4900 métert emel a tengerszinten? (eltudjátok képzelni hogy az mennyi plusz vizet jelenet? És azt hogy milyen rövid időintervallum kell hogy vízfal keletkezzen ebből a többletből?) Én is lógtam fizika óráról de azért utána olvastam a dolgoknak puskakészítés előtt
  • pjke
    #16
    A sok víz származhat egy üstökösből is ami jégből vagyon, és jól becsapódott.
  • czyi
    #15
    Istenről már hallottál-e?
  • kwzatz
    #14
    Én értettem Lost Lont miért írta ezt. Illetve utánanéztem, mivel a trailer végén nagy betűkkel kiírja, hogy google search: 2012.
    Szóval bepötyögtem, hogy 2012, és ott lehet olvasni ilyen teóriáról, illetve a Nibiru nevű bolygóról, meg az Annunakikról.
  • bender93
    #13
    Én is várom.Csípem az ilyen földől elemelkedett filmeket.Nem feltétlenül jó a "csontszáraz" dokumentumfilmszerű katasztrófafilm.
    De nem lehetetlen a dagály-elmélet és tényleg észrevehetetlen lenne egy bolygó hogyha akkora a tömege mint a Jupiternek(aminek akkora a gravitációja hogy a holdjain pl: az Ió-n kitörnek tőle a vulkánok),de csak pár kiló méter átmérőjű mint egy fekete-lyuk.Na az bírna ekkora dagályt vagy hóolvadást csinálni.
    De nekem tökmindegy hogy hogy magyarázzák ezt a dolgot ha jó lesz a film akkor tőlem locsolótömlőből is engedhetik a vizet.
  • bmw
    #12
    Amugy mint minden katasztrofa film a latvanyrol szol.
  • Magiszter
    #11
    Kiváncsian várom. Tuti megnézem mert Roland úr eddig jó filmeket hozott össze... mármint élvezhetőeket. Csak a 3. megnézésnél mindig figyelek a "hülyeségekre" is. Ennél sem lesz másképen.
  • CaptainRumi
    #10
    fölösleges magyarázatot keresni, élvezdd és hello..
    egyébként biztos majd "megmagyarázzák" a filmben szóval nem kell aggódnod.

  • Magiszter
    #9
    "rohadt nagy, alig észlelhető bolygóval"

    Ami rohadt nagy az igen csak észlelhető, pláne ha bolygó. Te is észrevennéd ha egy kocsi parkolna a nappalidban

    Amúgy meg akkor Amerika úszná meg (Mondjuk már úgy is elegünk van a világvége=New York romokban filmektől ). Hiszen ha a Föld egyik felén dagály van akkor a másikon meg apály. A másik meg hogy a dagály nem okoz szökőárt. Szépen és fokozatosan emelkedik a vízszint. Szóval elég nehéz logikus magyarázatot adni a bemutatóban látottakra. De ötletekre kiváncsi vagyok
  • Lost Lont
    #8
    "kiváncsi vagyok mivel fogják magyarázni, ha egyáltalán. "
    Esetleg egy éppen a Föld-felé járó rohadt nagy, alig észlelhető bolygóval, aminek a gravitációs hatása óriási dagályként hat a tengerekre, óceánokra?
  • Magiszter
    #7
    Belémkötni lehet

    - Akkor Tibet... Szerintem meg tökmindegy

    - Persze. Nézd meg a bemutatót... jé ott az a sok hó a hegyekben...

    - A hülyesék, és az órmótlan marhaság között rengeteg különbség van. Ez a film a második kategórába sorolandó a bemutató alapján.

    - Gondzilla valóban, Függetlenség napja meg pláne. Star Wars-ról nem is beszélve. Szórakoztatóak, ha kikapcsolt aggyal nézed meg őket szó se róla. De ha csak egy picit is belegondolsz (sugárzástól 900 méter magasra nőtt gyík, Hiperszuper idegen technológia de nincs vírusírtójuk, és kompatibilis a rendszerrel, A pajzson kívűlre szerelt pajzsgenerátorok, hogy ki lehessen lőni őket...)

    Szóval a logikai hibák egy filmben még elmennek, de egy világméretű logikai hiba már szúrja a szemem. És ennyi vizet ilyen gyorsan... kiváncsi vagyok mivel fogják magyarázni, ha egyáltalán.
  • CaptainRumi
    #6
    te magad vagy a legnagyobb hülyeség :D

    az egyáltalán nem az alpok,ott nem nagyon élnek Dalai-Láma hasonmás szerzetesek dorongokkal...

    egyrészt meg tudod a hegyekben rengeteg hó van, arra nem gondoltál, hogy hirtelen valami felolvasztotta azt a sok havat??

    egyébként meg ha úgy választod ki a filmjeidet, hogy mi hülyeség és mi nem, akkor nagyon kevés filmet nézhetnél...

    ennyi erőből, Godzilla hülyeség, Függetlenség napja hülyeség, Star Wars pláne....
    szóval döntsd el hogy szórakozni akarsz, vagy dokumentumfilmet nézni.
  • neoG
    #5
    gondolom 6000méter akart lenni:).amúgy igazad van, megint valami nagyot akarnak alkotni, aztán hülyeség lesz.ég adja, hogy ne legyen igazam, mert szeretem a katasztrófa filmeket (kivétel a Barátok Közt)
  • Magiszter
    #4
    Özönvíz? Nah gratulálok! Kiváncsi vagyok veszik e a fáradtságot elmagyarázni hogy hogyan teleportálódott hírtelen a földre több billió liter víz. Vagy csak úgy gyütt a nagy hullám és puff... így lett a csokápik? Már a Tegnapelőttben is voltak olyan dolgok hogy csak fogtam a fejem. De mivel azért égrekiáltó marhaságok nem voltak benne ezért 3x-is megnéztem a filmet.

    Amúgy ez az előzetes mindent visz. Mindent csak a nézőket a mozihoz nem. Mi ez már? Papi döngeti a harangot a durungjával (félreérthető így írásban)és az Alpok mögűl egyszer csak 6000 kilóméter magas vízfal söpri el... Hát nem volt spoileres az egyszer biztos.
  • neptum
    #3
    2012 = 23 (páran tudják miért írtam ezt le)

    de jó sokat megtudtam mi lesz a filmbe
  • viizo
    #2
    az előzetes alapján lehetne a cím akár Holnapután 2 is :)

    de mivel a Holnapután egész jó volt, így remélem vmi ütőset tesz le ismét az asztalra Emmerich - sajnos a 10,000 bc nagyon gyenge lett :[
  • hernyo05
    #1
    hát ez nem volt egy nagy előzetes