Gyurkity Péter

Érintőképernyő az Apple újabb nagy dobása?

Az Apple még áprilisban juttatta el beadványát az amerikai szabadalmi hivatalhoz, amelyben a multi-touch kijelzőket használó technológiát írják le. A NEC ezalatt bemutatta érintőképernyős PC-it.

A héten több forrás is beszámolt arról, hogy felfedezték az Apple által még áprilisban benyújtott 52 oldalas dokumentációt, az AppleInsider pedig részletes magyarázattal is szolgált. Ezekből kiderül, hogy a cég már jó ideje a multi-touch kijelzők gondolatával kacérkodik (egyesek egy 2005-ből származó anyagot is felfedeztek), amelyek nemcsak a hordozható megoldásokon, de az asztali Mac számítógépeken is helyet kapnának. A Windows 7 mellett tehát a Mac OS X is készül az új korszakra.



A benyújtott anyag jó része azt írja le, hogy miként lehet megoldani az egyszerre több érintés (utasítás) megfelelő értelmezését és alkalmazását. A mellékelt ábrákon egy csaknem teljes méretű kijelző látható, amelynek ablakos, grafikus kezelőfelületén kézzel végezhetünk el különféle feladatokat - kiemelik, hogy itt az ablakok nem rögzített állapotban vannak, mint ahogy azt az iPhone felhasználók megszokhatták. A rossz gombok lenyomását úgy kerülnék el, hogy az egyes funkciókat végrehajtó aprócska elemeket részben vagy egészében felnagyítanák, így nem lenne könnyű hibáznunk, amikor a kívánt gombot keressük.



A további példákban a listagörgetést elemzik, hozzátéve, hogy a görgetés iránya az ujjunk mozgásával azonos, avagy azzal ellentétes is lehet - a példában egy ujjal választjuk ki a kívánt elemeket, két ujjal pedig a listát vezérelhetjük. A képernyőn akár egy teljes méretű billentyűzetet is szimulálhatunk, a megoldás pedig lehetővé teszi egyszerre több virtuális billentyű leütését, az egyidejű érintések megfelelő értelmezésével. Az Apple itt kiemeli, hogy nem szabnak határt az egyszerre lenyomható billentyűk számánál, így akár a gombok egy nagyobb csoportját is lenyomhatjuk egyszerre (lásd ctrl-alt-del és társai).

A NEC japán részlege eközben két beágyazott megoldást mutatott be, amelyekben 12 és 15 hüvelykes kijelzők, Intel Atom chipek, 512 MB vagy 1 GB memória, valamint 80 GB-os merevlemez kapott helyet. A Windows XP Embedded, illetve Vista Business for Embedded Systems verziókkal szállított készülékek árát egyelőre nem közölték .

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Rexhawk #122
    nem csak az applenél, hanem pl a konzoloknál is, meg ahol lehet flame war :)
    ennyi a szintje nem kell vele foglalkozni, aki olvassa rendszeresen a forumot :)
    tényleg nyitni kéne olyan támát hogy, Fikázzuk ki sanyixot
  • GregSB #121
    Amióta olvasom az SG-t Sanyix gyerek _minden_ egyes Apple hírnél osztja az eszét, és fikázza az Apple-t.

    Nem kicsit szánalom ember...
  • hpteso #120
    En Mac et hasznalok. Es szeretem is az iMacem. A windowsal sincs semmi baj. Igaz jobban kell vigyazni ra, esetleg par honaponta urjatelepiteni, de ezzel nincs bajom. A baj ott van hogy a pc gyartok nem hozzak azt a minoseget amit az apple. Sot, meg se kozeliti. Arban egyezo macet es pct szinte ossze se lehet hasonlitani minosegileg. A jo hir hogy lassan emelkedik a pc-k minosege is. Most kineztem magamnak egy Dell Studio 15 ot. Istenien nez ki. Muhaha. Ha lesz penzem megveszem. Udv szamitogep hasznalok. Ja, es nem eri meg ezen ennyire osszeveszni, nem er annyit hogy mar szidkozodasig menjetek. Bekuljetek meg testvereim. Szeressetek egymast. Joccakat mindenkinek.
  • PyRex #119
    Dettó. Sorry, én is felkaptam a vizet, pedig annyit nem ért volna meg, hogy válaszra méltassam. Úgyis minden apple topicban a legtöbb mocskolódás csak irigységből megy. Kár velük foglalkozni.
  • Lavigne #118
    tök igaz, csak már felkaptam a vizet ettől az egész apple fujjolástól. unatkozik a srác, beszól mindenkinek, én meg partner voltam benne, lesüllyedtem a fikázó szintjére. remélem jön majd mod. és törli, mert most visszanézve ciki.
  • Macc #117
    Hat szanalom ez az egesz. Itt nem moderalnak?

    Amugy meg nem tudom miert nem lehet elfogadni azt a tenyt, hogy a Win, a Linux, es az OS X 3 mas OS, es van akinek az egyik van akinek a masik szimpatikusabb, kezreallobb? Ennyi. Emellett a Mac a design-t is szem elott tartja, mint PC-s fronton nehany gyarto.

    Nem ertem miert alazzatok porba egymast es magatokat ezzel a vitatkozassal? Biztos mindegyikotoknek van olyan rokona baratja akivel tok jol megertik egymast, csak epp mondjuk mas OS-t szeretnek hasznalni. Veluk is elkezdtek kurvaanyazni?
  • Ability #116
    Szerintem meg mindannyian szánalmasak vagytok.

    Sanyix: Te meg ne hidd, hogy jobb vagy a sablonos szövegnél, kiragadni mondatrészeket, másokat ismételni legalább annyira dedós. Kb. azt sugalja, hogy nem tudsz mivel visszavágni, inkább ismétled a másikat, és kifigurázod.
  • Lavigne #115
    igen, azok érvek, hogy a winfos fagy, vírusos, stb. az hogy sokan divatból használják nem érv amellett, hogy szar az apple. érted (gondolom nem, de azt mégse írhatom h "nem érted!" :DDD) sztem nézz utána mit jelent az "érv", "érvelés" szavak.

    én vagyok hiperaktív? nem én szolok oda minden cikkhez valamit amin lehet flamelni, flamer király.

    kitérdel a fos linuxod. senkit. ez a cikk se arról szól, de te csak a fasságodat tudod is bedobni, aztán másodpercenként frissíted a témát. magyarországon

    sajnos kénytelen vagyok linuxot használni, mert sokan szervernek használják, vagy ha téonlájntól vesznek gépet, akkor azon van, és kétségbe vannak esve, hogy nem tudják használni a frissen vett, webcamjukat. és olyankor sajnos el kell mondani, hogy hát igen, olcsó húsnak híg a leve, ezzel bizony semmi se fog együtt működni.

    egy divat csoró vagy. szánalmas hogy már divat szegények mondania magát az embernek. én nem fogom, megdolgoztam ezért a gépért, nekem se volt rá pénzem, osx68al probálkoztam, megtetszett. nem tudod elfogadni, hogy abból hogy egésznap az sg-t lapozgatot nem kapsz pénzt, és így nem tudsz márkás, jó dolgokat megvenni.
     
    értem én hogy nincs senki aki hozzád szóljon, ezért elintézed, hogy legalább a neten megtegyék, de hát azért ember, get a life.

    mi baj van a távirányítóval. kényelmi eszköz, azért mert neked csak második világháborús tekerős világrádiód van, nehogy már nekünk kelljen szégyenkezni.
  • PyRex #114
    Annyira sajnálom azokat az embereket, akik személyesen ismernek. De komolyan: őszintén sajnálom őket :(
  • Sanyix #113
    nem szégyen bevallani hogy buta, és értetlen vagy, hát tedd meg. Ne nekem kapálóddzál amikor nyilvánvaló hogy ti ketten egetrengető baromságokat írtok(ezt megerősítették páran). Én érvekkel fikáztam, jogosan, a másik okossal meg nyomtátok a hülye vírusos, meg fagyós rizsát, ami csak arról árulkodik, mennyire nem ért hozzá egyikőtök sem :)
    A sablonoskodással jövök, mert sablonokkal élsz, azokkal a sablonokkal, amiket a média, és a sztívdzsobsz a szájadba ad, és amiket olvasol a "pro" flamerektől, miért ne tegyem szóvá te hiperaktív óriásarcú majom? :D

    Kit érdekel a hülye epl? Szarok rá, hogy nem bírsz egy gépet használni, arra is ha 1 cm-el máshova kell kattintani, akkor lefagy az idegrendszered, ez van, van akinek hülyebiztos os is kell. Egy divat sznob vagy aki, mély sötétségben él, és csak azt akarja bizonyítani, hogy ő milyen felsőbbrendű és profi amikor átbasszák, és még örül is neki, és a legrosszabb, hogy terjeszti a marhaságait :D
    (azt hittem, a véresszájú xykonzolvérfanboyoknál nincs rosszabb, de az utóbbi pár hónapban rájöttem, hogy sokkal magasabb szintet képviselnek mint az epl vérfanboyok, mert ők legalább tudnak elfogadható érveket mondani néha)

    Egyébként a távirányítós kérdésre várom a választ ;)