MTI

Amerikai internetszolgáltatók blokkolják a pedofil tartalmakat

Három amerikai internetszolgáltató, a Verizon, a Sprint és a Time Warner Cable megállapodott, hogy országosan blokkolja azokat az oldalakat és portálokat, amelyek gyermekpornográfiát tartalmaznak - jelentette be hivatalosan a New York-i főállamügyész.

A szolgáltatók arról is megállapodtak Andrew Cuomo főügyésszel, hogy 1,1 millió dollárral támogatják az államot a gyermekpornográfia elleni akcióiban. Magának a megállapodásnak a tényét már hétfőn késő este (közép-európai idő szerint kedden) megemlítette a The New York Times, de az ügyész csak másnap hozta hivatalosan nyilvánosságra.

Cuomo egy állásfoglalásában úgy fogalmazott, hogy "a gyermekpornográf tartalmak elterjedtsége elborzasztó mértékű az interneten, és ezt a tendenciát meg kell állítani". Azzal indítanak támadást a probléma ellen, hogy együttműködnek az internetszolgáltatókkal. E munka során igyekeznek meggyőzni őket, hogy ne biztosítsanak tárhelyet "ennek az erkölcstelen üzletnek", ne fogadják be az ilyen tartalmakat.

A főállamügyész hivatala nyomozásai során már feltárta az online gyermekpronográfia egyik fő forrását, amelyet az úgynevezett hírcsoportok képezik. Ezek olyan online szolgáltatások, amelyek nem állnak kapcsolatban tartalomszolgáltatókkal, honlapokkal. Egy virtuális felületről van szó, amelyre bárki feltölthet tartalmakat, illetve letölthet onnan. A nyomozás során 88 különböző ilyen hírcsoportot találtak, amelyeken 11 390 illegális szexuális tartalmú fotót listáztak. Ezek serdülőkorúnál fiatalabb gyerekeket ábrázoltak.

Ezenközben az amerikai kormány által megbízott ügyvédek azon fáradoznak, hogy újra hatályba léptessék azt az 1998-as törvényt, amely megóvná a gyermekeket az internetes pornográfiától. A törvény arra kötelezné a szolgáltatókat, hogy a kiskorúak számára károsnak minősített tartalmak láthatóvá tétele előtt "győződjenek meg" a felhasználó életkoráról, azáltal például, hogy hitelkártyaszámot vagy más, az életkort bizonyító személyes adatot kérnek. A megállapított szankciók szerint az ezt elmulasztó szolgáltatók akár ötvenezer dolláros bírságra vagy hat hónap börtönbüntetésre számíthatnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #3
    Szerintem aki ilyeneket nézeget, az a minimum, hogy egy kódolt böngészővel teszi proxyn keresztül, bár elég sok a hülye netező manapság.
  • Frosty01 #2
    szépen megnézik mindet :D

    és ha már rárántottak, akkor letiltják.
  • Chriss745 #1
    És mégis technikailag hogy oldják ezt meg? Kis kínai munkás megnézi a datastraem-et ami a routereken keresztül megy mint a Matrix-ban, vagy hogy? Ha én felrakok a szerveremre egy pedofil képet, honnan a bréből fogják ők azt tudni, hogy pedofil (ha https-el küldöm át még azt sem tudják hogy kép!!!)?