MTI

Franciaországban blokkolják a pedofil tartalmakat

A francia internetszolgáltatók blokkolni fogják a jövőben a külföldön világhálóra tett pedofil tartalmú honlapokat - jelentette be Michele Alliot-Marie francia belügyminiszter.

Az állami szerveknek kötelességük lesz tájékoztatni a szolgáltatókat pedofil pornográf tartalmak felbukkanásáról. A szolgáltatók értesítéseket kapnak majd a gyanús (pedofil, terrorista, rasszista) honlapokról a francia bűnügyi rendőrség központi igazgatóságától - közölte a miniszter asszony az internetes bűnözés elleni harc kérdéseiről rendezett párizsi tanácskozást megnyitó beszédében. A miniszter hangsúlyozta: nem arról van szó, hogy a hatóságok "Nagy Testvérként" szemmel akarják tartani az egész internetet. Csupán az a cél, hogy megóvják a gyerekeket és családjaikat a pedofilektől, és megerősítsék az együttműködést ezen a téren a többi európai országgal.

Mint elmondta, Franciaország fel akarja használni július elsejével kezdődő európai uniós elnökségét arra, hogy elmélyítse e téren is az EU-n belüli együttműködést, az idevágó információk "központosítását". A francia szolgáltatók annyiban pontosították később a miniszter asszony bejelentését, hogy elvben egyetértenek a minisztérium ilyen értelmű javaslatával, de még nem írtak alá erről semmilyen megállapodást.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • entreri #1
    A pedofil honlapokat nem blokkolni kell, hanem felszámolni őket.
    Terrorizmus, rasszizmus? Ebből meg cenzúra lesz. Ezek olyan dolgok amiket bármire rá lehet sütni. Manapság ott tartunk, hogy az igazság kimondása is rasszizmus. :-( Na meg "Aki nincs velünk, az a terrorizmus oldalán áll."