Gyurkity Péter

Jön az OLPC második laptopja

Minden előzetes hírverés nélkül mutatta be Nicholas Negroponte az alapítvány második készülékét, amely inkább egy e-book megoldásra emlékeztet, ám az érintőképernyővel érkező fejlesztést teljes laptopként ismertették.

Negroponte a Global Country elnevezésű találkozón mutatta be a második XO-laptopot az érdeklődőknek, meglehetősen keveset árulva el annak hardveres hátteréről, ehelyett inkább az alacsonyra tervezett árról számolt be bővebben. A legfontosabb cél ugyanis ezúttal is az ár drasztikus mértékben történő leszorítása lesz, ám talán - az első készülékkel ellentétben - most sikerrel járnak.

A XOXO, illetve XO-2 néven emlegetett megoldás külsőre egy e-book készülékre hasonlít, szétnyitható belseje két, 16:9 arányú, érintőképernyős kijelzőt rejt. A készítők szerint kizárólag ezeken keresztül kommunikálhatunk majd a géppel, a billentyűzet ugyanis ezúttal hiányzik a megoldásról. Szerintük a könyvek nyújtotta élmény meghatározó jellegű a fiatalok életében, ezért is döntöttek ezen forma mellett, ezzel egy időben elvetve az egyéb javaslatokat. Negroponte elismerte, hogy a mobiltelefonok hatalmas mennyiségben találnak majd gazdára az idei évben, ám ezek a készülékek nem segítik elő a tanulást, vagyis nem alkalmasak az XO-laptopok feladatkörének betöltésére.


Az alapítvány első embere továbbra is a fejlődő országokat tartja szem előtt, amikor az új készülékről beszél. Az árat ezúttal 75 dollárban szeretnék megszabni, ami elérhetőnek látszik, tekintettel arra, hogy a hordozható DVD-lejátszóknál is használt kijelzőket alkalmazzák a laptopnál, ezek ára pedig gyorsan csökken. Negroponte szerint akár 20 dolláros áron is beszerezhetik majd a kijelzőket, ami lehetővé teszi majd az igen alacsony ár tartását. A készülék mintegy 500 e-könyvet tárolhat el, ami igen fontos lehet a diákok számára.

Példaként említette Brazíliát és Kínát, amely országokban egy tanulóra vetítve 19 dollárt költenek évente az új könyvek beszerzésére - itt lehet igazán hasznos segítség a kicsinyke laptop (amely elődje méretének alig felét éri el).

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • darkhill #17
    Ha elromlik veszel még 1et! rohadt drága ám sztem vigyázz
  • HZsoli #16
    Ha ténylegesen csak e-book akar lenni, szvsz megfelel....hagyományos könyv olvasásánál is általában két ujjam használom a lapozáshoz... de notebook...Hmmm...
  • hodobaj #15
    Nem vágom európába még közünk sincs iylen fejletséghez de amerikába se hogy könyv helyet egy laptopot olvasunk.
    Az előző szériánál a bilentyüzetet végezték ki rohadt gyorsan pedig vizálló meg midne volt.
    Ez medig fogja birny 1 nap egyszer rá űt máris vége.
  • kvp #14
    Vegre felfogtak, hogy az olcso es kesz technologiak sokkal jobbak egy tomeggyartott es olcso keszulekhez, mint a specialis hardver. A design vegre elfogadhato, ha raknak bele egy rendes hardvert (pl. intel atom vagy barmilyen risc), akkor meg a fogyasztasa es a teljesitmenye is jo lenne. Az erintokepernyos gepelesrol pedig csak annyit, hogy egy rateheto atlatszo billentyuzet, ami csak a touchscreent nyomkodja alapvetoen ugyanazt eri el, mint az oroszok oled-es valtozata, csak olcsobban. Viszont az alapveto felhasznalas az ebook olvasas es a keziras lesz, mivel az iskolakban konyvekre es palatablakra van szukseg, nem billentyuzetekre.

    ps: Szemely szerint en egy fekete feher lcd vagy epapir kijelzot tennek egy A4-es touchscreen-es gepre es ala egy 10 dollaros mikroszamitogepet. Ez kijonne kb. 25-30 dollarbol es az alapfeladatokra (ebook, enotepad, email) pont jo lenne. A kommunikaciot pedig meg lehetne oldani usb-vel es infras halozattal, ami tantermen belul boven eleg es meg nagyon olcso is (a ketto egyutt is 1 dollar alatt van). Egy ilyen gepet osszehozni egy kvarcjatek legyartasahoz merheto, tehat filleres aron kijonne es meg magyarorszagon is lehetne osztogatni, mert 5000 Ft-ot biztos megerne minden iskolanak. Tananyagnak (ebook-nak) pedig elso korben jo lenne a hivatalos tankonyvek scan-elt valtozata, ami mar az elso ev alatt behozna az arat.
  • beef #13
    Érintőképernyőn gépelés:

    az első 10 karakter leütése után zsibbadás az ujjakban,
    a következő 10 leütéssel már a csuklónk is sajog,
    az utána következő 10-re pedig észre vesszük, hogy Qrva sok 'szpészt' nyomtunk véletlenül miközben megpihentettük fáradt kezünket.
    Majd első dolgunk lesz ezután, hogy leszaladjunk a sarki közértbe USB-s billentyűt venni :)
  • nickwearby #12
  • BCS pixel #11
    Jó meglátás. Szerintem is az ilyen hordozható dolgoknál jobban odafigyelhetnének az energia takarékosságra. Egy érezhetőbb billentyűzet hasznosabb is.
  • Mister #10
    naja de ettől még jól néz ki :)
    aztán a (ki)használhatósága a fő kérdés...
  • mikloss #9
    És akkor most dupla annyit fogyaszt a két képernyő...
  • BandiG #8
    Ugyanezt a zsenialis korszakalkoto, telejen uj es egyedi otletet talaltak ki az umpc-re is hogy attol lesz olcso hogy a dvd lejatszok kepernyojere lesz epitve.