Dojcsák Dániel

Canon 2008. kollekció - Világpremier!

A világpremierrel egy időben mutatkoztak be Magyarországon is a Canon 2008. tavaszi időszakára szánt új képalkotási termékei. Az összesen 36 darabos fényképező/kamera/nyomtató kollekció a ráncfelvarrt új verziók mellett egészen új variációkkal is kedveskedik.

A Canon új repertoárjában ez alkalommal a hangsúly a korábbi belépő szintű termékekről átkerült a kisvállalati, illetve a már komolyabb irodai igényeket kielégítő termékekre. A trend idén - ahogyan a többi gyártónál is - a multifunkciós készülékek körül forog. Emellett a japán cég elkötelezett híve lett a környezettudatos gondolkodásnak, melyet a "Go for green" kampányukban igyekeznek majd hangsúlyozni. Ez többek közt azt is jelenti, hogy egyes termékeik - mint például a teljesen egyszerű számológépek - ma már 100%-osan újrahasznosított alapanyagokból készülnek a gombsoroktól elkezdve egészen a felhasználói útmutatóát a csomagoláshoz felhasznált papírig. A legtöbb vásárlót - valljuk be - mégsem ez érdekli elsősorban, hanem az új funkciók, a megújult dizájn és a készülékek tudása.

Videokamerák

Annak ellenére, hogy a digitális korban minden adott a zseniális home videók készítéséhez, méltatlanul hanyagolt területnek számít a videofelvevők piaca, pedig pár évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna kamera nélkül nem csak a szülinap vagy karácsony, de bármilyen családi kimozdulás a TV elől. A nép igényeit szem előtt tartva a Canon idéntől már magyar menüvel ellátott készülékekkel érkezett, ami talán sokaknak fontosabb, mint a nagy zoomátfogás vagy felbontás.

Ezen a területen az 1,07 megapixel már alapnak számít, és az új modellek mindegyike legalább 36x-os és maximum 45x-ös zoomra képes. Ugyan megtalálhatóak a klasszikus mini-DVD és miniDV kamerák is, de ennél jóval érdekesebbek a teljesen flash memória alapú készülékek. Ezek nélkülöznek minden mozgó alkatrészt, kevesebbet fogyasztanak, sőt, ha a kamera lezuhan egy szakadékba, akkor legalább a felvétel megmarad. Az F sorozatú modellek közül kettő ráadásul beépített flash memóriát és bővítő helyet is tartalmaz, amivel elkerülhető az "úúú, otthon hagytam a kártyát" érzés, de hosszabb nyaralásokon sem kell kompromisszumot kötnie az önjelölt operatőröknek, hiszen a beépített 8, illetve 16 Gbyte memória már önmagában is sok mindenre elég.

Aki a videózást sokkal komolyabban gondolja, azoknak is tartogatott meglepetést a Canon, hiszen bemutatta H sorozatának 3 tagját, a HF10, HF100 és HV30 modelleket. Ezek közül az utóbbi 1080i, míg a másik kettő full HD felbontásban képes rögzíteni, amit a Digic DV II képfeldolgozó alakít át visszanézhető formátumra. A 2, illetve 3 megapixeles felbontás mellett mini HDMI csatlakozóval, mikrofon bemenettel, akár részegen videózásra is felkészített stabilizátorral és egyéb extrákkal színesítették ezeket a modelleket. A két full HD modell ráadásul szintén flash alapon dolgozik, amiről az elkészült képeket a PC helyett akár a szintén újonnan bemutatott hordozható DVD íróra is át lehet örökíteni.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Fényképezők

A 2008-as nyaraláshoz a Canon természetesen fényképezőket is prezentált, melyek három csoportba rendezhetőek. A trendi, vagány hobbigépek kategóriájában az új IXUS 80IS debütált, ami 8 megapixeles szenzora mellett ismeri a Canon idei szoftveres újdonságait is. Ezek közül az első egy mozgás érzékelő, ami a kép elkészítése előtt nyomon követi a téma mozgását és annak megfelelően állítja be az értékeket.

A második az arcfelismerő rendszer, ami képes a fehéregyensúlyt, vakuszinkront és a többi értéket helyesen megbecsülni, elkerülve a kiégett vagy éppen sötétbe burkolódzó fejeket az elkészült képeken. Emellett már a gépen lehetőség van a vörösszem eltávolításra, sőt bőrszín korrekcióra is képesek a gépek. Ezáltal a nyaraláson lehet kicsit csalni a barnulással vagy éppen a főnöknek küldött képeken vissza lehet fehéríteni magunkat, bizonyítva, hogy feszt csak dolgoztunk. A divat IXUS természetesen ismét több (4) színben érkezik, melyek valóban csábítóak bármely kirándulónak.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A PowerShot vonal is megújult, melyben az A470 képviseli a legalja kategóriát. Ez a gép amellett, hogy 7,1 megapixeles és 3,4x-es zoomátfogásra képes, semmi különöset nem tud elmondani magáról. A fent említett szoftveres technológiák - mint mindegyik gépbe - ebbe is bekerültek, de nem is túl szépek, nem is túl jók, nélkülöznek minden manuális beállítást, így főleg a tényleg amatőr karácsonyi fotósoknak ajánlott gép, lévén a tudásának megfelelően az ára is alacsony. Használata végletekig egyszerű, gyakorlatilag csak be kell kapcsolni és nyomkodni kell az exponáló gombot, a többiről a gép gondoskodik.

A középszinten elhelyezkedő gép, az A580 már nagyobb LCD-t, 8 megapixeles szenzort, 4x-es zoomot kapott, emellett pedig 20 témamód közül lehet válogatni a helyzetnek megfelelően. Nagyobb testvére, az A590IS viszont már engedi magát piszkálni, így szinte minden fontos értéket kézzel is belőhetünk. A két készülék ideális hobbifotós masina: méretük még nem túl nagy, de kényelmesen kézre állnak, a jobb oldali markolat (elemtartó rész) a korábbi modellekhez hasonlóan biztos fogást enged.

Az igazi durranás viszont az EOS sorozat új darabja, ami talán az egyik legnépszerűbb cserélhető objektíves DSLR Canon gép teljesen friss utódja, mégpedig a 400D-t leváltó 450D. 12,2 megapixeles felbontása mellett egészen 50 képig képes 3,5 FPS sebességgel sorozatfelvételre, igen gyors 9 pontos AF rendszere pedig segít a hirtelen pillanatok elkapásában. Szerencsére a váz kompatibilis a Canon minden eddigi EF és EF-S rendszerű objektívjével, így akik a 350D vagy a 400D mellé már betáraztak pár extra lencsét, azok nyugodtan cserélhetik az alapgépet korszerűbbre.

A készülékek ára egyelőre még nem ismert, de a Canon Hungária munkatársai azt az információt adták, hogy többnyire a korábbi változatok áraival azonos összeg szerepel majd a címkéken. Az IXUS és a Powershot készülékek már szinte azonnal elérhetőek lesznek, a 450D-re viszont márciusig várnia kell a korai befogadóknak is. Nyomtatók

A jól bejáratott PIXMA család továbbra is gerince maradt a képalkotási felhozatalnak, ahol idén három új termék mutatkozott be, megpróbálva kielégíteni az otthoni, a kis- és a nagyobb irodai felhasználók igényeit. Az alapmodellként számon tartott iP2600 a korábbi iP2500 és iP1800 felváltására hivatott, így alaptulajdonságaikban nagyrészt meg is egyezik elődjeivel. Újdonság viszont, hogy végre ez a sorozat is kapott kimenő papírtálcát, amit ráadásul külön érzékelővel szereltek fel. Így csukott állapotban nem kezdődhet el a nyomtatás, vagy a másik helyiségből bőszen nyomtató kollegák nem gyűrhetnek be egy ív papírt a nyomtatóba véletlenül.

Ennél fontosabb lehet az otthoni felhasználóknak, hogy az egyébként 2 pikoliteres cseppeket használó nyomtató ezen túl képes lesz automatikusan beállítani a készülő fotók színeit az úgynevezett Auto Image Fix megoldás révén. Ez főként a kevésbé kísérletező kedvű laikusok számára örömhír, míg a profibbak talán a hajukat tépnék, ha a nyomtató önmaga állítgatná a képek színeit.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!


A komolyabb otthoni vagy éppen az enyhébb irodai használatra lehet nyerő választás az MX7600-as. Ez szintén tintasugaras, de már multifunkciós készülék, ami amellett, hogy szexi dizájnjával elsőre csábító lehet, olyan hasznos funkciókat hordoz magában, mint a kétoldalas nyomtatás, beépített ethernet port a hálózati használathoz vagy a 4,5 centis színes LCD kijelző. Emellett érdemes megemlíteni, hogy a cég fejlesztőinek sikerült elérnie, hogy a bekapcsolás után szinte azonnal, másodperceken belül munkára fogható az eszköz, ami az otthoni adhoc felhasználás kényelmét nagyban növeli.

Természetesen a készülék tud faxolni, nagy felbontásban szkennelni és a szintén újdonságként bemutatkozó PgR nyomtatási eljárást is ismeri. Ez utóbbi annyit tesz, hogy a nyomtatás előtt, a papírbefűzés közben nagyon vékony rétegben egy speciális bevonatot húz a papírra, ami a festék nedvesség tartalmát azonnal felszívja, magában tartja, megakadályozva ezzel, hogy a papír belseje azonnal elnyelje a drága nedűt és egyben a színeket, élességet is.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Az eggyel nagyobb testvér, az MX850, hasonló kialakítású, de még aprólékosabb munkára képes, hisz az előző darab 4800 x 1200 dpi-s felbontása helyett 10 x 15-ös fotóméretben már 9600 x 2400 dpi-re képes. Ez egyben azt is jelenti, hogy a pigment festékcseppek mérete alig egy pikoliter. Kijelzője is jóval nagyobb, 6,2 cm átmérőjű, papírtálcából is kettő darabot kapott, ráadásul alapból támogatja a DVD/CD nyomtatást. Mindkét modell hálás darab mind irodai, mind otthoni vagy éppen vegyes felhasználásra, ami az egyéni vállalkozók országában igen jó húzásnak bizonyulhat a Canon részéről.

Lézer területen is előrukkoltak 4+2 új termékkel, ahol is a +2 a faxkészülékeket jelenti, míg a négy az i-Sensys irodai mininyomdákra vonatkozik. Ezek legtöbbje teljesen új sorozatot indít és nem valamely korábbi modell lecserélésére érkezett, bár ez alól kivétel a legalapabb modell, az LBP2900B. Ez pontosan ugyanazt tudja, mint azonos sorozatszámú társa, csak hosszas tervezés után a Canon gyárban sikerült feketére festeni azt. A két nagyobb darab, az LBP3310 és az LBP3370 főként a nagy forgalmú irodák barátja lehet, hiszen havonta akár 10 - 15 000 oldallal is terhelhetőek, emellett viszont automatikusan kétoldalas nyomatot készítenek a környezetvédelem és a költségcsökkentés jegyében. Alig 6,5 másodperccel bekapcsolás után üzemkészek, kikapcsolt állapotban, pedig "csak" 4-5W-ot habzsolnak el a konnektorból.

Felettük már csak egy új készülék érkezett, a lézer multifunkciós MF4270, ami faxol, szkennel, másol és nyomtat és az eddig felsorolt előnyök mindegyikével felvértezték. Kilenc másodperc alatt ébred, alvás közben csak 3W-ot fogyaszt, alapbeállításként 2 oldalas nyomatot készít és a dobozára jó nagy betűkkel ráírható felbontásokban nyomtat (1200 x 600dpi) és szkennel (9600 x 9600dpi).

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Roli #14
    Már a 350D-t nem sehonnan sem lehet újonnan beszerezni nyár körül? Akkor a 400D ára menne le arra szintre, mert láttam 350D-t most nemrég annyiért amennyiért annak idején az S2-st vesztegették.
  • Cat #13
    http://www.sg.hu/cikkek/57016/uj_canon_slr_ek_varhatok_januarban
  • aroncohen #12
    Kedves Gladiator, remélem tisztában vagy vele, hogy ez a Canon privát, kis kaliberű bejelentéssorozata volt.

    Várjuk csak ki szépen a PMA expót. Ott valószínűleg az 5D utódját (7D vagy %d mark II) mutatják be.

    Egyébként meg...semmilyen fejlesztést sem kell feltétlenül édeskevésnek titulálni, főleg, hogy egy olyan modellről van szó ami rengeteg embernek igenis nagyon-nagyon sokat jelent.

    U. i.: azért az igaz, hogy valami komolyabb bejelentést én is várok ;).
  • Gladiator #11
    DSLR részen ez édes kevés...
  • Thrawn #10
    Hardveres "újításként" ott van a 12,2 mp-s érzékelő, hogy az Isten rogyasztaná rájuk az eget. Vagy inkább azokra, akik ezt az egész őrületet generálják.
  • aDannyBoy #9
    idióta
  • wOlFbYTe #8
    "olvasóink" már hetek óta a kapcsolódó cikket várták, sejtve hogy a másfél éves ciklus miatt most volt esedékes a megfizethető kategóriájú DSLR modell vérfrissítése
  • Emmegki #7
    Olvasóink a Canon fizetett hirdetését láthatták.
  • intrex #6
    Igen nagy fejlődés a 400D-hez képest, hogy 14 bites lett a RAW formátuma.
    És nekem az is tetszik benne hogy végre tud folyamatos időzített felvételeket készíteni.
  • intrex #5
    Darth Sith:http://www.dpreview.com/news/0801/08012403canoneos450d.asp