SG.hu·

Leszállóágba került az amerikai DVD piac

Évtizedes története óta idén első ízben csökkent a DVD-eladás a tengeren túl - derült ki a New York Post elemzéséből. Az európai üzlet azonban még mindig felszálló ágban van.

A DVD-biznisz a filmipar legnagyobb profitgyára, hiszen a mozis bevételeken a stúdióknak osztoznia kell a filmszínházakkal, míg a lemezeladásokból befolyó haszon maradéktalanul a gyártók zsebébe vándorol. Ezért aztán joggal fújtak riadót az elemzők: míg tavaly 16 milliárd dollárt fizettek ki a DVD-vásárlók, idén ennél legalább két százalékkal kevesebbet költenek. Igaz, hogy az év második felének legnagyobb mozislágerei: A Karib-tenger kalózai 3., A Bourne-ultimátum, valamint a Harry Potter és a Főnix rendje még csak most kerül a polcokra, de az utóbbi évek tendenciáját látva az ünnepek előtti vásárlói roham sem tud már eleget lendíteni a bolton.

"Egy nagy film korábban húszmillió DVD-példányban is elfogyott, a vezető filmek manapság a tízmilliós eladásért küzdenek" - idézte az újság az egyik elemzőt. A moziban szupersikeres Pókember 3. és a Shrek 3. sem volt kivétel: míg az előző Pókember-sztori lemezéből megjelenése első napján ötmilliót adtak el, a harmadik epizód teljes eladása is alig közelítette meg ezt a példányszámot. Az üzleti jóslatok szerint a teljes házimozi-iparág (beleértve a video- és DVD-eladásokat, valamint a kölcsönzést) 2007-ben 23 milliárd dolláros bevétellel zár, ami a tavalyihoz képest 1 milliárdos visszaesést jelent.

A szakértőket nem érte váratlanul a csökkenés: az internet előretörése, a filmek letölthetősége, a videojátékok konkurenciája - mind előrevetítették a hullámhegyen átlendült iparág kasszájának lassú apadását. Európában ugyanakkor idén várhatóan 8%-kal több lemezt adnak el, mint tavaly, ami a bevételeket tekintve 0,6 százalékos emelkedést eredményez - számolt be róla a minap a Variety című mozis szaklap a DVD-ipar helyi illetékeseinek becsléseire hivatkozva. Az iparág elemzői a DVD hardvereladásaiból is növekvő hasznot regisztráltak a kontinensen: 2006-hoz képest már eddig is 3,4%-kal több DVD-lejátszót és -felvevőt (összesen 31,5 milliót) adtak el.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© valentine22009. 06. 09.. 22:27||#6
Lehet, hogy ezért kísérleteznek ilyenekkel, mint az EpixHD?
http://www.isite.hu/internet_hirek/web2/20090609/epix-filmek-neten-priv%C3%A1t-b%C3%A9tacsak-amcsiknak
© Genesis872007. 12. 10.. 10:01||#5
Talán a dvd eladások visszaesése magyarázható valamelyest a blue ray és hd-dvd eladások nevekedésével. Erre nem gondolnak?!
© LCO2007. 12. 08.. 00:39||#4
Ha valami nem hozza vissza minimum a háromszorosát, akkor már sírnak....hihetetlen.
© ddt5002007. 12. 06.. 10:27||#3
Pontosan. Fõleg, hogy a két említett film (P3 és Shrek) jó nagy szar volt az elõzõ részhez képest. Az lehet, hogy a költségek tripláját hozták vissza a moziban de ez nem a minõségüknek köszönhetõ.
© Wittgen2007. 12. 06.. 08:47||#2
Úgy bírom, hogy mindig a netet, a letöltéseket okolják a csökkenõ elaások miatt, de az meg sem fordul a fejükben, hogy évrõl-évre egyre silányabb filmeket készítenek. Azért az emberek sem teljesen hülyék, nem fognak a sok fostalicska dvd filmért fizetni (pláne nem azok, akik megnézték moziban és hatalmasat csalódtak).
© Cekrény2007. 12. 06.. 06:54||#1
hát persze...