Szekeres Viktor

Beowulf - Ami kötelező, az kötelező

A 300 nyomdokain érkező Beowulf brutális animációt és állkoppantó háromdimenziós élményt kínál a kiválasztottaknak. A többiek le vannak ejtve.

Robert Zemeckis, aki hajdanán többek között a Vissza a jövőben-filmekkel írta be magát arany betűkkel a mozi nagy könyvébe, mostanában animációs színtéren utazik. A rendező a 2000-ben megjelent Számkivetett című sikerfilmje óta csak egy Polar expresszt tett le az asztalra, és most a Beowulf - A legendák lovagja című filmet.

A munkatempó lassúsága persze nem is csoda, hiszen az ilyen filmek meglehetősen sok előkészülettel járnak és a technikai háttér folyamatos fejlődésével is lépést kell tartani. A Beowulf nagyjából a Final Fantasy-filmekben látható 3D-s animációt próbálja a topra juttatni, több-kevesebb sikerrel. A remek fogások mellett olykor elég necces pillanatokat is átélhetünk a film közben: remekül lehet látni a spórolós, kevésbé realisztikus részeket, de ki tudja, talán egyszer a figurák mozgása is 100%-os lesz.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A Beowulf technikai hátteréről már írtunk korábban, s azt is hírül adtuk, hogy idehaza a budapesti Palace Westend mozi 3-as termében kiépítették az első hazai Real-D vetítőtermet, ahol a klasszikus, polarizált szemlencsés szemüveges trükkel meg lehet tekinteni a Beowulfot az 1750 forintos jegyár kipengetésével és azt kell, hogy mondjuk, minden egyes forintot megér az élmény, pláne, hogy jó ideig más filmet nem láthatunk Real-D-ben.

Magát a történetet, Beowulf és Grendel legendáját lehet, hogy elég sokan ismerik, de ezúttal azok járnak jól, akiknek lövésük sincs az eredeti történetről, hiszen annak csupán az írmagja maradt meg. A játékos kedvű amerikai forgatókönyvírók alapjaiban változtatták meg a szörnyűséges rettenet ellen meztelenül harcba vonuló dicső harcos történetet, s ez bizony nem keveseket hőzöngésre késztetett - mintha újdonság lenne az efféle "cél szentesíti az eszközt" hozzáállás.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Egész egyszerűen el kell vonatkoztatni az eredetitől és akkor az embernek csodás utazásban lesz része, hiszen a háromdimenziós technika olyan lehetőségeket nyit meg a néző előtt, hogy tátott szájjal figyeli, ahogyan a Beowulf magába szippantja és nem ereszti el. Hogy mindez vajon a "kisgyereknek minden vicc új" élménynek köszönhető azt nem tudni, de hajdanán a Csodacsibe Real-D élménye közel sem jelentett a Beowulfhoz hasonló sokkosan pozitív élményt.

Látszik, hogy technikai oldalról a 3D-élményt kiszolgáló személyzet rengeteg mindenre odafigyelt, jó pár apró nüansszal tömték tele a filmet, s okoznak ezzel monumentális és tesztoszterontól hemzsegő moziélményt. De ami a legfontosabb, hogy - mint az szokás az animációs filmeknél - ezúttal a történetet nem áldozzák fel a látvány oltárán. A Csillagporos Neil Gaiman és Roger Avery forgatókönyve valóban gondos munka eredménye, meg vagyon írva rendesen. Ez abból is kitűnik, hogy ritka az olyan animációs film, ahol a karakterek így ki lennének dolgozva, az ember tényleg törődik velük, sajnálja, esetleg gyűlöli őket. Még olykor a komolytalankodás sem árt az összképnek - csak azokat az Austin Powers-féle falloszeltakaró trükközéseket tudnánk feledni...

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Akinek bejött a 300, az minden bizonnyal a Beowulfban is élvezni fogja az erőtől duzzadó felső- és alsótestek látványát. A készítők nem spóroltak a meztelenséggel, legyen szó akár a női, akár a férfi színészek által "alakított" animációs figurákról. Már csak ezért sem, meg a valóban olykor émelyítően durva és véres jelenetek miatt sem ajánlott a film a fiatalabb korosztálynak, nekik inkább a következő Dreamworks-filmet kellene bevállalniuk Real-D technikával.

Mindaz már csak hab a tortán, hogy megannyi ismert színész megjelenik a filmben animált formában, Anthony Hopkins-tól kezdve Angelina Jolie-ig, tovább javítva a filmélményen. Ha pedig túltesszük magunkat a történet újraírása miatt keletkező sokkon és beleéljük magunkat a 3D-s megjelenítésbee, akkor bizony totális moziélményben lehet részünk. 3D nélkül azonban csak egy erősen hímközpontú (szó szerint) "kardozós-baszós" filmet láthatunk, amelyet unokáinknak nem fogunk nyugodt szívvel mutogatni.

Klikk
ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Beowulf - Legendák lovagja (Beowulf)
feliratos amerikai animációs film, 114 perc, 2007

Rendező: Robert Zemeckis
Forgatókönyvíró: Neil Gaiman, Roger Avary
Zeneszerző: Alan Silvestri
Operatőr: Robert Presley
Producer: Steve Bing, Jack Rapke, Steve Starkey, Robert Zemeckis

Szereplők:
Ray Winstone (Beowulf hangja)
Angelina Jolie (Grendel édesanyjának hangja)
Crispin Glover (Grendel hangja)
Sir Anthony Hopkins (Hrothgar király hangja)
Robin Wright Penn (Wealthow királynő hangja)
John Malkovich (Unferth hangja)
Alison Lohman (Ursula hangja)
Brendan Gleeson (Wiglaf hangja)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Lami #57
    A sztorit nem ismertem előtte, de így elsőre egyedi és izgalmas volt. De mivel fantasy rajongó vagyok, ez nem is olyan meglepő. A grafika pedig egyszerűen gyönyörű, természetesen voltak benne hibák, de akkor is überelte az Advent Children-t (pedig fanatikus Japán rajongó vagyok, tehát elfogult [amúgymeg az AD-nek akkor meg aztán pláne gyengus volt a sztorija, elvont történet-szerető létemre]), a szereplők mimikája iszonyat kifejező volt (kivéve talán a nőkét).
    De összegzésként szerintem ez egy remek film, minden fikázás ellenére.
  • emp #56
    Na ez RealD technika tényleg visszahozhatja a mozibajárást. Nagy élmény volt. a benzinpénzről annyit, hogy ha kocsival mész 300 kilóméterről, akkor meg kell 4 haverral tölteni és rögtön csökkennek a költségek. De persze kifogás mindíg van. Nincs lehetetlen csak tehetetlen... Így tényleg a "kiválasztottak" filmje marad, de nem a pestieké, hanem azoké akik veszik a fáradságot és elmennek megnézni. (ja hogy ne érje szó a ház elejét én Pannonhalma mellöl mentem fel...)
  • mikrofonhead #55
    Nah én is eljutottam végre a moziig és megnéztem.Hát le esett az állam meg kell mondjam.Még el se kezdődött már volt egy kis előzetes ami hihetetlen volt.Szabályosan lenyűgözött és bár nekem a székek kicsit kényelmetlennek tűntek és a mögöttem ülő telefonjának folyamatos rezgése se okozott túl sok örömöt még így is azt mondom, hogy kabát sapka sál föl és irány a mozi mert bár a film maga elég lapos és a sztori se egy Gyűrűk Ura de érdemes, sőt mitöbb Kötelező megnéznie mindenkinek.A magas ár ellenére is úgy gondolom, hogy megérte és várjuk a következő 3D-s filmet! :)
  • Rage47 #54
    Szemüvegesek hogy tudják megnézni a 3D változatot? Ráhúzzák a 3D-s szemüveget?:)
  • Atisz #53
    Az ország gazdasági helyzetét nézve erre elég kicsi az esély...
  • WiLDoR #52
    picsbe, szóval ezt megint csak a pestiek élvezhetik majd :(
  • Sir Quno Jedi #51
    Ez most csak egy kuriózum még, így nem is lehet rentábilis. mivel nincs elég filmkínálat, de ha az lesz, terjedni is fog.
  • morden #50
    Knightbali:
    Így van ,de ez már a moziláncok baja , hogy pestre koncentrálnak mindent , pedig van mondjuk 5-6 millió ember akinek messze van Pest egy mozihoz, majd rájönnek , hogy butaság őket kihagyni és csak a Pestiekre (meg a Budaiakra :D) koncentrálni mindent ...
  • Gathavor #49
    A Halálszárnyról rohadt jó filmet lehetne csinálni. Nem olyan Eragon-szerű gyerekmesét hanem egy tényleg rendes sárkányos varázslós filmet.
  • knightbali #48
    "Már csak jó filmek hiányoznak és megújul a mozi , mint a színesfilmeknél "

    Jah, meg minden nagyvárosba minimum 1 ilyen mozi...