Gyurkity Péter

AMD Fusion: újabb részletek

A kisebbik processzorgyártó abban reménykedik, hogy a hagyományos chipeket és grafikus vezérlőket egyesítő fejlesztése 2010 után egyre népszerűbb lesz és alapvetően változtatja meg a piacot.

A hibrid platformmal kapcsolatos részletekről Giuseppe Amato, az EMEA-régióért felelős értékesítési és marketingigazgató beszélt a Hardware Upgrade-nek adott interjúban. Elmondta többek között, hogy szeretnék megvalósítani a központi processzorok és grafikus vezérlők összekapcsolását egyfajta speciális CrossFire technológia segítségével és úgy kialakítani a fejlesztést, hogy az tetszés szerint skálázható legyen.

Az teljesen világos, hogy jelenleg egy program megírásakor a kód egyes részeit a processzorra, illetve a grafikus vezérlőre kell külön optimalizálni, mivel két különálló egységről van szó. Az AMD ezt is meg szeretné változtatni a Fusion megjelenésével, és olyan fejlesztői platformmal egészítené ki a hibrid chipeket, amely teljes mértékben alkalmazkodik és rugalmasan illeszkedik azokhoz. "Az AMD többé már nem csak egy processzorgyártó. Az ATI felvásárlása nyomán platform vállalattá váltunk" - emelte ki Amato, ami egyben azt is jelenti, hogy egyszerre több területre koncentrálnak.

A GPGPU, vagyis az általános célú grafikus vezérlő esetében a kód azon része, amely felépítéséből kifolyólag jobban fut a központi processzorokon, a hibrid chip megfelelő részén fut majd le, míg a hagyományos grafikus vezérlőkhöz közelebb álló kódrészlet ez utóbbin hajtódik végre. Reményeik szerint a 2009-es megjelenést követően 2010-től kezd majd egyre népszerűbbé válni a megoldás, ahogy egyre fejlettebb és jobban optimalizált fordítók jelennek majd meg, amihez természetesen a várhatóan szintén 2009-ben megjelenő DirectX 11 is nagyban hozzájárul majd. Miközben a szoftveres oldalon a nagyfokú rugalmasság és a több feladat megfelelő végrehajtása kap hangsúlyt, a hardver terén a skálázással, vagyis akár több hasonló processzor egyidejű alkalmazásával szeretnék kielégíteni a vásárlói igényeket. Számíthatunk tehát többprocesszoros összeállításokra is.

Gary Bixler, az észak-amerikai részleg marketingigazgatója eközben arról beszélt, hogy a közeljövőben nem várható újabb árcsökkentés az Athlon processzorok háza táján. Az elmúlt időszakban az Intel több alkalommal is erre kényszerítette a céget, ám egy időre most visszavesznek a tempóból.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #57
    Ez nem feltalálás. Logikus lépés volt korábban a modularitás, és most logikus lépés a CPU és egy GPU közelebbi viszonyba hozása, a gyorsabb közös munka érdekében.
  • Csukii #56
    Ne szó szerint értsd, kicsit lássál a mondatok mögé.
  • dez #55
    Én vennék, ha lenne elegendő pénzem. Később, ha átvészeli ezt a pár hónapot a cég (szerintem át fogja), és visszaemelkedik az árfolyam, máris közel megdupláztam a pénzem...
  • maestro85 #54
    Ez így jó, szép, csak szerezzenek már valami nagy tőkét. Nem jó a többfrontos háború tartalékok nélkül. Mindneki vegyen AMD részvényt! Hol maradnak a befektetők?
  • Sanyix #53
    Köze nincs ahhoz megintcsak.
  • Csukii #52
    A spanyolviasz ismét fel találásra került és újból el lehet adni azt, amit már 15-20 éve is eladtak, vagyis az integrált architektúrát.

    C64 forever.

  • Abu85 #51
    Ahogy elnéztem az Itanium felépítését, nem éppen a programozók álma. Baromi jó ötletekre épül, de szvsz nem biztos, hogy a leghatékonyabb erőforráskihasználás a legjobb megoldás.
    Tipikusan Tanenbaum prof-nak való a rendszer. Ő szereti a gazdasági szempontból nem éppen életképes megoldásokat.
  • saba30 #50
    Van
    Java-hoz JRE kell és JVM-en fut az előfordított kód.
    C# -hot .NET Framework kell és JIT-en fut az előfordított kód.

    http://en.wikipedia.org/wiki/Just-in-time_compilation
  • who am I 7 #49
    hááá, az a durva" tuning ram 27embe került.800as kingmaxok :D:D:D teszik a dolgukat szépen a kis drágák whahah meg az ultra tuning alaplap 30 vót, vaniliapéötbé.jó, szerencse is kell hozzá, de sztem eleget kutakodtam, meg bevállaltam oszt helókiti.Persze, most kicsit tépem a hajam mert 1066-os ramokat kapok 11ért 1giga akkor meg 27 volt 1 giga szal bekaphassák.

    A lényeg a lényeg.lehet mondom bontott árba van nagyon jó ár/teljesítmény arányú amd masinéria de nekem a teljesítmény nagyon fontos volt, még ha ez az arany csökken, akkor is.Nem csak kánterezésre használom a gépet :D
  • Sanyix #48
    Hátcsak ehhez számold hozzá a drágább alaplapot, meg a drágább tuningos ramot is :)