Szekeres Viktor
Harry Potter és a Főnix rendje
A hetedik Potter-könyv nemsokára a boltokba kerül, előtte pedig az ötödik Potter-mozi robbant, mely a robotos filmhez hasonlóan remek szórakozást nyújt.
Persze ismét azok jártak jobban, akik a könyvet olvasták, hiszen a Harry Potter és a Főnix rendje szokás szerint erősen tömörített verziót jelent a sokszáz oldalas könyvhöz képest. Egy könyvből készült filmadaptáció esetében mindig is közhelyes dolog volt azon kiakadni, azt kritizálni, hogy "a könyv jobb volt" és hajtogatni minden bekezdésben, hogy "bezzeg a könyv!". Naná, hogy jobb, pláne, ha olvasta az ember, hiszen mégiscsak az első benyomás a legerősebb. Egy adaptációnak nem jobbnak kell lennie az eredetinél, hanem minél inkább megközelítenie azt.
Az más kérdés, hogy megoszlanak a vélemények, hogy milyen a jó könyvadaptáció. Olyan, amelyik oldalról-oldalra, szóról-szóra szolgaian fedi a könyvet? Esetleg olyan, ahol a film érdekében feszítenek kicsit a dramaturgián, például a fellengzősebb, tempójuk miatt nem vászonra való részek, szereplők, sztorivonalak kivágásával? Vagy egy adaptáció akkor igazán jó, ha tud valami pluszt is nyújtani a könyvet már elolvasó mozizóknak? Ha képes újítani, esetleg az eredeti író beleegyezésével sikerül picit frissíteni a cselekményen, ahogyan azt mondjuk a 300 is tette, ahol a remek, gyakós képregényhez a forgatókönyvíró hozzátett egy szexközpontú, buja mellékszálat?
Az első négy Harry Potter-filmet e sorok írója a könyvek ismeretében tekintette meg. A Columbus által rendezett első két rész igazi gyerekfilm volt, mondhatni ujjgyakorlat. Alfonso Cuaron és az azkabani fogoly egy nagyon profin kivitelezett sötét mese lett, míg a negyedik résszel Mike Newell is odatette magát, s ugyan rengeteget vágni kellett a terjedelmes könyvből, de a film élvezetesre sikeredett. Kísérletezni mindig is jó dolog volt, ezért gondoltam kipróbálom milyen úgy Harry Pottert nézni, ha az ember nem tudja, hogy mi fog történni a következő percekben, ha nem tudjuk előre, hogy az inas a gyilkos.
A sztoriról elég annyit tudni, hogy Potter barátunk a nyári szünetben megint pang, cikizik nevelőszülei fiának barátai. Aztán minden in medias res kezdést újrafogalmazva a második percben az események sűrűjébe kerüljünk egy dementortámadással, aminek nem tudni mi lehetett a mozgatórugója - ennek kiderítése vár Harry-re.
A negyedik résznél - bármennyire is jól sikerült - csak sajnálkozni lehetett, hogy mennyi minden kimaradt a könyvhöz képest, de a Harry Potter 5 játékidejét látva, nem is csoda. Hasonlóképpen feltételezhető, hogy ismét egy leegyszerűsített tömörítést kaptunk a 750 nyomtatott oldalból. A történet ismerete nélkül belevágva azonnal az emberre zuhan vagy 3-4 új karakter, csak kapkodjuk a fejünket, hogy kik ezek - hogy aztán eltűnjenek, miközben ordít róluk, hogy a könyvben megismerjük őket. A Főnix rendje nem is nagyon foglalkozik alapozással (sajnos magával a renddel sem...). Van, hogy csak a film közepén esik le egy szereplőről hogy kicsoda és milyen szerepet játszott mondjuk a harmadik részben.
Persze ha eltekintünk egyes motivációk kifejtésének hiányától, akkor egyértelműen olyan látványos és élvezhető nyári popcorn-mozit kapunk, mint a Transformers esetében (utóbbi talán egy fokkal nyert), azzal a különbséggel, hogy látszik, hogy a robotos film történetének amerikai gyökere volt, míg Harry Potternek angol. És továbbra is ez marad a Harry Potter-filmek előnye, hogy az irodalmi alapanyag miatt sokkal értelmesebb történet zajlik a vásznon, nem szükségeltetik a film megkezdése előtt az agyunkat lecsatolva az ölünkbe helyezni, hanem a látvány mellett a történet is élvezhető marad - főleg a legifjabb korosztálynak.
Ráadásul a Főnix rendje esetében az eddig sem kicsi és neves színészgárda újabb nagy nevekkel bővült (Imelda Staunton, Helena Bonham-Carter) és a rajongók közül kiválasztott új gyerekszereplő, a Lunát alakító Evanna Lynch sem okoz csalódást. Esetében érezni leginkább az adaptációk hátrányait, ugyanis a néző iszonyatosan keveset tud meg róla ahhoz képest, hogy kiemelt szerepet kap a filmben. A sok szereplő mozgatása, elaprózódása - mint a Harmadik Shrek és a Karib-tenger kalózainak 3. része esetében - a Harry Potternek nem jelent gondot, hiszen már két résszel ezelőtt túlestek ezen a problémán. Ismét bővült a stáb, mégis remekül megoldották a sok karakterrel való egyensúlyozást, ami azzal járt, hogy pár jól ismert arc egy-két jelenetet kapott mindössze, ami nem vált a film hátrányára.
Mint írtam nagyon élvezetes a Harry Potter és a Főnix rendje. Minőségileg nagyjából félúton helyezném el az eddigi Potterek között, részint azért, mert az elbűvölően kialakított Roxfort iskola és a varázslóuniverzum mellett a látványelemek ezúttal kimerültek mindenféle CGI-füstcsóvák ide-oda suhanásából, minek köszönhetően a nagyobb ramazurikat nem igazán lehetett követni. Másik negatívumként pedig a történet meglepetésmentességét lehetne megemlíteni, ezúttal elmaradnak a nagy felfedezések. A végső összecsapás sincs felvezetve, hiszen egy egyszerű eseményből bontakozik ki minden, hogy a néző csak a legvégén jöjjön rá, hogy ennyi volt a film, pakk. Az 5. rész modhatni egy amolyan átvezető epizód az egy korszakot lezáró negyedik és egy nagyon elszabadult 6. rész között.
Mindenesetre végre egy folytatás, amely bizonyított. A robotos film mellett újabb reménysugár, hogy Hollywood nem felejtett el közönségfilmet készíteni, bár utólag az ember eljátszik a gondolattal, hogy mi lett volna a végeredmény, ha a jómunkásember, angol tévés rendező David Yates helyett a felkért Mira Nair vagy Jean-Pierre Jeunet vállalja a direktori feladatot.
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése
Persze ismét azok jártak jobban, akik a könyvet olvasták, hiszen a Harry Potter és a Főnix rendje szokás szerint erősen tömörített verziót jelent a sokszáz oldalas könyvhöz képest. Egy könyvből készült filmadaptáció esetében mindig is közhelyes dolog volt azon kiakadni, azt kritizálni, hogy "a könyv jobb volt" és hajtogatni minden bekezdésben, hogy "bezzeg a könyv!". Naná, hogy jobb, pláne, ha olvasta az ember, hiszen mégiscsak az első benyomás a legerősebb. Egy adaptációnak nem jobbnak kell lennie az eredetinél, hanem minél inkább megközelítenie azt.
Az más kérdés, hogy megoszlanak a vélemények, hogy milyen a jó könyvadaptáció. Olyan, amelyik oldalról-oldalra, szóról-szóra szolgaian fedi a könyvet? Esetleg olyan, ahol a film érdekében feszítenek kicsit a dramaturgián, például a fellengzősebb, tempójuk miatt nem vászonra való részek, szereplők, sztorivonalak kivágásával? Vagy egy adaptáció akkor igazán jó, ha tud valami pluszt is nyújtani a könyvet már elolvasó mozizóknak? Ha képes újítani, esetleg az eredeti író beleegyezésével sikerül picit frissíteni a cselekményen, ahogyan azt mondjuk a 300 is tette, ahol a remek, gyakós képregényhez a forgatókönyvíró hozzátett egy szexközpontú, buja mellékszálat?
Az első négy Harry Potter-filmet e sorok írója a könyvek ismeretében tekintette meg. A Columbus által rendezett első két rész igazi gyerekfilm volt, mondhatni ujjgyakorlat. Alfonso Cuaron és az azkabani fogoly egy nagyon profin kivitelezett sötét mese lett, míg a negyedik résszel Mike Newell is odatette magát, s ugyan rengeteget vágni kellett a terjedelmes könyvből, de a film élvezetesre sikeredett. Kísérletezni mindig is jó dolog volt, ezért gondoltam kipróbálom milyen úgy Harry Pottert nézni, ha az ember nem tudja, hogy mi fog történni a következő percekben, ha nem tudjuk előre, hogy az inas a gyilkos.
A sztoriról elég annyit tudni, hogy Potter barátunk a nyári szünetben megint pang, cikizik nevelőszülei fiának barátai. Aztán minden in medias res kezdést újrafogalmazva a második percben az események sűrűjébe kerüljünk egy dementortámadással, aminek nem tudni mi lehetett a mozgatórugója - ennek kiderítése vár Harry-re.
A negyedik résznél - bármennyire is jól sikerült - csak sajnálkozni lehetett, hogy mennyi minden kimaradt a könyvhöz képest, de a Harry Potter 5 játékidejét látva, nem is csoda. Hasonlóképpen feltételezhető, hogy ismét egy leegyszerűsített tömörítést kaptunk a 750 nyomtatott oldalból. A történet ismerete nélkül belevágva azonnal az emberre zuhan vagy 3-4 új karakter, csak kapkodjuk a fejünket, hogy kik ezek - hogy aztán eltűnjenek, miközben ordít róluk, hogy a könyvben megismerjük őket. A Főnix rendje nem is nagyon foglalkozik alapozással (sajnos magával a renddel sem...). Van, hogy csak a film közepén esik le egy szereplőről hogy kicsoda és milyen szerepet játszott mondjuk a harmadik részben.
Persze ha eltekintünk egyes motivációk kifejtésének hiányától, akkor egyértelműen olyan látványos és élvezhető nyári popcorn-mozit kapunk, mint a Transformers esetében (utóbbi talán egy fokkal nyert), azzal a különbséggel, hogy látszik, hogy a robotos film történetének amerikai gyökere volt, míg Harry Potternek angol. És továbbra is ez marad a Harry Potter-filmek előnye, hogy az irodalmi alapanyag miatt sokkal értelmesebb történet zajlik a vásznon, nem szükségeltetik a film megkezdése előtt az agyunkat lecsatolva az ölünkbe helyezni, hanem a látvány mellett a történet is élvezhető marad - főleg a legifjabb korosztálynak.
Ráadásul a Főnix rendje esetében az eddig sem kicsi és neves színészgárda újabb nagy nevekkel bővült (Imelda Staunton, Helena Bonham-Carter) és a rajongók közül kiválasztott új gyerekszereplő, a Lunát alakító Evanna Lynch sem okoz csalódást. Esetében érezni leginkább az adaptációk hátrányait, ugyanis a néző iszonyatosan keveset tud meg róla ahhoz képest, hogy kiemelt szerepet kap a filmben. A sok szereplő mozgatása, elaprózódása - mint a Harmadik Shrek és a Karib-tenger kalózainak 3. része esetében - a Harry Potternek nem jelent gondot, hiszen már két résszel ezelőtt túlestek ezen a problémán. Ismét bővült a stáb, mégis remekül megoldották a sok karakterrel való egyensúlyozást, ami azzal járt, hogy pár jól ismert arc egy-két jelenetet kapott mindössze, ami nem vált a film hátrányára.
Mint írtam nagyon élvezetes a Harry Potter és a Főnix rendje. Minőségileg nagyjából félúton helyezném el az eddigi Potterek között, részint azért, mert az elbűvölően kialakított Roxfort iskola és a varázslóuniverzum mellett a látványelemek ezúttal kimerültek mindenféle CGI-füstcsóvák ide-oda suhanásából, minek köszönhetően a nagyobb ramazurikat nem igazán lehetett követni. Másik negatívumként pedig a történet meglepetésmentességét lehetne megemlíteni, ezúttal elmaradnak a nagy felfedezések. A végső összecsapás sincs felvezetve, hiszen egy egyszerű eseményből bontakozik ki minden, hogy a néző csak a legvégén jöjjön rá, hogy ennyi volt a film, pakk. Az 5. rész modhatni egy amolyan átvezető epizód az egy korszakot lezáró negyedik és egy nagyon elszabadult 6. rész között.
Mindenesetre végre egy folytatás, amely bizonyított. A robotos film mellett újabb reménysugár, hogy Hollywood nem felejtett el közönségfilmet készíteni, bár utólag az ember eljátszik a gondolattal, hogy mi lett volna a végeredmény, ha a jómunkásember, angol tévés rendező David Yates helyett a felkért Mira Nair vagy Jean-Pierre Jeunet vállalja a direktori feladatot.
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése
|
Harry Potter és a Főnix Rendje (Harry Potter and the Order of the Phoenix) magyarul beszélő angol-amerikai fantasy, 142 perc, 2007 Rendező: David Yates Író: Joanne Kathleen Rowling Forgatókönyvíró: Michael Goldenberg Zeneszerző: Nicholas Hooper Operatőr: Slawomir Idziak Daniel Radcliffe (Harry Potter) Rupert Grint (Ron Weasley) Emma Watson (Hermione Granger) Helena Bonham Carter (Bellatrix Lestrange) Robbie Coltrane (Rubeus Hagrid) Ralph Fiennes (Lord Voldemort) David Thewlis (Remus Lupin) Emma Thompson (Sybil Trelawney) Gary Oldman (Sirius Black) Michael Gambon (Albus Dumbledore) Alan Rickman (Severus Snape) Maggie Smith (Minerva McGonagall) Imelda Staunton (Dolores Umbridge) Katie Leung (Cho Chang) |
bocsy cyótok