Szekeres Viktor

Mégsem lesz korhatáros a Drágán add az életed 4

Az eredetileg R-besorolásúra tervezett filmet PG-13-asra vágták le. Mivel Amerikában a legszigorúbb, csak 17 éven felülieknek szóló NC17-es korhatárt nem igazán használják a mozifilmek, ezért az R-es kategória a legerősebb.

Ez azt jelentené, hogy 17 éven aluliak csak szülői felügyelet mellett tekinthetik meg a filmet. A Die Hard negyedik részét, mint az erősebb akciófilmeket is erre a kategóriára tervezték, de az utolsó pillanatokban a stúdió mégis a PG13-as, vagyis a "13 éven aluliaknak, csak szülői kísérettel megtekinthető" kategória mellett döntött, mint például hajdanán az Alien vs Predator készítői.

Bruce Willis természetesen azonnal meglehetősen csalódottan reagált a fejleményekre, hiszen a sorozat eddigi filmjei mind R-es besorolásúak voltak. "Mindig is az volt a tervem, hogy a 4. rész felér az előzményekhez." A gyártó stúdió indokain természetesen nem lehet meglepődni, hiszen állításaik szerint sokkal szélesebb közönséget kívánnak elérni így filmjükkel.

Az más kérdés, hogy idén is megmutatták az R-es filmek (ld. 300), hogy nem a kategóriabesorolás függvénye a siker és az sem biztos, hogy a Die Hard 4-nek a mostani tiniket kéne elsősorban elérnie, hiszen azon milliókat, akik az előző részeken nőttek fel, nem zavarná az R-kategória.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Acheron #19
    Hát ezzel tényleg tönkrevághatják a legizgisebb részeket.de azért remélem,hogy tényleg kiadnak majd valami vágatlan verziót
  • Shodan #18
    He, hát bazdmeg , elmentek a picsába!
  • pepe792 #17
    áááááááááááááááááááááááááá. ez már így nem is lesz olyan jó....
  • Atisz #16
    Én voltam, nagyon megnézik...
    Haverom 2 nappal volt 17. születésnapja előtt és nem akartak neki a Pitch Black-re jegyet adni. Komolyan, meg kellett nézni vmi más hülyeséget...
    Aztán 2 nap múlva megnéztük
  • jefferson83 #15
    Mostanában ezt a filmet vártam és megfogadtam, hogy ez igen is megéri a pénzt és elmegyek rá moziba. Így most ezt elég rendesen bebukták

    Azért majd itthon szépen megnézem és bármikor kikapcsolhatom, ha nem tetszik. Ennyi.
  • Wittgen #14
    Jah, az AvsP jó film, de sajna nem ütötte meg az elődök szintjét, pont a vágások és durva jelenetek hiánya miatt.

    Ez DH4 már biztosan nem lesz méltó az első 3 részhez, azoknak a filmeknek a védjegye a minél több lőtt seb, a sok vér és a temérdek halott ember. Ha csak annyit látunk, hogy Willis apánk lő párat, majd mutatják, hogy ott figyel 1-2 test a földön mindenféle golyó ütötte lyuk és vér nélkül...hát asszem inkább CNN híreket nézek Irakról...

    Aztán majd csodálkoznak, hogy a sorozat rajkongói miért húzzák le majd a filmet, az emberek meg miért nem nézik meg...idióták, nekem senki ne mondja, hogy a sok tizenéves pöcs miatt dől majd a lé, hiszen az R-es filmek is az esetek döntő többségében jobban fialnak, mintha sima pg13-ok lennének (pl fűrész1-2-3, 300, stb.)

    A jó kurva anyjukat, csak ennyit tudok hozzáfűzni. Nem csodálkoznék, ha Willis a végén nem adná a nevét a marketinghez...
  • Atisz #13
    Hmm, kár érte... oda a jó kis ketchup-os részek + káromkodások. Yippee-ki-yay, motherfucker...
    Sajna ez van, így a 17 év alatti réteget is be lehet csábítani (többek között ezért (is) volt nézhetetlen az Aliens vs. Predator)
  • TM #12
    Ezek szerint csak egy "fuck" lesz benne, vagy annyi sem. Fuck!
  • winnie #11
    "Köcsög cenzorok."

    bocs, de nem a cenzorok, hanem a készítők
  • Bith #10
    Egyébként lehet benne vér, csak nem piros. Nem vicc, ez amerika...
    És, ha nincs benne vér, akkor halomralőhet mindenkit.