Az elektronikus kor változásokat indukál az agyunkban. Intelligensebbek és okosabbak leszünk, vagy egyszerűen elhülyülünk és közveszélyessé válunk? A New Scientist munkatársa, Helen Phillips boncolta fel a kérdést.

Devin Moore alig múlt 18, amikor bevitték egy alabamai rendőrőrsre kocsilopás miatt. Eleinte együttműködő volt, egy óvatlan pillanatban azonban megszerezte az intézkedő rendőr fegyverét és minden további nélkül lőtt. Összesen hárman kerültek az útjába, tíz lövést adott le, majd egy rendőrautóval menekült el a helyszínről. Mindhárom rendőr belehalt sérüléseibe. Amikor Moore-t elfogták, a jelentés szerint az alábbiakat mondta: "Az élet olyan mint egy videójáték. Valamikor meg kell halni"

Mint arról beszámoltunk, az ügyön dolgozó, az áldozatok családjait képviselő ügyvédek szerint a gyilkosságokért a felelősség egy részét át kell hárítani a Grand Theft Auto kiadójára, a Take-Two Interactive-ra, a játékot árusító Walmart és GameStop áruházakra, valamint a Playstation gyártójára, a Sony Computer Entertainmentre. Az elmondások szerint Moore megszállottja volt a GTA-nak, az ügyvédek pedig arról igyekeztek meggyőzni a bíróságot, hogy a játék képezte gyilkossá a fiút, aki végül a valós életben is kipróbált egy olyan szituációt, amivel a gépen már számtalanszor megbirkózott.


Az ügyben még nem született döntés, de a fenti és a hozzá hasonló történetek nem festenek túl kedvező képet a média által a fiatal elmére gyakorolt hatásokról. Bizonyítani valószínűleg soha nem lehet majd, hogy egy-egy erőszakos bűncselekmény egy bizonyos élmény eredménye-e, azonban egyre több felmérés és tanulmány bizonygatja, hogy a média által közvetített, értéknek nem nevezhető tartalom összefüggésben van az erőszak emelkedésével, a gyermekkori depresszióval, a koncentrálóképesség csökkenési rendellenességekkel és a hanyatló oktatási színvonallal. Mindezek ellentéteként azt hallani, hogy az IQ szintek egyre növekednek, különösen az 1950-es évektől, amikor beindult a televíziózás, sőt elvileg azok, akik rendszeresen játszanak, jobban teljesítenek a vizuális figyelmi és a térbeli felismerési teszteken.

Felmerül tehát a kérdés, hogy valójában milyen hatása van a modern médiának az agyra, különös tekintettel a fiatal, fejlődésben levőre? A TV és a számítógépek fejlesztik mentális és társadalmi képességeinket, vagy egyszerűen elbutítanak és agresszívvé, elszigetelődővé tesznek? A kutatók egyetlen dologban értenek egyet: akármilyen technikát használunk, az hatással van az agyra. Ebben nincs semmi meglepő vagy vészjósló, hiszen az eszközhasználattal jutottunk el a barlangtól odáig, ahol jelenleg is tartunk.

Innentől kezdve már csak pro és kontra véleményezések következnek. Steven Johnson, a hangzatos "Minden ami rossz, az jó neked" című könyv szerzője szerint okosabbakká válunk, hiszen minél összetettebb és sokrétűbb egy médiatartalom vagy egy játék, annál összetettebb előkészítési és problémamegoldási folyamatok végigvezetésére van szükség, ezt bizonyítják az emelkedő IQ eredmények is. A fenti eszmefuttatást több dolog is alátámasztja.

A New Yorki Rochester Egyetem kutatása megállapította, hogy a videójátékok használóinak erősödik a vizuális figyelme, ezáltal több információ befogadására képesek, jobban tudnak összpontosítani a távolabb történő vagy gyorsan változó dolgokra, és gyorsabban tudnak rákoncentrálni egy teljesen más témára, mint a számítógépes játékokat nem használó társaik. A kutatás szerint egész rövid játék periódusok is kiválthatnak azonnali fejlődést. Egy másik tanulmány ezt azzal támasztotta alá, hogy a nők, akik általában rosszabbul teljesítenek a térbeli teszteken, mint a férfiak, egy háromdimenziós játék előtt eltöltött nem különösebben hosszú periódus után máris beérték férfitársaikat, akik nem kapták meg a játéklehetőséget.

Több fizikai képesség is fejlődést mutat, a TV és az internet pedig rengeteg új ismeretanyagot zúdít ránk, amit a hagyományos oktatás és a könyvek jóval lassabban követnek. A médium hatása azonban személyenként más és más, tartja Rene Webber, a Santa Barbarai Kalifornia Egyetem kutatója. Az intelligensebbek egy puszta írott anyagból is kiválóan elsajátíthatják az ismereteket, a kevésbé intelligenseknek azonban jól jöhet egy látványos prezentáció.

Ugyanilyen személyfüggő az a kérdés, hogy az internet mennyire tesz minket társasági lényekké, vagy éppen elszigetelté. Több kutatás is kimutatta, hogy a kibertér felerősíti természetes személyiségi jegyeinket, így általában a figyelmüket kifelé irányítók még szociálisabbá, a zárkózottak még elszigeteltebbé válnak. Általános konklúziót ennek fényében sem lehet levonni, mivel rengeteg tényezőt kell megvizsgálni, a felhasználó által látogatott fórumoktól a játszott játékokon át egészen a befogadott tartalomig. "Időnként csak passzív szemlélők vagyunk, máskor belevetjük magunkat az eseményekbe. Magunk alakítjuk sorsunkat a világhálón" - foglalta össze megállapításait a témában áskálódó egyik viselkedéskutató, Dmitri Williams, az Illinois Egyetem tanára.

Ha televízióról beszélünk akkor azonban azt kapjuk, amit a média feltálal. Ha hírekről van szó egyértelműen túlsúlyban vannak a rossz hírek, hiszen nem az a sztori, ha például az űrsikló sima rajtot követően gond nélkül bedokkol az űrállomásra, hanem ha valami leszakad róla a kilövéskor, vagy még inkább ha drámai körülmények között felrobban. A terület talán legátfogóbb tanulmányát a Columbia Egyetem csapata végezte el, akik több mint 700 család mindennapjait követték nyomon 17 éven át, rögzítve szokásaik, életük, környezetük és viselkedési tendenciáik alakulását.

Eredményeik alátámasztják azokat a kisebb tanulmányokat, melyek kimutatják, hogy a gyerek- és tizenéveskori tévézés összefüggésben van többek közt a figyelem és az alvásritmus változásaival. A csapat legfrissebb elemzése ebben a hónapban jelenik meg, ezért a projekt vezetője Jeffrey Johnson nem árult el részleteket, csupán röviden foglalta össze tapasztalatait. "A túlzott tévénézés olyan szindrómának a kialakulásának a kockázatához is hozzájárulhat, melyek verbális és fizikai agresszióhoz, alvászavarhoz, elhízáshoz, figyelembeli és tanulási nehézségekhez vezetnek."

A fenti tüntetek általában kombinálva jelentkeznek, két vagy akár több probléma is kialakulhat, állítja a kutatás vezetője. Az egészen kis gyermekeknél, akik már három éves koruktól TV függők 25%-kal nagyobb a figyelem rovására menő hiperaktivitás kialakulásának esélye, de van aki még az autizmussal is párhuzamot von, erre viszont nincs bizonyíték.

A tanulmányok többsége talán érthető módon a modern média által a képernyőkre vetített erőszakra fókuszál, mégis ezekkel foglalkoznak a legkevésbé az emberek. A televíziózásban már régóta terítéken van a téma, a számítógépes játékoknál viszont csak az utóbbi években kezdődtek a vizsgálatok. Utóbbiak jóval nagyobb veszélyt jelentenek, mivel azok interaktívak, állítja a téma szakértője, John Murray, aki több könyvet és tanulmány jelentetett már meg a káros hatásokról, illetve az amerikai kormány megbízásából is éveken át kutatta a területet.

A gyerekek az erőszakos játékokban nem csupán a mészárlást viszik végbe, de ezért rendre jutalmat is kapnak. Legtöbbjüket ez nem befolyásolja, szép számmal akadnak azonban olyanok is, akiknek mindez - beleértve a televíziót is - hatással van a magatartására, értékrendjére és viselkedésére. Ezt számtalan tanulmány kimutatta már, mégis folytonosan kétségbe vonják és újabb felméréseket készíttetnek, magyarázta Murray, hozzátéve, hogy a médiaszervezetek súlyos pénzeket fizetnek akár jó nevű szerzőknek is, hogy a hatásokat publikációikban kétségbe vonják.

Az egyik legegyértelműbb kísérlete a témának 1961-re nyúlik vissza, amikor a Stanford Egyetem kutatói óvodás korú gyerekeknek játszottak le két különböző filmet. Az egyik csoport szemtanúja volt, amint egy férfi egy műanyag bohócot ütlegel, míg a gyerekek másik fele teljesen ártalmatlan képsorozatot nézhetett végig. Ezután a két csoportot egy játszószobába invitálták, ahol számos különböző játékkal játszhattak, köztük a bohócfigurával. Akik a verekedős filmet nézték nekiestek a bohócnak és elkezdték ütni, többen ráadásul utánozták a filmen látott mozdulatokat és szavakat. A Bobo babával történt eset jól tükrözi, hogy a gyerekek hajlamosak igen nagy részletességgel visszaadni az erőszakos cselekményeket, ugyanez azonban jellemző a felnőttekre is, ezekből alakulnak ki a másolásos, úgynevezett "copycat" bűncselekmények.

Johnson 17 éves tanulmánya szerint az agressziószint a televízió előtt eltöltött idővel arányosan nő. Azoknál a fiatal felnőtteknél például, akik 14 évesen napi 3 óránál több időt töltöttek a készülékek előtt, ötször nagyobb volt az agresszív cselekmények száma - a fenyegetéstől egészen a tettlegességig - mint akik legfeljebb egy órát tévéztek. Ehhez nem kell kifejezetten horror-, vagy erőszakos akciófilmeket nézni: a gyerekek egy órányi tévézés alatt átlagosan 20-25 agresszív cselekményt látnak, ez általában több, mint amivel a felnőttek szembesülnek főműsoridőben. Sokszor tehát nem is a tartalom, hanem az idő számít.

A vizsgálatok szerint egy félórányi erőszakos tartalom megnézése már deviánssá teszi a gyerekek viselkedését, akik inkább elszenvedik a büntetést, mintsem együttműködést mutatnának. Az agyműködés megfi­gye­lése és egyéb fiziológiai méré­sek kimu­tatták, hogy az erő­szakos jelenetek, játékok válto­zást idéznek elő az ér­zelmi reakciókban, az agy kevés­bé reagál a sokkoló ké­pekre, azaz idővel az erő­szak egyre normálisabbá válik számára.

Az MRI vizsgálatok tanúsága szerint a homloklebeny aktivitása csökken az erőszakos játékok hatására. Ez az agyte­rület elsősorban a koncentrációért és a döntésekért felel, ezzel ellentétben az érzelmek kontrollálását végző amigdala felfokozott állapotot mutatott. Más tanulmányok szerint az erőszakos eseményeket az agy a hosszútávú memóriában raktározza el, ahonnan igen könnyen visszaugrik egy-egy emlék, még akkor is, ha nem szeretnénk.

Ez hatását tekintve három kategóriába sorolható. Van egy követési hatás, amikor a példákból okulva megtanuljuk hogyan viselkedjünk bizonyos szituációkban. Van egy érzéketlenné tevő hatás, melynek köszönhetően immunisabbakká válunk az erőszakkal szemben, és végül a "gonosz világ" effektus, amikor sérülékenyebbnek érezzük magunkat ha sokkoló képeket látunk. Ezek a hatások többnyire nem rosszak. Vegyük a másodikat, az érzéketlenséget, ami kifejezetten fontos lehet egy orvostanhallgató számára, nem szerencsés ugyanis ha a leendő sebész elájul a vér látványától. Pozitív értékeink, hozzáállásunk, családi és oktatási hátterünk mind a fenti hatások enyhítését szolgálják, különösen az otthoni életünk meghatározó az erőszakos tartalmakkal szembeni reakciókra, állítja Joanne Cantor, a Wisconsin Egyetem szakértője.

A kép tehát viszonylag tiszta. A modern média, mint a televízió és a számítógépes játékok igenis formálják a tudatunkat, méghozzá az alkalmazásukkal egyenes arányban, foglalta össze tapasztalatait Phillips. Egyes területeken okosabbá és jobbá tesznek, másokon rosszabbá, és azt sem lehet kétségbe vonni, hogy a képernyőn zajló erőszak átülteti önmagát valódi életünkbe. A kérdés, mit tehetünk ellene?

Erre nem létezik egyetlen egyértelmű megoldás sem, minden rajtunk mint egyénen, vagy akár szülőn múlik. A kutatások többségükben az Egyesült Államokból származnak, azonban ez nem jelenti azt, hogy Európára, vagy akár hazánkra ne lenne levetíthető. Egyre inkább begyűrűznek az amerikai tévés fogások, sorozatok garmadája lepi el a csatornákat, a pedagógusok szerint pedig egyre inkább megfigyelhetők a hatások a jelenlegi kisiskolásokon.