Szekeres Viktor
Alvilág játékok - A 2006-os Ponyvaregény
Tarantino minimum hét ujját (ha nem nyolcat) megnyalná az Alvilági játékok láttán, ráadásul a sztárparádé még a nézőket is végtag-nyalogatásra késztetheti.
A Lucky Number Slevin, vagy magyar keresztségben az Alvilági játékok mindezek ellenére bukásra ítélt film. De ennyire ne szaladjunk előre. Természetesen Quenin T. indította el a hasonszőrű filmek sorát, de a Ponyvaregény permanens sikere mindenféleképpen lökést adott az idősíkokkal játszadozó, mozaikos szerkezetű és nagy dumákkal operáló bűnügyi komédiáknak. Gyenge és erős utánzatok egész sora követte a bevallottan másolóművész rendezőt, majd az egész műfajba az ezredforduló táján Guy Ritchie csempészett bele új ízeket első két filmjével.
Az egyik nagyon sikeres és valóban igényes utánérzés a Jennifer Lopez - George Clooney duó játszadozása volt a Mint a kámforban, mely sikere odáig futotta ki magát, hogy tévésorozat is készült belőle Carla Gugino főszereplésével, mely idehaza Karen Sisco - Mint a kámfor címen futott. A sorozatot egy bizonyos Jason Smilovic jegyezte, ő fejlesztette kisképernyőre. Mr. Smilovic, aki az idei tévés évad egyik legnagyobb durranásának ígérkező (és később iszonyatosan nagyot koppant) sorozatának, a Kidnapped-nek is az atyja volt, úgy döntött, hogy két tévésorozat között összedobja egy filmecskének a forgatókönyvét: így született meg hát az Alvilági játékok.
A történetről vétek lenne sokat elárulni, annyi bőven elég, hogy főhősünk Slevin baromira rossz időben van baromira rossz helyen. Összetévesztik valakivel és hirtelen gengszterek játékszerévé válik. Ennyi bőven elég, inkább a szereplők névsorával folytatnám: Morgan Freeman, Ben Kingsley, Bruce Willis, Stanley Tucci, Josh Hartnett, Lucy Liu - sztárgárda. És mind odateszik magukat, foghegyről nyomják a szórakoztató szövegeket, ha kell előkapják a pisztolyt mindkét kezükbe és lőnek - s csak utána kérdeznek. De általában ők is csak a fejüket forgatják a nézővel együtt és felteszik a szőke-alapkérdést, hogy "akkor most mi van?".
A csavaros szkript ugyanis mindent megtesz, hogy összezavarja a nézőt, s bár az elején érthetetlennek hathat egy-két-sok dolog, de a végére minden össze fog állni, nyugalom. A szokásos fordulatokat is betették a filmbe, s bár egy edzett mozinézőnek cseppnyi meglepetést sem fog okozni egyik sem, de a jó hír az, hogy az Alvilági játékok nem a filmvégi csattanóra van kihegyezve, hanem azt már jóval hamarabb letudja, hogy aztán még tovább vihesse a történetet. Ezért egy piros pont Smilovic írónak, a többit meg adjuk a díszlettervezőnek és az operatőrnek. Utóbbi eszméletlen hangulatos képeket varázsol elénk, előbbi pedig valami nagyon jó anyagot szívhatott, mert eléggé elborult szobabelsőket talált ki (az üvegsakk dizájnja pedig csillagos ötös.)
Vidám és trendi film az Alvilági játékok, még azzal sem merték elrontani a nézők szórakozását, hogy betegyék a filmbe a sokkal sötétebb tónusú másik befejezést, ami talán nem is baj. Kerestem a szavakat a film nézése közben, hogy mivel tudnám leginkább megfogni a lényegét az Alvilági játékoknak, és brutális gyilkosságok ide, várost uraló gengszterek oda, folyton-folyvást csak a "jópofa" jelző jutott eszembe, mivel tudtam, hogy a "fasza" szócska használata esetében a Microsoft szövegszerkesztője felhívná azonnal a figyelmemet, hogy nem biztos, hogy helyénvaló annak használata.
Az Alvilági játékok tehát kegyetlen jópofa film. Nagyon szórakoztató, fenemód élvezhető és pont. (Aki nem hiszi, nézze meg az előzetest, mely ugyan ellövi a film egy-két poénját, de legalább ad egy kis ízelítőt a humorából.) És még azt is kimerem jelenteni, hogy okos film. Egy másik kritikus fogalmazott úgy, hogy az "Alvilági játékok tipikusan az a film, mely csak szeretné azt hinni magáról, hogy fenemód furmányos, hogy annyira okos." - ha ez így van, akkor bedőltem, de nem is zavar.
Fentebb emlegetettem a más filmekkel való hasonlóságokat - kit érdekel? Ha sokat merített is, akkor jó helyekről lopott. Száz százalék, hogy sokakban az ismerős filmes szerkezet keserű szájízt vált ki és "koppintás, koppintás" vijjogásokat csal elő belőlük, de olykor érdemes egy filmet kirántani a "Hollywood utóbbi két-három évtizede"-kontextusból és csak önmagában kezelni és véleményezni. Ha ezt tesszük, akkor csak minimális hibát találhatunk benne.
De mégis megbukott. Nem kicsit, nagyon. Amerikában is, Magyarországon is. Előre lehetett borítékolni a bukást, tehát az eredmények senkit sem hökkentettek meg. Valamiért a sztárok ellenére sem vállalta be sem odakint, sem idehaza nagy forgalmazó - ők döntöttek jól sajnos, így egy kisebb cég (a James Bondos MGM és a hazai Intersonic) kevesebb marketing eszközt vethetett be, hogy megismertethesse a filmre éhes nézővel az Alvilági játékokat. Lehet, hogy ez is egy olyan alvó siker lesz, mely idővel a DVD-forgalmazásban kerül méltó helyére a hazai palettán. Megérdemelné.
A Lucky Number Slevin, vagy magyar keresztségben az Alvilági játékok mindezek ellenére bukásra ítélt film. De ennyire ne szaladjunk előre. Természetesen Quenin T. indította el a hasonszőrű filmek sorát, de a Ponyvaregény permanens sikere mindenféleképpen lökést adott az idősíkokkal játszadozó, mozaikos szerkezetű és nagy dumákkal operáló bűnügyi komédiáknak. Gyenge és erős utánzatok egész sora követte a bevallottan másolóművész rendezőt, majd az egész műfajba az ezredforduló táján Guy Ritchie csempészett bele új ízeket első két filmjével.
Az egyik nagyon sikeres és valóban igényes utánérzés a Jennifer Lopez - George Clooney duó játszadozása volt a Mint a kámforban, mely sikere odáig futotta ki magát, hogy tévésorozat is készült belőle Carla Gugino főszereplésével, mely idehaza Karen Sisco - Mint a kámfor címen futott. A sorozatot egy bizonyos Jason Smilovic jegyezte, ő fejlesztette kisképernyőre. Mr. Smilovic, aki az idei tévés évad egyik legnagyobb durranásának ígérkező (és később iszonyatosan nagyot koppant) sorozatának, a Kidnapped-nek is az atyja volt, úgy döntött, hogy két tévésorozat között összedobja egy filmecskének a forgatókönyvét: így született meg hát az Alvilági játékok.
A történetről vétek lenne sokat elárulni, annyi bőven elég, hogy főhősünk Slevin baromira rossz időben van baromira rossz helyen. Összetévesztik valakivel és hirtelen gengszterek játékszerévé válik. Ennyi bőven elég, inkább a szereplők névsorával folytatnám: Morgan Freeman, Ben Kingsley, Bruce Willis, Stanley Tucci, Josh Hartnett, Lucy Liu - sztárgárda. És mind odateszik magukat, foghegyről nyomják a szórakoztató szövegeket, ha kell előkapják a pisztolyt mindkét kezükbe és lőnek - s csak utána kérdeznek. De általában ők is csak a fejüket forgatják a nézővel együtt és felteszik a szőke-alapkérdést, hogy "akkor most mi van?".
A csavaros szkript ugyanis mindent megtesz, hogy összezavarja a nézőt, s bár az elején érthetetlennek hathat egy-két-sok dolog, de a végére minden össze fog állni, nyugalom. A szokásos fordulatokat is betették a filmbe, s bár egy edzett mozinézőnek cseppnyi meglepetést sem fog okozni egyik sem, de a jó hír az, hogy az Alvilági játékok nem a filmvégi csattanóra van kihegyezve, hanem azt már jóval hamarabb letudja, hogy aztán még tovább vihesse a történetet. Ezért egy piros pont Smilovic írónak, a többit meg adjuk a díszlettervezőnek és az operatőrnek. Utóbbi eszméletlen hangulatos képeket varázsol elénk, előbbi pedig valami nagyon jó anyagot szívhatott, mert eléggé elborult szobabelsőket talált ki (az üvegsakk dizájnja pedig csillagos ötös.)
Vidám és trendi film az Alvilági játékok, még azzal sem merték elrontani a nézők szórakozását, hogy betegyék a filmbe a sokkal sötétebb tónusú másik befejezést, ami talán nem is baj. Kerestem a szavakat a film nézése közben, hogy mivel tudnám leginkább megfogni a lényegét az Alvilági játékoknak, és brutális gyilkosságok ide, várost uraló gengszterek oda, folyton-folyvást csak a "jópofa" jelző jutott eszembe, mivel tudtam, hogy a "fasza" szócska használata esetében a Microsoft szövegszerkesztője felhívná azonnal a figyelmemet, hogy nem biztos, hogy helyénvaló annak használata.
Az Alvilági játékok tehát kegyetlen jópofa film. Nagyon szórakoztató, fenemód élvezhető és pont. (Aki nem hiszi, nézze meg az előzetest, mely ugyan ellövi a film egy-két poénját, de legalább ad egy kis ízelítőt a humorából.) És még azt is kimerem jelenteni, hogy okos film. Egy másik kritikus fogalmazott úgy, hogy az "Alvilági játékok tipikusan az a film, mely csak szeretné azt hinni magáról, hogy fenemód furmányos, hogy annyira okos." - ha ez így van, akkor bedőltem, de nem is zavar.
Fentebb emlegetettem a más filmekkel való hasonlóságokat - kit érdekel? Ha sokat merített is, akkor jó helyekről lopott. Száz százalék, hogy sokakban az ismerős filmes szerkezet keserű szájízt vált ki és "koppintás, koppintás" vijjogásokat csal elő belőlük, de olykor érdemes egy filmet kirántani a "Hollywood utóbbi két-három évtizede"-kontextusból és csak önmagában kezelni és véleményezni. Ha ezt tesszük, akkor csak minimális hibát találhatunk benne.
De mégis megbukott. Nem kicsit, nagyon. Amerikában is, Magyarországon is. Előre lehetett borítékolni a bukást, tehát az eredmények senkit sem hökkentettek meg. Valamiért a sztárok ellenére sem vállalta be sem odakint, sem idehaza nagy forgalmazó - ők döntöttek jól sajnos, így egy kisebb cég (a James Bondos MGM és a hazai Intersonic) kevesebb marketing eszközt vethetett be, hogy megismertethesse a filmre éhes nézővel az Alvilági játékokat. Lehet, hogy ez is egy olyan alvó siker lesz, mely idővel a DVD-forgalmazásban kerül méltó helyére a hazai palettán. Megérdemelné.
|
Alvilági játékok (Lucky Number Slevin) feliratos amerikai krimi, 109 perc, 2006 Rendező: Paul McGuigan Forgatókönyvíró: Jason Smilovic Zeneszerző: Joshua Ralph Operatőr: Peter Sova Szereplők: Josh Hartnett (Slevin Kelevra) Bruce Willis (Mr. Goodkat) Morgan Freeman (a Főnök) Ben Kingsley (a Rabbi) Lucy Liu (Lindsey) Michael Rubenfeld (Yitzchok) Stanley Tucci (Brikowski) Kevin Chamberlin (Marty) Danny Aiello (Roth) |
