SG.hu·

Kárhozott szeretők - Romantika a depresszió korában

Roppant erotikus, roppant túlfűtött, de erőteljesen depresszió uralta alkotás született Salma Hayek és Colin Farrell kettősétől a 30-as évek Amerikájából.

Az irodalmi feldolgozások iránt érdeklődők már jó előre dörzsölhették tenyerüket, hiszen újabb gyöngyszem került vászonra és a film mostoha sorsa ellenére is eljutott a hazai mozikba. John Fante műve meghatározó regénynek számít a témában, de minden meghatározósága ellenére sajnálatos módon nem került túlságosan avatott kezekbe a rendezői gyeplő (a 70 fölötti alkotónak ez a negyedik mozifilmje). De ne szaladjunk ennyire előre.

A Salma Hayek és Colin Farrell kettősére építő film egy Los Angeles-be szegény legény módjára, 150 dollárral a zsebében megérkező íróemberről szól, aki hiába mindenféle hit és elszántság, egyhamar a tönk szélén találja magát egy utolsó ötcentessel a zsebében. Természetesen a 30-as években járunk, az eluralkodó depresszió korának Amerikájában, így ne lepjen meg senkit az összeg, ugyanis akkor 5 cent értéke jóval magasabb volt a mostaninál. Az utolsó petákjából javíthatatlanul romantikusként egy kávét rendelő ifjú, olasz származású író azonban belebotlik az őt kiszolgáló mexikói pincérnőbe. Ez a találkozás mindkettejük életét erősen felkavarja és hol jó, hol rossz irányba befolyásolja.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Aki tipikus szerelmi történetre gondol, annak netovább, hiszen hiába az egy férfi - egy nő, viszonylag klasszikusnak (egyesek szerint avíttasnak) mondható felállás, az ilyesfajta történetekben mindig lehet egy újabb irányt szabni a történetmesélésnek. Valószínűleg ez az újabb irány és a gyönyörűen, remek verbális értékekkel bíró mondatok együttesen is hozzájárultak a könyv sikeréhez - és a film akkor a legerősebb, ha az eredeti alkotásból elcsaklizott mondatokkal ékeskednek hőseink, ha az eredeti alkotás monológjait használva merengenek vagy beszélgetnek egymással, mert egyébként a vizuális megvalósítása sajnos kudarcot vallott a műnek.

Kapunk egy pontosságra és történeti hűségre törekvő rendezőt, aki remekül elénk tár egy korképet, egy történelmi tablót, de azt sajnos tartalommal már nem tudja megtölteni, mindössze profanitásokkal - ha egyáltalán létezik ilyen szó. A szereplők önmarcangolását és olykor a filmben kissé logikátlannak tűnő cselekedeteit hiába próbálja emberközelibbé varázsolni egy mellékszerepben szokás szerint brillírozó Donald Sutherland, valahogy mégis, akárcsak a film, a Kárhozott szeretők esszenciáját tartó románc is üres marad.

Ahelyett, hogy megcsapná a nézőt a dráma szele, a túlságosan beszédes magyar cím által sugallt negatív kicsengés, inkább méla unalomba burkolózik a történet és inkább idegesítőnek, mint drámainak hat a férfi és a nő se vele-se nélküle kapcsolata, mely egyenes úton baktat a végzet felé. Hogy lesz-e beteljesülés vagy örök bukásra ítéltettek hőseink, az csak a film legvégén derül ki, de addigra a néző a sokadjára is emlegetett üresség miatt lehet hogy meg is elégeli a - mondjuk ki - szenvedést.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Persze vannak jó pillanatai a filmnek, például a már fentebb is említett regényre leginkább hajazó jelenetek és megszólalások ("Oly tökéletes, mint az időjárás."). Ilyenkor el is morzsolhatunk egy könnycseppet, mert a kínálkozó lehetőséget olykor megragadó rendező jó irányba tapogatózott, de hát tudjuk, hogy egy nem működő óra is kétszer napjában pontos időt mutat. Nem a színészeken múlik a mellélőtt helyzet, hiszen Salma Hayek nem okoz csalódást, bár az is igaz, hogy ő nem először játszik el hasonló karaktert. A felemelkedésért bármire hajlandó, az idegen gúnyát elszántan levetni szándékozó írástudatlan lány szerepében meggyőzően alakít. Colin Farrell is sokadjára bizonyítja, hogy sokféle szerepre alkalmas, más kérdés, hogy legutóbb a Miami Vice pszeudo-kamionos nyomozójaként sokkal inkább meggyőző volt, de azért most is átmegy a vizsgán.

A film már kevésbé, de talán az eredeti mű rajongói megtalálják a Kárhozott szeretők filmváltozatának pozitívumait. Ha más nem, akkor a sekélyesebbek közé tartozók Salma Hayek ezúttal tényleg fedetlen kebleiben és forró szeretkezéseiben megtalálhatják saját elmélyülnivalójukat.

Klikk ide!
Klikk a poszterre a nagyobb változathoz
Kárhozott szeretők (Ask the Dust)
feliratos amerikai romantikus dráma, 117 perc, 2006

Rendező: Robert Towne
Író: John Fante
Forgatókönyvíró: Robert Towne
Operatőr: Caleb Deschanel
Zene: Ramin Djawadi, Heitor Pereira
Producer: Jonas McCord, Tom Cruise, Paula Wagner

Szereplők:
Colin Farrell (Arturo Bandini)
Salma Hayek (Camilla)
Donald Sutherland (Hellfrick)
Jeremy Crutchley (Solomon)
William Mapother (Bill)
Idina Menzel (Vera)

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Nebojsa2006. 10. 23.. 21:07||#8
Oké, megnézem! De valami frissebb kivonat kellene... 😊
© wbtist2006. 10. 23.. 14:13||#7
Nekem semmi bajom szalma nénivel... 😉
© 1Obi12006. 10. 23.. 12:43||#6
Fúú de gyûlölöm ezt a szalma hajat!<#mf2>
© Sanyix2006. 10. 20.. 15:09||#5
Nézd meg a desperadot abban látszik valamennyire 😊
© Nebojsa2006. 10. 20.. 10:10||#4
Valaki szúrjon már be ide pár képet Salma Hayek fedetlen kebleirõl !!
© concrete2006. 10. 19.. 15:45||#3
dehogynem látszik. az arccsontjai egyre jobban megerõsödnek, a 3-as képen látszik, hogy az álla akkora mint egy exkavátor kanál, és olyan formájú is ...
© Jack Bauer ahõs2006. 10. 19.. 10:58||#2
Tudtad, hogy Hayek már 40 éves? Nem látszik rajta ebben a filmben sem... 😊
© gplay2006. 10. 19.. 07:29||#1
Hát a kritika alapján most tényleg csak Hayek kisasszony fedetlen keblei meg a szex érdekel a filmbõl.<#idiota>