Ötvös Tibor

Arnie nélkül készül a Terminator 4?

Érdekes hír látott napvilágot a napokban. Eszerint Arnold Schwarzenegger mindössze egy apró cameo-szerepben tűnik fel a készülőben lévő Terminator 4-ben.

"Még ha Arnie be is száll a projektbe, akkor sem főszerepben teszi" - szögezte le Andy Vajna a magyar Szabadság, szerelem forgatásán. "Szeretnénk, ha egy cameo-szerepben tűnne fel. Bár politikai tennivalói mellett még lehet, hogy erre sem lesz ideje. A Terminator következő részével szeretnénk egy teljesen új irányba fordulni. A negyedik rész egy igazi sci-fi film lesz."


A Terminator 4 már a háborúról fog szólni

Vajna nyilatkozott a lehetséges forgatási helyszínekről is. Ezek szerint - akár csak Spielbergék - ő is Ausztráliát szemelte ki. Elmondta továbbá, hogy a forgatókönyv készen áll, jelenleg a rendező személyéről folyik a vita. Egyes források szerint James Cameron is érdeklődik a direktori szék iránt.

A forgatókönyv minőségét reméljük nem befolyásolta, hogy azt John Brancato és Michael Ferris készítette. Az ő nevükhöz fűződik ugyanis a Macskanő is. A Warner Bros. szeretné 2007-ben a mozikba küldeni a filmet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • saw1234 #45
    http://forum.index.hu/Article/showArticle?na_start=0&na_step=10&t=9160151&na_order=

    nem semmi!!
  • Sty77 #44
    T4

    Üdvözlök mindenkit! Én csak hozzá szeretnék szólni a terminátor 4-hez. Nem tudom mi zajlik a színfalak mögött, és mi igaz, abból hogy James Cameron-nak lenne valami köze hozzá. Azt, hogy Arnold Schwarzenegger vállalja-e, még kérdés. Ami miatt felkutattam Google-t, az az volt, hogy keresek egy oldalt ahol ötleteket lehet adni, a T4 filmes háttérregényéhez (forgatókönyv). Nem akarom, hogy egy felszínes "B" esetleg rossz esetben "C" kategóriás film legyen belőle. A 4. rész már a háborút öleli fel, a Skynet hataloméhes csatáját az emberek békéért való küzdelmével szemben. Az Alfák - amik köztudottan a fémtestre preparált kibernetikus vázzal rendelkező ember formájú gépek - még a korai stádiumban nem lehetnek jelen, mert az egy későbbi fejlesztés eredménye. Arnold Schwarzenegger itt esik ki a képből (nincs rá szükség, csak később). Ami azt illeti a paradoxon, amit ez a film, leír elég érdekes, mer egy jövőből érkezett megmentő, hozza létre azt a lényt -John Conort- aki harcol a gépek ellen. Ha nincs Ő, nincs aki, visszaküldjön egy illetőt megvédeni Sara Conort, így a Skynet nem küld vissza gépeket felkeresésükre és likvidálásukra. Viszont, ha már megtörtént, akkor valahol hiba csúszott a számításokba, mert azzal, hogy a t-1000-s az első részben megjelent, a végén ötletet adott egy tudós fizikus számára az a mikrocsip és karmaradvány (T2) hogy kifejlesszen egy programot, ami elindított egy megállíthatatlan folyamatot. Mindenkép a paradoxont kell megállítani és megsemmisíteni, hogy az események megszűnjenek és visszaálljon a rend. Ez lehetne a film felétől a törzs. Az időutazás fikció, elmélet, ha mégis megtörtént lehet hogy a jövőből valaki csak azért ment vissza a múltba, hogy saját haszna számára, az akkori számítógépes világba egy programot vigyen a jövőből. Ezzel kezdte el a paradoxont, ami elindított egy beláthatatlan katasztrófát. Tudniillik ami a mai világban biztonságos, az korántsem biztonságos egy 30 évvel ezelőtti világban. Nincsenek meg a hiba kiküszöbölésére a megfelelő elméletek, és az emberek még nem nőttek fel a feladat megértésére. Valaki pusztán azért ment vissza a múltba, hogy egy programot helyezzen el, amivel a jövőben már gazdag lehet, a program által adott információ és a "cége" hosszú évek alatt összegyűjtött vagyona (profitja) hatására. És ezel még nincs vége a lehetőségeknek, van még ami ehez fűzödik.
  • bigfoot #43
    Egyes források szerint James Cameron is érdeklődik a direktori szék iránt.

    jaj dejó lenne!!!!!!!!!akkor egy istenkirály film lenne!!
  • MrPrise #42
    A Mátrix 2, 3 szerintem jóval látványosabb volt mint az első rész... Gondolok itt a 2. rész freeway jelenetére vagy a földalatti csatára...
  • vortel #41
    én is azt az elvet vallom, hogy ha midnen igaz a 4. rész a jövőben játszódik, a az atomháború után, mikro is elkezdi a skynet gyártani a gyilkoló gépeket, és megpróbálj akiírtani az embereket, illetve munkára fogja őket! Szal ekkro mgé sehol sicns arni,!! Őt akkor vetik be, amikor már John az emebrek élére állva nagyon keméyn harcokban megtanítj a túlélőket, hogyan verjék "ócska vassá" a gépeket! ekkor fejelszti ki a bezsirvágókat a skynet, de előbb cska azokat akiknek gumi bőrük van, szal egy filmet simán lehetne folytatni arnie nélkül, ami eddig hozná el a sztorit! Más krédés, hoyg a mai technikával az 5. részben digitálisan meg simán be lehetne rkani, hisz tudjuk nem nagy szerepe lenne, pusztán megölni john connort...
  • SAS107 #40
    Mert ha így lett volna akkor már megkapta volna a rendezői jogot, ez nem kérdés.
  • SAS107 #39
    Gyerekek, lemondom nektek mi a lényeg, hogy legyen 1 jó film, és ahoz ezek kellenek:
    egy forgatókönyv író és rendező 1 személyben: James Cameron
    egy főszereplő: Anrnold Schwarzenegger
    és innentől kezdve töki mindegy hogy mi a film címe, sikerre van ítélve. Hogy ki a producer az meg már tök mindegy, Cameron már simán megengedheti megának hogy producerálja a saját filmjét, más filmeket is szokott.
    Részemről ennyi a hozzáfűzni valóm a dologhoz.
    Bár kiváncsi vagyok azért arra hogy mégis milyen fltételekkel kereste meg Cameron a stúdiót, mert biztos volt valami kikötnivalója, nem csak úgy hogy sziasztok, tudjátok mit? leforgatom nektek a filmet. Örüljetek sziasztok
  • stukov #38
    Zsidó, aki Magyarországra született, aztán amint tehette elhúzott...
  • stonedfight #37
    az Ong Bak2 nagyon jo film már láttam .csak a vége egy kicsit már túlzás.
  • schrank #36
    "hittler"