Szekeres Viktor

Csajo­zós film - homo­nekro­pedo­filia, meg ami kell

A Horrorra akadva mintájára éppen itt volt az ideje, hogy megszülessen a romantikus filmek paródiája. Az, hogy miért lett ilyen szar, azóta is rejtély. A pedfília, nekrofília és animál szex - nem korhatáros mozifilmben egyébként is filmtörténeti mérföldkőnek számít.

A paródiafilmeket szinte mindenki komálja. Azoknak is viccesek, akik nem látták az eredetit, és természetesen abból még nagyobb kacajt vált ki egy-egy poén, aki látta már a kigúnyolt filmet. Anno a ZAZ-trió elindult egy ösvényen, melyen először rendőrségi filmeket parodizáltak (a tévésorozat Nagyon különleges ügyosztály, majd a Csupasz pisztoly filmek), majd az Airport névvel fémjelzett repülős katasztrófafilmeket szégyenítették meg (Airplane). Ezeknek a régi paródiáknak az igazi, újbóli feltámadása a Horrora akadva (Scary Movie) című filmhez fűződik, amely nagyrészt az eleve paródiának készül Sikolyt és a többi slasher-filmet figurázta ki, de a kevésbé sikerült folytatásokban már el is merészkedett a horror területéről a sorozat.

Valahol ésszerű volt a lépés, hogy itt az ideje a romantikus filmeket is górcső alá vinni, hiszen a tinifilmek egy része eleve a műfaj paródiája. A Horrora akadva (és a Drágám add az életed) két írója össze is állt, hogy legyártson egy a romantikus filmeket cafatjaira szaggató paródiát, de valahogy beletört a kisbicskájuk az ügybe.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A Csajozós film alapvetően a Bazi nagy görög lagzi alapjaira építkezve indul el, hogy az Apádra ütök és a Randiguru egyes jeleneteit vegye végig a film során. A történet szerint (mert az is van) egy kövér, külföldi származású pincérnő (Alyson Hannigan) szemet vet egy fess fiatalemberre, majd hogy megszerezze, bombanőt varázsoltat magából. A fiatal szerelmesek között persze dúl a szerelem, fütyörésznek a fülemülék, csakhogy a családi látogatás elkerülhetetlen és a fiú szülei nem ígérkeznek könnyű esetnek.

Magas labda állandóan elmondani, hogy az ilyen típusú filmekben mindig megvan a lehetőség, hogy valami remek paródia süljön ki a filmből. Remek áthallásos poénok, jól megoldott háttérgegek és a kifigurázható jelenetek fogyasztható sztorifüzérre való felfűzése régebben nem sok gondot okozott az íróknak. Sajnos az utóbbi időben a parodisztikus filmek inkább a pisi-kaki-fingás témakör fele mozdultak. Ez persze nem panasz, hiszen ilyen témakörben is nagyon jó alkotások készültek, a gond inkább az, hogy ezen filmek zöme sajnos a műfaj által jelzett szinten marad. Nem az a gond, ha egyes poénok nem mindenkinél csapódnak le, de az már annál inkább, hogy poénnak szánt jelenetek nagy része csak vaktöltényt tartalmaz, sokkal több a levegőbe pufogtatás, mint a tiszta találat.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Az említett filmeken kívül sok másik is megkapja a magáét a Micsoda nőn keresztül a Harry és Sally-n át Száműzöttig, sőt, a készítők gyorsaságát (vagy a film fércmunka jellegét) mutatja az is, hogy az alig három hónapja bemutatott King Kong is kap egy ötletesnek mondható fricskát. És éppen ezekkel a poénokkal van a gond. A King Kong-poén a film végén olyan, mintha nem is a film része lenne - mondhatjuk, hogy a film jó része teljesen összefüggéstelen jelenetekből áll, melyeket meg sem próbáltak összetűzni a készítők. Hiába vicces például a Kill Bill paródia - sajnos ilyen alapon a Fűrészre vagy a Csillagok háborújára való utalásokat is bele lehetett volna tenni a filmbe.

A szerencsére csak 70 perces játékidőben mégis a fent említett különálló jelenetekből származó poénok a legérdekesebbek - például a Mr. és Mrs. Smith egyenesen zseniális - kár, hogy a következő jelenetben ismét a pisi-kaki vonal gyengébb megvalósítása jön elő, éppen ezért a film címe ne tévesszen meg senkit. Erre a filmre nem csajjal kell jönni, hanem 3 full részeg haverral és szigorúan csak akkor, ha előtte már valahol mi is betintáztunk. Az alkhol jótékony hatása azonnal kedvezőbb színben fogja feltüntetni a filmet.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Mindegy, a szószaporítás felesleges, a film úgy trágya ahogy van. Nyilván vannak benne jó poénok, de ezek aránya oly elenyésző a kínos pillanatokhoz képest, hogy a néző joggal érzi magát lesajnálva a film készítő részéről: "Nesze, ezt kapod. Úgyis megeszed." - sugárzik az írók mentális úton közvetített üzenete a (mint már írtam) 70 nettó percet tartalmazó film minden egyes kockájából. Persze, hogy mentsem magam, azt azért el kell mondanom, hogy a Horrora akadva 3. részének rajongói szinte biztos, hogy élvezni fogják a filmet - mint ahogy nagyon sokan meg is fogják az elrettentő kritikák ellenére is nézni az első héten. Ilyenkor a kritikus csak széttárja kezeit és azt dörmögi a bajsza alá: "Én szóltam, bazmeg." Ja, és a magyar szöveg zseniális, kvázi plusz poénokat is adagol a történethez.

Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Csajozós film (Date Movie)
magyarul beszélő amerikai romantikus vígjáték, 83 perc, 2006

Rendező: Jason Friedberg, Aaron Seltzer
Forgatókönyvíró: Jason Friedberg, Aaron Seltzer
Zeneszerző: David Kitay
Operatőr: Shawn Maurer

Alyson Hannigan (Julia)
Adam Campbell (Grant Fonckyerdoder)
Jennifer Coolidge (Mrs. Fonckyerdoder)
Tony Cox (Hitch)
Fred Willard (Mr. Fonckyerdoder)
Eddie Griffin (Frank Jones)
Sophie Monk (Andy)
Josh Meyers (Napoleon)
Marie Matiko (Betty)
Carmen Electra (Anne)
Valery M. Ortiz (Jello)

Forgalmazza az InterCom

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kkwx #55
    "Horrora akadva 3. részének rajongói szinte biztos, hogy élvezni fogják a filmet"

    én nem szoktak fikázni a kritikusokat, mer a saját véleményét írja le, de azért aki elmegy kritikusnak az azért tudja a külömbséget aközött, hogy mit jelent a "közepes színvonal", és az "élvezhetetlen szar színvonal", tény hogy a Horrorra Akadva 3-4 színvonalban a közelébe se ér az 1-2-nek, meg pl a Csupasz Pisztolyoknak, de akkor is egy nézhető és szórakoztató alkotás volt, ez a Randi film viszont a műfaj legalja, egyszerűen SZAR, amúgy meg lehet azér van mer szinte elaludtam a filmen olyan szar volt, de én nem emléxem pedofilos meg nekrofiles, meg ilyen részekre
  • Harly18 #54
    Ez a film nagyon nem volt jó szerintem ,az eleje jó volt, mikor az utcán rázta a testét, de amúgy nem nagyon nevettem rajta......Gyenge lett :(
  • QuippeR #53
    a kritikust azért fizetik, hogy elmondja a véleményét. ha erről a filmről meg ez a véleménye, akkor nem kell hazudni a kritikában, nuygodtan írja le.
  • Cat #52
    ja, amiket csak három budapesti moziban vetítenek...
  • Matyóhímzés #51
    Naja. :S
    Persze kell írniuk ezekről is, hogy meglegyen az oldal napi látogatottsága, gondolom ők is pénzből élnek, de néha a kultúrált filmnézőknek is ide vethetnének 1-2 csontot. :)
  • winnie #50
    ezt néztem én is éppen, de arra a megállapításra jutottam, hogy szinte minden kommerszfilmről van kritika, amit bemutatnak.
  • Matyóhímzés #49
    Ritkán, de lehet itt olvasni pozitív kritikákat is. Alapjában az a baj, hogy nagy részt a szar filmekről írnak itt kritikát....tipikus magyar mentalitás (nem csak), inkább szíd a rosszat, mint dicsérd a jót. Maximálisan egyetértek szinte az összes itt megjelent kritikával (kivéve descent :S), de a sok gagyi közé néha berakhatnátok kevésbé ismert, viszont jó filmeket is.
  • Dying Soul #48
    Szmájlikat kéne berakni a kritikába :DDD
    PL:
    "Az, hogy miért lett ilyen szar, azóta is rejtély. :O"
    "Mindegy, a szószaporítás felesleges, a film úgy trágya ahogy van. :|"
    "Nesze, ezt kapod. Úgyis megeszed. >:)"
  • fourgee #47
    Az a baj a filmkritikákkal, hogy a sok embernek tetsző, és jól sikerült filmeket is leszólják. Mert a "kritikus"-nak éppen olyan hangulata volt. Így, ha tényleg egy gagyi filmre bukkan, már nem fogják komolyan venni... Számomra a "filmkritikus" szó ezért abba a kategóriába esik, mint a "kreatív igazgató". (Ért valamihez? Nem? De azért csak van valami használható ötlete? Nincs? Nem baj, jó lesz kreatív igazgatónak). Ez nem célzás volt, csak a kreatív igazgatókról szóló véleményem. Na, és sajnos a jó filmek lekritizálása miatt kerültek ide számomra a filmkritikusok...
  • Cumi #46
    En azert lehet hogy megnezem. Amugy meg igazabol az osszes Leslie Nielsen film nagyon jo. Marmint a parodiak, vigjatekok. Es a Nagy durranas is eleg jo volt.