Zsellér Máté
Kisiklottak - thriller a köbön
Clive Owen újra elemében, ám az ütemezési problémák tépázta erős kezdés az egyedi szerkesztés ellenére középszerűségbe torkollik.
Mit hozhat egy nem várt találkozás? Soha nem tudhatjuk. Mindig újszerűséget rejt magában, kíváncsisággal is tekintünk hát elé, de az ismeretlentől való félelmünk egyben óvatosságra is int. Elvégre minden ismeretséggel valaki új lép az életünkbe, a kisebb-nagyobb kölcsönhatás elkerülhetetlen, kialakult életmenetünkbe valamilyen módon behatás történik. De mi van, ha e behatástól hirtelen minden a feje tetejére áll, ha miatta életünk végzetesen kisiklik a helyéről? Egy ilyen kisiklás történetét meséli el legújabb filmjében Mikael Hafström, a Könyörtelenek Oscar-díjra jelölt svéd rendezője.
Hősünk, Charles Schine (Clive Owen), jóvágású harmincas családapa, élete tökéletes vágányon robog, csakúgy mint ő munkába a reggeli vonattal. Egykor tanárember volt ő, ám a reklámtervezői szakma a marketing korában valóságos joker-munkakörnek bizonyul, vétek is lett volna nem váltani a család üdve érdekében. Meg is van minden, ami szem-szájnak és a becsületes, kenyerét két kezével kereső embernek ingere: külvárosi ház, szerető gyermek, gyönyörű feleség - mind-mind az amerikai álom definíciójának elemei. Ám Schine-nak mindezek ellenére súlyos kereszt jutott: egyetlen kislánya nagyon beteg, az orvosság és az otthoni kezelés technikai háttere drága, a súlyos dollárok egy szabadalmaztatás alatt álló, méregdrága gyógyszerre gyűlnek gondosan egy elkülönített számlára.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
Így lesz Schine élete csendes rezignációval megélt napi rutinná, a férfi kötelességtudata és családjának szeretete munkájában motiváló erővé. Egy furcsa, nem feltétlenül szerencsés, börtönös témájú keret-indítás után a Schine életét és családját bemutató képsorok jelentik a film egyik legerősebb pontját. Kevés eszközzel bár, de nagyon sokat látunk. A reggeli készülődős idillel, a férfi napi rutinjának bemutatásával Hafström azt csinálja amihez igazán ért. Még ha nem is tudja az ember, hogy milyen filmnemzet szülötte a rendező, az északias erős-kisrealistás jelleg (igen, ebben a hollywood-i filmben) akkor is átütő ezekben a képsorokban, dörzsöli is markát a közönség, ebből vajon mi sül ki.
Schine életének szimbóluma, a reggel munkába zakatoló vonat hirtelen változások színtere lesz. Az utazás, ami eddig a szürke napi rutin velejárója volt, most egyszeriben a hétköznapokból való menekülés ugródeszkájává válik. A vonaton ugyanis álomszerű találkozás részese lesz, a jegyvétel a rohanás folytán elmaradt, Charlie-t egy gyönyörű ismeretlen nő menti meg a jegyszedő markából. A férfi hálát érez, nem tudja hogy köszönje meg a szívességet. Az ismerettségből beszélgetés, a beszélgetésből pedig kölcsönös vonzalom alakul. Most az irodájában ül, egyik kezében a felemelt kagylóval és mereven az irodai monitor képernyőjére mered: vajon meg merje-e tenni a következő, egyértelmű lépést a nő felé? Fel meri-e vállalni egy kapcsolat kezdeményezésének terhét, amivel eddigi életének árulójává válik? Már cseng is a telefon, és Charlie nem is sejti, hogy e lépéssel nem csak becsülete, hanem hosszútávon az élete is veszélybe kerül.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
A Kisiklottak olyan film, amiről jobb nem tudni semmit a megnézés előtt, érdemben beszélni róla pedig élményromboló tartalmak nélkül egyenesen képtelenség, még akkor, ha a történetről nem ejt több szót az ember. S mivel az is élményromboló, ha az ember általánosságban ír arról, hogy mi lehet élményromboló, (- "Öcsééém, mekkora volt a csavar a végén." -"Aha, kösz hogy elmondtad hogy van csavar a végén.") erősen javallott az utolsó bekezdéshez ugrani annak, aki még nem látta a filmet.
Haftröm filmje az erős kezdés után gondol egyet, és átverős, na-most-aztán-nagyot-koppansz-kisapám történetté lesz, de egy On-lány-nal szemben például mindenképpen előnye, (a párhuzam nem légből kapott, Vincent Cassel barátunkat szinte ugyanilyen szerepben láthatjuk mint ott) hogy a mesteri rendezői kéz folytán csodálatos stílusbeli átalakulásokra is képes. Bő fél óra után (valójában 33 perc, mértük...) a kifogástalanul építkező dráma átkaméleonkodja magát szituációs kétségbeesés-thrillerré, a koppanós nagy csavarral indított másodszori színváltásig újabb negyven perc elteltével jutunk el. Mindez börtönkeretbe verve (s egyben kerékbe törve - a keret valóban semmit nem tesz hozzá a történethez, sőt a végén kelletlen túlnyújtásnak tűnik) kész is a Kisiklottak koktél, kérdés azonban az, hogy az egyes összetevők mennyire hajlamosak összeveszni a gyomorban?
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
Ha az elnagyolt illesztésről a közelmúlt legnegatívabb tapasztalataként az Éjszakai járat hányaveti módon összedobált forgatókönyve ugrott be, akkor nagyot fújva nyugtázhatjuk, hogy szerencsére egyáltalán nem ilyen súlyos a helyzet. Ám annak ellenére, hogy az illesztések amennyire lehet, rendben vannak, joggal érezhetjük úgy, hogy kezdeti lelkesedésünk lefelé ágazóban van, még a csavarok ellenére is. Egy szerény meglátás szerint a Kisiklottak legnagyobb hibája, hogy a dráma-építő Hafström súlyos, különös műgonddal megszerkesztett első fél órája akarva akaratlanul olyan magasra teszi a mércét (ebben szerepet játszik Clive Owen újfent meggyőző játéka, Jennifer Aniston pedig tökéletesen asszisztál), aminek egy "túl járok az eszeden thriller" (főleg, ha a rendező nem is jártas a stílusban) magát szanaszéjjel izzadva sem lehet méltó partnere, későbbi csavar ide vagy oda. Így közben a néző átértékelni kényszerül ezerrel, ám nem csak a történtek kerülnek más megvilágításba (rendezői szándék szerint), hanem a töréspontok mentén az elvárásokat is át kell ütemezni. S bár meglepőek a tempóváltások, ez a tény a pillanatnyi meghökkentésnél nem nyújt többet...
... a film pedig szórakoztató, de egyszer nézős mozi lesz. Ha elfeledkezünk az erős indítás keltette csalfa reményekről, hümmögősen jó élménnyel távozhatunk a moziból, ha azonban nem vagyunk hajlandóak lenyelni a keserű pirulát, akkor is el kell ismernünk, hogy egyedi szerkesztésű film került a repertoárunkba.
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése
Mit hozhat egy nem várt találkozás? Soha nem tudhatjuk. Mindig újszerűséget rejt magában, kíváncsisággal is tekintünk hát elé, de az ismeretlentől való félelmünk egyben óvatosságra is int. Elvégre minden ismeretséggel valaki új lép az életünkbe, a kisebb-nagyobb kölcsönhatás elkerülhetetlen, kialakult életmenetünkbe valamilyen módon behatás történik. De mi van, ha e behatástól hirtelen minden a feje tetejére áll, ha miatta életünk végzetesen kisiklik a helyéről? Egy ilyen kisiklás történetét meséli el legújabb filmjében Mikael Hafström, a Könyörtelenek Oscar-díjra jelölt svéd rendezője.
Hősünk, Charles Schine (Clive Owen), jóvágású harmincas családapa, élete tökéletes vágányon robog, csakúgy mint ő munkába a reggeli vonattal. Egykor tanárember volt ő, ám a reklámtervezői szakma a marketing korában valóságos joker-munkakörnek bizonyul, vétek is lett volna nem váltani a család üdve érdekében. Meg is van minden, ami szem-szájnak és a becsületes, kenyerét két kezével kereső embernek ingere: külvárosi ház, szerető gyermek, gyönyörű feleség - mind-mind az amerikai álom definíciójának elemei. Ám Schine-nak mindezek ellenére súlyos kereszt jutott: egyetlen kislánya nagyon beteg, az orvosság és az otthoni kezelés technikai háttere drága, a súlyos dollárok egy szabadalmaztatás alatt álló, méregdrága gyógyszerre gyűlnek gondosan egy elkülönített számlára.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
Így lesz Schine élete csendes rezignációval megélt napi rutinná, a férfi kötelességtudata és családjának szeretete munkájában motiváló erővé. Egy furcsa, nem feltétlenül szerencsés, börtönös témájú keret-indítás után a Schine életét és családját bemutató képsorok jelentik a film egyik legerősebb pontját. Kevés eszközzel bár, de nagyon sokat látunk. A reggeli készülődős idillel, a férfi napi rutinjának bemutatásával Hafström azt csinálja amihez igazán ért. Még ha nem is tudja az ember, hogy milyen filmnemzet szülötte a rendező, az északias erős-kisrealistás jelleg (igen, ebben a hollywood-i filmben) akkor is átütő ezekben a képsorokban, dörzsöli is markát a közönség, ebből vajon mi sül ki.
Schine életének szimbóluma, a reggel munkába zakatoló vonat hirtelen változások színtere lesz. Az utazás, ami eddig a szürke napi rutin velejárója volt, most egyszeriben a hétköznapokból való menekülés ugródeszkájává válik. A vonaton ugyanis álomszerű találkozás részese lesz, a jegyvétel a rohanás folytán elmaradt, Charlie-t egy gyönyörű ismeretlen nő menti meg a jegyszedő markából. A férfi hálát érez, nem tudja hogy köszönje meg a szívességet. Az ismerettségből beszélgetés, a beszélgetésből pedig kölcsönös vonzalom alakul. Most az irodájában ül, egyik kezében a felemelt kagylóval és mereven az irodai monitor képernyőjére mered: vajon meg merje-e tenni a következő, egyértelmű lépést a nő felé? Fel meri-e vállalni egy kapcsolat kezdeményezésének terhét, amivel eddigi életének árulójává válik? Már cseng is a telefon, és Charlie nem is sejti, hogy e lépéssel nem csak becsülete, hanem hosszútávon az élete is veszélybe kerül.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
A Kisiklottak olyan film, amiről jobb nem tudni semmit a megnézés előtt, érdemben beszélni róla pedig élményromboló tartalmak nélkül egyenesen képtelenség, még akkor, ha a történetről nem ejt több szót az ember. S mivel az is élményromboló, ha az ember általánosságban ír arról, hogy mi lehet élményromboló, (- "Öcsééém, mekkora volt a csavar a végén." -"Aha, kösz hogy elmondtad hogy van csavar a végén.") erősen javallott az utolsó bekezdéshez ugrani annak, aki még nem látta a filmet.
Haftröm filmje az erős kezdés után gondol egyet, és átverős, na-most-aztán-nagyot-koppansz-kisapám történetté lesz, de egy On-lány-nal szemben például mindenképpen előnye, (a párhuzam nem légből kapott, Vincent Cassel barátunkat szinte ugyanilyen szerepben láthatjuk mint ott) hogy a mesteri rendezői kéz folytán csodálatos stílusbeli átalakulásokra is képes. Bő fél óra után (valójában 33 perc, mértük...) a kifogástalanul építkező dráma átkaméleonkodja magát szituációs kétségbeesés-thrillerré, a koppanós nagy csavarral indított másodszori színváltásig újabb negyven perc elteltével jutunk el. Mindez börtönkeretbe verve (s egyben kerékbe törve - a keret valóban semmit nem tesz hozzá a történethez, sőt a végén kelletlen túlnyújtásnak tűnik) kész is a Kisiklottak koktél, kérdés azonban az, hogy az egyes összetevők mennyire hajlamosak összeveszni a gyomorban?
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
Ha az elnagyolt illesztésről a közelmúlt legnegatívabb tapasztalataként az Éjszakai járat hányaveti módon összedobált forgatókönyve ugrott be, akkor nagyot fújva nyugtázhatjuk, hogy szerencsére egyáltalán nem ilyen súlyos a helyzet. Ám annak ellenére, hogy az illesztések amennyire lehet, rendben vannak, joggal érezhetjük úgy, hogy kezdeti lelkesedésünk lefelé ágazóban van, még a csavarok ellenére is. Egy szerény meglátás szerint a Kisiklottak legnagyobb hibája, hogy a dráma-építő Hafström súlyos, különös műgonddal megszerkesztett első fél órája akarva akaratlanul olyan magasra teszi a mércét (ebben szerepet játszik Clive Owen újfent meggyőző játéka, Jennifer Aniston pedig tökéletesen asszisztál), aminek egy "túl járok az eszeden thriller" (főleg, ha a rendező nem is jártas a stílusban) magát szanaszéjjel izzadva sem lehet méltó partnere, későbbi csavar ide vagy oda. Így közben a néző átértékelni kényszerül ezerrel, ám nem csak a történtek kerülnek más megvilágításba (rendezői szándék szerint), hanem a töréspontok mentén az elvárásokat is át kell ütemezni. S bár meglepőek a tempóváltások, ez a tény a pillanatnyi meghökkentésnél nem nyújt többet...
... a film pedig szórakoztató, de egyszer nézős mozi lesz. Ha elfeledkezünk az erős indítás keltette csalfa reményekről, hümmögősen jó élménnyel távozhatunk a moziból, ha azonban nem vagyunk hajlandóak lenyelni a keserű pirulát, akkor is el kell ismernünk, hogy egyedi szerkesztésű film került a repertoárunkba.
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése
|
Derailed (Kisiklottak) feliratos amerikai thriller, 108 perc, 2005 Rendező: Mikael Hafström Író: James Siegel Forgatókönyvíró: Stuart Beattie Zeneszerző: Ed Shearmur Operatőr: Peter Biziou Producer: Lorenzo di Bonaventura Vágó: Peter Boyle Szereplők: Jennifer Aniston (Lucinda Harris) Clive Owen (Charles Schine) Vincent Cassel (Philippe Laroche) Melissa George (Deanna Schine) RZA (Winston Boyko) Addison Timlin (Amy Schine) Tom Conti (Elliot) |
