SG.hu

Miskolcon átadták az 5000. Sulinet-végpontot

Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter és Magyar Bálint oktatási miniszter ünnepélyes keretek közt átadta az 5000. Sulinet-végpontot, amely a miskolci Bulgárföldi Általános és Magyar-Angol Kéttannyelvű Iskolában került kiépítésre.

Az ünnepélyes átadáson részt vett T. Asztalos Ildikó miskolci tanácsnok és Jászai Gyuláné, iskolaigazgató. A Közháló első szakaszában több mint 2500 településre jut el. Ebben a fázisban összesen 7300 szélessávú végpont került, illetve kerül folyamatosan átadásra, melyből 5 ezer oktatási intézményekben, a Közháló alhálójaként működő Sulinet keretében, az IHM és az Oktatási Minisztérium társfinanszírozásában valósult meg.

2005 végére az összes alap- és középfokú iskolában és kollégiumban működni fog a Sulinet. A Közháló-program keretében mintegy 5100 iskolából már 5000-ben teljesült ez a cél, a 2005-2006-os tanév 2. félévében pedig már valamennyi iskola rendelkezni fog szélessávú internet hozzáféréssel.

A Közháló-program célja az iskolák internet hozzáférésének biztosítása mellett, hogy valamennyi helyi közigazgatási szerv, közintézmény, közfeladatokat ellátó egyéb szervezet, valamint a civil szervezetek is szélessávon férhessenek hozzá a világhálóhoz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • FoxMulder #5
    "Vidéki kisváros alacsony költségvetésű általános iskolájának"

    pffff. asszem inkább az elképzeléseid a világról nevetségesek... Miskolc egy megyeszéhely... és ha nem is az első legnagyobb város, az első ötben benne van... bár lehet, hogy a fővárosból vidéki kisvárosnak tűnik... :D

    Az iskola költségvetési adatait egyébként honnan vetted?
  • szombi #4
    Pedig ez egy városi iskola.

    A falusi iskolákban még rosszabb!
    Sok helyen még a hálózat kiépítésére sincs pénz!
    A gépek meg elavultak, tanításra alkalmatlanok!
  • Ajnasz #3
    Lehet, hogy emelnek még majd rajta az említett iskolában, legalábbis lett mondva nekik, hogy telefonáljanak be és akkor majd emelnek. A telefon elvileg megvolt, viszont, amikor a múlt hét végén ott voltunk kiépíteni a hálózatot, még mindig nagyon lassú volt. Előtte sajnos nem mértük meg, hogy mekkora a sávszélesség, lehet, hogy még akkor nem történt meg az emelés, de "érzésre" pár k-val gyorsabb volt.
    A géppark az meg egy másik kategória. Találkoztam ott egy win95-ös, Internet Explorer 3.1-el futott. Mondhatom, csodálatos volt.
  • szombi #2
    Tudtommal 1 megabit le, 384 kilobit feltöltési sebességek vannak az újonnan átadott Sulinet végpontokon.
    Engem inkább az érdekelne, hogy az iskolák gépparkját milyen módon fogják lecserélni...
  • Ajnasz #1
    Közháló, szélessáv.. pff
    Vidéki kisváros alacsony költségvetésű általános iskolájának képesek és odatolnak egy 92Kbit/sec! sebességű vonalat.. Tény, hogy nincs sok gép, de ez közel nem szélessáv és ma már egy gépre is kevés, nemhogy egy egész iskolának... Nem érzik úgy odafennt, hogy ez kissé nevetséges? Érdekelne, hogy ki számolta mindezt ki és az is, hogy kinek a zsebe vesz fel az ügy után különösen gömbölyűbb formát..