Berta Sándor

Microsoft: folytatódik a vizsgálat Dél-Koreában

A redmondi szoftveróriásnak ugyan sikerült megállapodnia az ellene négy esztendeje harcoló Daum Communications nevű céggel, azonban a dél-koreai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) továbbra is vizsgálódik az amerikai konszern ellen.


Lee Jae-Woong
A megállapodás értelmében a Microsoft 30 millió dollárt fizet a dél-koreai internetszolgáltatónak. Az összegből 10 millió dollárt kap közvetlenül a Daum Communications, másik 10 millió dollárt reklámcélokra fordíthat a vállalat és egy közelebbről meg nem nevezett terület szintén 10 millió dollárt kap. A dél-koreai vállalat a 30 millió dollárért cserébe vállalta, hogy azonnali hatállyal elejti minden, a redmondi szoftveróriás ellen korábban felhozott vádját. A jelek szerint Lee Jae-Woong, a Daum vezérigazgatója - aki a hét dél-koreai küldött egyike volt a davosi világkonferencián - elégedett a feltételekkel.

Mint ismeretes, a vita a két fél között immár közel négy esztendeje tartott. A dél-koreai társaság a piaci verseny ellehetetlenítésével, monopolhelyzet kiépítésével vádolta a Microsoftot, ezért a konszern azt is fontolóra vette, hogy kivonul az operációs rendszerével Dél-Koreából.

Hiába az egyezmény, Bill Gates és társai mégsem lélegezhetnek fel. Ennek oka, hogy a Daum Communications-szal most megkötött megállapodás ellenére a dél-koreai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság bejelentette, hogy tovább folytatja a Microsoft elleni vizsgálatát. Úgy tűnik tehát, hogy a szoftvercég egyelőre csak egy csatát nyert meg és nem a teljes háborút. Dél-Koreában a viharfelhők még nem vonultak el teljes mértékben a konszern feje fölül.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • strogg #7
    Nem merik.

    Kína egyértelműen linux párti. Tajvanon vagy linux vagy a warez win a jellemző. akciókat, meg mittumén mi a tököm kedvezményt ad az m$, hogy végre valaki adjon nekik pénzt onnan is. Nem vonulhatnak ki, mert visszaüthet, és jelentősen gyengülhet az ázsiai piacon a jelenlétük. Ez csak üres fenyegetőzés. A nmyílt forrás villámgyorsan töm be olyan lyukakat, amit az m$ üresen hagy. Nem merik megpróbálni.
  • fflx #6
    szerintem vonuljon ki
  • totya4 #5
    No igen, az előző e támájú cikkre reagálva többször leírtam hogy csak a pénz a motiváció - sokan lehurrogtak. S lám.
  • dez #4
    Aham, bizonyára csakis és kizárólag ezért nem száll le róluk a dél-koreai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság sem. A korrupt mindenüket! :P
  • mousee #3
    Azért valljuk be, van pénze ms-nek bőven :))

    De ettől független tényleg nagy szenyaság, hogy mindenki az ms perekből akar megélni...
  • NuCLEARScoRp #2
    A sok ingyenélő cég mind pénzt akar kicsikarni a MS-tól.... mocskos koldus banda...
  • droland #1
    Csak a pénz kell, csak a pénz kell :)

    Én még nem halottam olyat, hogy "szerintem az MS egy trágya, és akkor büntessük és akkor az összeg rákos gyerekekért", MIND ZSEBRE TESZI!

    UI: Egyértelmű, az MS is, de akkor ne úgy lépjünk fel ellene, mint a nagy igazságos megváltó, holott a cél UA...

    Csak a pénz kell, csak a pénz kell :)