Szekeres Viktor
Grimm - Álmosvölgy Jancsival és Juliskával
Végre itthon is nézhető a Brazil és a 12 majom rendezőjének legújabb, a Grimm testvérekről szóló horror-mese-komédiája.
Valamelyik okos stúdiófejes fejéből kipattant egy isteni szikra, hogy vajon miért is ne készítsenek filmet a világ talán legismertebb mesélőiről, a Grimm testvérekről. A projekt beindult, a forgatókönyv elkészült és Wilhelm (mivel ezt nehéz angolul kiejteni, ezért Will) és Jacob Grimm története kisvártatva előttünk is megelevenedik a filmvásznon. A film történetéről sokat nem lehet, vagyis nem érdemes elárulni.
Legyen elég annyi, hogy a két homlokegyenest eltérő jellemmel rendelkező testvér előszeretettel járt-kelt a mai Németország pár száz évvel ezelőtti területén és segítőikkel tündérmeséket és rémtörténeteket gyűjtöttek, miközben furfanggal és naplopással azért próbáltak valami kenyérre valót is szerezni a lakosoktól. Útjuk során egyszer csak elvetődnek egy ismeretlen lény által rettegésben tartott kis faluba, ahol megkezdődnek kalandjaik.
Sokan várták Terry Gilliam új filmjét, nagyon sokan. Persze azért a nagy és várva várt filmek esetében a profi mozibajáró vészjelzője mindig időben bekapcsol és figyelmezteti az embert, hogy hype ide, hírverés oda, nem érdemes egy filmet úgy nézni, hogy az elvárásainkat a plafon magasságába helyezzük.
A Grimm testvérek esetében a vészjelző megszólalása sajnos teljesen indokolt volt, hiába tűnt minden szempontból biztos befutónak a produkció. Először is ott van a film rendezője, Terry Gilliam, akit a legtöbben mint az angol abszurd humort kvázi megteremtő (vagy legalábbis a széles közvélemény elé eljuttató) Monty Python csoport egyetlen amerikai tagjaként ismerhetnek. Olyan kultfilmeket tudhat a magáénak, mint a Tizenkét majom, a Félelem és reszketés Las Vegasban, vagy a Brazil.
Ugyancsak sok jót sejtet a film előzetese, hiszen amolyan Tim Burton-ös Álmosvölgy-fíling lengi át a trailert, vagyis bizton lehetett rá számítani, hogy kellemesen sötét, gótikus légkörben fognak megelevenedni a nagy mesélők alakjai. A Grimmeket alakító színészek kiválasztásakor azonban nyilvánvalóvá vált, hogy ezúttal a stúdió diktál, így két hollywoodi üdvöske, Matt Damon (Good Will Hunting, Bourne-rejtély) és a mostanában a tiniidol jelmezt magáról sikeresen ledobáló ausztrál Heath Ledger (Lovagregény, A bűn rendje) kapta meg a főszerepet. Előbbi roppant halovány, utóbbi viszont borzasztóan túljátsza a szerepét, bár valószínűleg ez is volt a dolga. Azért hogy az európai íz megmaradjon, Monica Bellucci is kapott egy kedves mellékszerepet. Az említettek mellett még minden független filmesek kedvence, a mostanában tehetségét egy tévésorozatban csillogtató Peter Stormare és Jonathan Pryce is helyet kapott.
A biztató jelek ellenére a film nem sikerült jól, valami hiányzik az összképből, de nagyon. Lehet hogy az okozott gondot Gilliamnek, hogy a film nem saját gyermeke, hanem mondhatni a stúdió erőltette rá. Bár elmondása szerint ennek ellenére is próbálta saját szájíze szerint formálni a történetet Ehren Kruger (Kör 2) forgatókönyvének többszöri átírásával, de még így sem tudta megteremteni azokat a hősöket, akik kiváltják a néző rokon- vagy ellenszenvét. Will és Jacob Grimm kalandjai azért fulladnak a középszer süppedős mocsarába, mert egyszerűen a néző nem igazán törődik velük, nem szurkol nekik, nem utálja látványosan őket, vagyis teljesen hidegen hagyja őt hogy él vagy hal-e a két főszereplő, így a film kontaktusteremtő funkciója erőteljesen csorbul.
Hiába a lenyűgöző látványvilág (gratulálunk cseh testvéreinknek - Prága egyre inkább a világ második filmes fővárosává növi ki magát), a kedves és horrorisztikus utalások a Grimm tesók meséire, ez a két tényező rémisztően kevés ahhoz, hogy a film a közönség nagy részét meghódítsa. Valahogy nem sikerült megtalálni az egyensúlyt a kommersz és a művészieskedés között, hiszen közönségfilmnek túlságosan elvont és abszurd a gilliami látványvilág, viszont ahhoz hogy komolyan lehessen vehessük és értékén kezelhessük a filmet, az túlságosan profán és idétlen.
Persze az idétlenség nem mindig fáj, ha egyszer a vígjáték is megtalálható a Grimm-testvérek műfaji skáláján. Sőt, a két testvér évődése és folytonos összecsapása kifejezetten szórakoztató - ez az a pont, ahol a két főszereplőt alakító színész igazán elemében volt. Viszont maga a körítés, a tündérmese és rémtörténet mezsgyéjén haladó koncepció ahelyett, hogy az Álmosvölggyel lenne összehasonlítható, az inkább a balsorsú Van Helsingre emlékezteti a nézőt és nem csak grandiózussága miatt, hanem minőségi szint tekintetében is. Sajnos az unalmasan hömpölygő és a nézőt teljesen kirekesztő film általános skálán is alig éri el a közepest, de Gilliam mércéjével mérve egy pótvizsgát lenne érdemes megszavazni a rendezőnek. Legközelebb valami saját ötletet, Terry.
Valamelyik okos stúdiófejes fejéből kipattant egy isteni szikra, hogy vajon miért is ne készítsenek filmet a világ talán legismertebb mesélőiről, a Grimm testvérekről. A projekt beindult, a forgatókönyv elkészült és Wilhelm (mivel ezt nehéz angolul kiejteni, ezért Will) és Jacob Grimm története kisvártatva előttünk is megelevenedik a filmvásznon. A film történetéről sokat nem lehet, vagyis nem érdemes elárulni.
Legyen elég annyi, hogy a két homlokegyenest eltérő jellemmel rendelkező testvér előszeretettel járt-kelt a mai Németország pár száz évvel ezelőtti területén és segítőikkel tündérmeséket és rémtörténeteket gyűjtöttek, miközben furfanggal és naplopással azért próbáltak valami kenyérre valót is szerezni a lakosoktól. Útjuk során egyszer csak elvetődnek egy ismeretlen lény által rettegésben tartott kis faluba, ahol megkezdődnek kalandjaik.
Sokan várták Terry Gilliam új filmjét, nagyon sokan. Persze azért a nagy és várva várt filmek esetében a profi mozibajáró vészjelzője mindig időben bekapcsol és figyelmezteti az embert, hogy hype ide, hírverés oda, nem érdemes egy filmet úgy nézni, hogy az elvárásainkat a plafon magasságába helyezzük.
A Grimm testvérek esetében a vészjelző megszólalása sajnos teljesen indokolt volt, hiába tűnt minden szempontból biztos befutónak a produkció. Először is ott van a film rendezője, Terry Gilliam, akit a legtöbben mint az angol abszurd humort kvázi megteremtő (vagy legalábbis a széles közvélemény elé eljuttató) Monty Python csoport egyetlen amerikai tagjaként ismerhetnek. Olyan kultfilmeket tudhat a magáénak, mint a Tizenkét majom, a Félelem és reszketés Las Vegasban, vagy a Brazil.
Ugyancsak sok jót sejtet a film előzetese, hiszen amolyan Tim Burton-ös Álmosvölgy-fíling lengi át a trailert, vagyis bizton lehetett rá számítani, hogy kellemesen sötét, gótikus légkörben fognak megelevenedni a nagy mesélők alakjai. A Grimmeket alakító színészek kiválasztásakor azonban nyilvánvalóvá vált, hogy ezúttal a stúdió diktál, így két hollywoodi üdvöske, Matt Damon (Good Will Hunting, Bourne-rejtély) és a mostanában a tiniidol jelmezt magáról sikeresen ledobáló ausztrál Heath Ledger (Lovagregény, A bűn rendje) kapta meg a főszerepet. Előbbi roppant halovány, utóbbi viszont borzasztóan túljátsza a szerepét, bár valószínűleg ez is volt a dolga. Azért hogy az európai íz megmaradjon, Monica Bellucci is kapott egy kedves mellékszerepet. Az említettek mellett még minden független filmesek kedvence, a mostanában tehetségét egy tévésorozatban csillogtató Peter Stormare és Jonathan Pryce is helyet kapott.
A biztató jelek ellenére a film nem sikerült jól, valami hiányzik az összképből, de nagyon. Lehet hogy az okozott gondot Gilliamnek, hogy a film nem saját gyermeke, hanem mondhatni a stúdió erőltette rá. Bár elmondása szerint ennek ellenére is próbálta saját szájíze szerint formálni a történetet Ehren Kruger (Kör 2) forgatókönyvének többszöri átírásával, de még így sem tudta megteremteni azokat a hősöket, akik kiváltják a néző rokon- vagy ellenszenvét. Will és Jacob Grimm kalandjai azért fulladnak a középszer süppedős mocsarába, mert egyszerűen a néző nem igazán törődik velük, nem szurkol nekik, nem utálja látványosan őket, vagyis teljesen hidegen hagyja őt hogy él vagy hal-e a két főszereplő, így a film kontaktusteremtő funkciója erőteljesen csorbul.
Hiába a lenyűgöző látványvilág (gratulálunk cseh testvéreinknek - Prága egyre inkább a világ második filmes fővárosává növi ki magát), a kedves és horrorisztikus utalások a Grimm tesók meséire, ez a két tényező rémisztően kevés ahhoz, hogy a film a közönség nagy részét meghódítsa. Valahogy nem sikerült megtalálni az egyensúlyt a kommersz és a művészieskedés között, hiszen közönségfilmnek túlságosan elvont és abszurd a gilliami látványvilág, viszont ahhoz hogy komolyan lehessen vehessük és értékén kezelhessük a filmet, az túlságosan profán és idétlen.
Persze az idétlenség nem mindig fáj, ha egyszer a vígjáték is megtalálható a Grimm-testvérek műfaji skáláján. Sőt, a két testvér évődése és folytonos összecsapása kifejezetten szórakoztató - ez az a pont, ahol a két főszereplőt alakító színész igazán elemében volt. Viszont maga a körítés, a tündérmese és rémtörténet mezsgyéjén haladó koncepció ahelyett, hogy az Álmosvölggyel lenne összehasonlítható, az inkább a balsorsú Van Helsingre emlékezteti a nézőt és nem csak grandiózussága miatt, hanem minőségi szint tekintetében is. Sajnos az unalmasan hömpölygő és a nézőt teljesen kirekesztő film általános skálán is alig éri el a közepest, de Gilliam mércéjével mérve egy pótvizsgát lenne érdemes megszavazni a rendezőnek. Legközelebb valami saját ötletet, Terry.