Gyurkity Péter

Egyetemeken toboroz a Microsoft

Bill Gates, a szoftvercég elnöke több észak-amerikai egyetemen tartott előadást, ahol bemutatta a vállalat legújabb fejlesztéseit, és a következő évekre nézve többek között a DVD-korszak végét jósolta.

Gates a napokban hat vezető észak-amerikai egyetemen tartott előadást, amelyek mind jó hírnevet vívtak ki maguknak a szakemberképzés területén. A háromnapos túra során a Michigan Egyetemen, a Wisconsin Egyetemen, a New York-i Columbia Egyetemen, a New Jersey-i Princeton Egyetemen, a washingtoni Howard Egyetemen, illetve a kanadai Waterloo Egyetemen járt. Előadásain kiemelte a jövő generáció szerepét, beszélt a vállalat újdonságairól, és említette az IT-világban várható fejleményeket.

"Az elkövetkező tíz évben nagyobb változások elé nézünk, mint az elmúlt harmincban" - jelentette ki az elnök, amivel a Microsoft 30. évfordulójára utalt. Beszédeiben nem hangoztak el váratlan bejelentések, ám néhány érdekességről szót ejtettek. Többek között bemutatták a hamarosan megjelenő Xbox 360 konzolt, néhány fejlesztői eszközt, illetve egy digitális fotóalbum szoftvert, amely háromdimenziós funkciókkal is bír. Gates szerint azonban az előadások legnagyobb előnye, hogy betekintést nyernek az új generáció életébe.

Ez főleg az új szokásokra, a forradalmi jellegű technológiákhoz való viszonyt, alkalmazkodást illeti. Véleménye szerint ugyanis a vásárlói igények, kívánságok ismerete elengedhetetlen a szoftverfejlesztésben és itt a pénzügyi ráfordításoktól a nemi megoszlásig rengeteg téma érdekes lehet. Természetesen az utánpótlás szempontjából sem egy utolsó lehetőség, hiszen egyedül a Howard Egyetemen 73 hallgató szerzett ösztöndíjat Gates alapítványa jóvoltából. "Nincs ennél élvezetesebb dolog a világon" - jelentette ki a szakmáról a vállalat elnöke. "Mi a Microsoftnál igyekszünk a legjobbakat kiválasztani és tehetséges szakembereket alkalmazni projektjeinkben."

Véleménye szerint a szoftverpiac aranykorát éljük, és ez még jó néhány évig kitarthat, amennyiben megfelelő stratégiát követünk. Gates egyben a DVD halálát is megjövendölte, amit szerinte a HD DVD követ majd, de csak rövid ideig, mivel ez lesz az utolsó fizikai formátum. Néhány éven belül ugyanis az internet veszi át az optikai adattárolók helyét, és szinte minden adatot a világhálón tárolunk majd, drasztikusan csökkentve a fizikai adathordozók számát.

"Rövid időn belül 4 GB memória általánosan elterjedt lesz" - jósolta, amivel akaratlanul is egykori híres kijelentésére emlékeztetett. A hallgatók kérdéseire válaszolva elmondta, hogy nagyobb erőfeszítéseket kell tenniük, hogy felvegyék a versenyt az egyre erősödő konkurenciával, így a Google-lal szemben. Ez utóbbit saját keresőjük intenzív fejlesztésével tudják elérni. A szoftvercég legutóbb a Windows XP Media Center 2005-öt frissítette, mégpedig egy nagyobb javítócsomaggal, amely azonban terjedelmét tekintve némileg elmarad a várakozásoktól.

A legfontosabb változtatás, hogy az operációs rendszer ezentúl felismeri a hálózatra csatlakoztatott Xbox 360 konzolt. Saját adataik szerint a hardvergyártók eddig 4 millió példányt vásároltak a Windows speciális változatából, ami az asztali PC-k amerikai piacának 46 százalékát teszi ki.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #43
    Ezviszont még magyar is és valódi 3D holografikus képet is ad!!!!

    Nézd meg a demó animokat.
  • pemga #42
    Toshibának asszem van 3D-s kijelzője, ami nem igényel spec felszerelést (piros/kék szemüveg, vagy egyéb), de jelenleg csak állóképekkel működik és szűk látószöggel. Link

    Touchscreen-el még nincs kombinálva, de pl. a Sony EyeToy egy síkban elég jól elkapja az emberi mozgásokat spec kesztyű vagy egyéb nélkül (karmozdulattal irányítható játékokra már jó, file-ok letörlésére még nem merném használni :)).
  • lovagregeny #41
    Összeülhetnénk kidolgozni a rendszert és még a Microsoft előtt piacra dobnánk.. .)
  • ubuntu #40
    Az nem operációs rendszer, hanem egy java alapú ablakkezel? környezet. A neve looking glass, még kisérleti státuszban van. Ha ki akaron próbálni Slax linux alapú live cd segítségével, itt letöltheted: https://lg3d-livecd.dev.java.net/
    Inkább Nvidia kártyákat szereti.
  • ubuntu #39
    Hehe Gates épp csak a Microsoft korszak végét felejtette el megjósolni.
  • LaPalma #38
    a sun már készített egy 3d oprendszert, egyszer láttam róla egy demo-t, elképesztően jó volt. megkeresem a kis filmecskét róla, aztán belinkelem, hadd csudálkozzatok
  • valamit #37
    csak egy gondolat, egy 3D rendszer igényelne 3D kurzort is, az egér csak az asztal síkjában mozog kényelmesen (2D), ráadásul a monitor képernyője is egy sík dolog (2D), plusz van az mondás, hogy két pont közt a legkissebb távolság egy egyenes, na ezt is egyszerűbb síkban létrehozni... ezek mind ellene mondanak a 3D rendszernek, talán egyik másikat meg lehetne hagyni egy 3D rendszernél, de még valószínűbb, hogy ha valaki kidolgozna egyet, annak kézenfekvő lenne az is, hogy mindegyiket mivel/hogyan váltsa ki.
  • assdf #36
    Izé ennek semmi köze a cikhez, csak most futottam bele és gondoltam megosztom veletek. Rég láttam már ennyi marhaságot ilyen jól összeszedve. nehogyelhidd
    Még mindig fekszem a röhögéstől :) Lehet vki esetleg a Microsoftot is megtalálja mint a fenevad bélyegét...
  • pemga #35
    Jurassic Park: "ez Unix rendszer, ismerem" mondatra gondolsz? :)) Akkor már inkább a StarWars -IV holovetítője, azt legalább körbe lehet állni.

    Az melyik film volt, amiben hibernáltak embereket, majd párszáz év múlva kiolvasztáskor keresték a replikátort, teleportot, meg minden sci-fi dolgot. A "helyiek" meg néztek rájuk nagy szemekkel, hogy "mi van?!?" Ez csak egy jelenet volt belőle, tudja valaki mi a címe?
  • assdf #34
    Remélem emlékszel még mi is lett a film vége... :)