Dojcsák Dániel

IHM - eMagyarország @ Internet Tábor 2005

Akárhogy nézzük beköszöntött a nyár, itt az ideje áramtalanítani a számítógépeinket otthon, kimozdulni, nyaralni, pihenni. A felnőtteknek ugyan dolgozni kell ilyenkor is, de a fiatalok, gyerekek jól megérdemelt szünidejüket töltik. Nagyon sokan fesztiválokon húzzák ki a nyarat, de nem érdemes megfeledkezni a hazánkban nagy múlttal rendelkező nyári táborokról sem. Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium eMagyarország programján belül szervezett egy hetes nyári táborban pedig azok is megtalálják a számításaikat, akik nem tudják elképzelni egy napjukat sem monitorfény nélkül.

Az első eMagyarország nyári tábor 2003 nyarán került megrendezésre és a nagy érdeklődés miatt ebben az évben már két helyszín közül is választhatnak a fiatalok. A jelentkezés feltétele, hogy valamely középiskola diákja legyél, vagy éppen most érettségizz. A tábor céljai közül a leghangsúlyosabbak az informatikai felzárkóztatás, oktatás mellett a korosztályt, illetve az egész társadalmat érintő aktuális kérdések közös megvitatása. A tábor szervezői nem elsődleges célja tanítani, oktatni, nevelni, hanem azt szeretnék elérni, hogy a fiatalok közösen dolgozzanak fel különböző témákat, kifejtsék egyéni álláspontjukat, eltérő vélemények esetén pedig vitát kezdeményezzenek. A munkájukhoz minden informatikai eszköz segítségét igénybe vehetik, sőt igénybe is kell venniük, hiszen a kisebb csoportok Power Point prezentáció segítségével kell, hogy illusztrálják mondanivalójukat.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!


A vándortábor idei két helyszíne Sátoraljaújhely és Velence. A hivatalos megnyitó Velencén zajlott, ahol Kovács Kálmán miniszter köszöntötte elsőként a megjelenteket. A tábor alapja az IHM által kezdeményezett kiemelten támogatott projekt, az eMagyarország Ifjúsági Program. A megvalósítást a Puskás Tivadar közalapítvány végzi, amit az érintett minisztérium alapított kifejezetten programok lebonyolítására. A táborok költségvetése Varga Zsigmond táborvezető elmondása alapján körülbelül 100 millió forintos nagyságrenddel terheli az államkasszát, illetve ehhez hozzáadódik a táborozónként 10 000 forintos részvételi díj.

A hét folyamán a szervezők három téma feldolgozásában segítik majd a gyerekeket. Az első az AIDS és a drogok, mely éppen az ő korosztályuk számára kiemelt téma, hiszen szinte mindannyian találkozni fognak közvetve vagy közvetlenül, és nem mindegy, hogy milyen módon állnak hozzá a témához. Az első hét tapasztalatai alapján Schmiedmeiszter Szilvia, a sátoraljaújhelyi tábor egyik szervezője (instruktor) elmondta, hogy a fiatalok pontos információkkal rendelkeznek , sokuknak a baráti társaságán keresztül rálátása is van a drogfogyasztásra, és néhány gyerek saját élményekkel is rendelkezik. Viszont a csoportok egybehangzóan károsnak tartják a tudatmódosító szereket, van aki radikálisabban a legális drogok, mint alkohol, cigaretta, kávé ellen is felszólaltak, voltak akik csupán a szintetikus anyagokat ítélték el.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!


A második témájuk a Könnyűzene kultúraformáló hatásait vizsgálja, itt a kormány PANKKK programjának egy erősen sarkított átiratát vehetik a kezükbe egy törvénytervezet formájában. A harmadik téma pedig internetes táborhoz hűen egy netes téma, a "Letöltsem vagy megvegyem". Itt kissé elkeserítő képet láttunk az első héten, - mondta Bódi Hedvig instruktor - hiszen minden felhozott érv ellenére a gyerekek túlnyomó többsége akkor sem venné meg a programokat és zenéket, ha olcsóbbak lennének. Nem fizetnének szívesen azért, hogy legálisan töltsenek le fájlokat. Viszont az elől nem zárkóztak el, hogy ingyenes, freeware programokat töltsenek le és használjanak. Legtöbbször a letöltést a pénz hiánya miatt érzik kizárólagos lehetőségnek, de van aki lustaságból nem megy böngészni mondjuk a zenei CDk között, hanem inkább kijelöli egy fájlletöltő rendszerben.

A tábor célja ezekben a kérdésekben nem a meggyőzés, nem az, hogy arra neveljék őket, hogy legyenek jogkövető állampolgárok, hiszen erre a feladatra a szülők és az oktatási rendszer alkalmasabb. Itt valóban övék a terep, kommunikációs tréningnek is felfogható, hogy kiscsoportos vitákban, majd pedig plenáris ülés formájában parlamenthez hasonló módon szólalhatnak meg. - részletezte a tág értelemben vett célokat Varga Zsigmond a tábor egyik vezetője, a program főszervezője, majd hozzátette: A témák plenáris vitáját a legtöbb alkalommal a kompetens minisztérium szakembere vagy egy neves közéleti személy fogja moderálni, így a gyerekek megismerkedhetnek egy független szakmai állásponttal is az érintett témákban. Ezeken túl fontos kiemelni, hogy a fiatalokon keresztül a tábor végeztével bejut az informatika, információtechnológia a családokba és a szülők, nagyszülők is használni kezdik, hiszen a matematika házival ellentétben itt általában nem a gyerek kér segítséget a szülőtől, hanem a modern technikában járatos fiatalok oktatják ki az idősebb generációkat.

Olvasóink közül a legtöbbeket biztosan az érdekel, hogy milyen módon lehet egy klasszikus nyári tábort high-tech dolgokkal megtölteni, a szülőket pedig valószínűleg az érdekli, hogy a SZOT/KISZ táborokhoz képest mi lesz a különbség. Mindkét helyszínen a bázis egy-egy 120-120 terminálos gépterem. A számítógépek ismerősek lehetnek az eMagyarország Klubokból, hisz a programhoz az egész ország területéről gyűjtötték be a gépeket. Minden gép Pentium IV Celeron 256 Mbyte vagy 512 Mbyte memóriával, 15"-os TFT monitorral, CD-DVD olvasóval és vezetéknélküli hálózattal. A sátoraljaújhelyi tábor egy 4 Mbites DSL vonallal csatlakozik a világhálóra, ami terheltség esetén kiegészül egy 6 Mbites műholdas kapcsolattal is. A helyszín egy hegy tetején van, ami további hálózat kiépítését lehetetlenné tette, hiszen a lenti kapcsolódási pont és a tábor között egy újabb hegy állja útját a mikrohullámú sugaraknak.

Velencén ennél egyszerűbb a helyzet, így itt probléma nélkül kiépülhetett a 24 Mbites kapcsolat. Szükség is van rá, hiszen itt mind a négy hétre 400 táborozó jelentkezett és már nem is fogadnak több jelentkezőt. A sátoraljaújhelyi helyszínre ellenben 200 alatt van a jelöltek száma. Ez annyiból jobb a gyerekeknek, hogy nem kell vérfürdőt rendezni a szabadidőben a géphez jutásért, illetve a beszélgetős programokon több lehetőségük van megnyilatkozni. Mindkét helyszínen az egész tábor területén működik vezetéknélküli hálózat (WLAN) és ezt laptopokkal, vagy a táborban hozzáférhető HP iPaq (PDA) gépeken keresztül érhetik el a táborozók. Mindenki hozzáférhet digitális fényképezőgéphez is, így a tábor életéről a nyaralás végére több gigabytenyi fotó tanúskodik majd.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!


A vérfürdő természetesen nem feltétlenül arra értendő, hogy egymásnak esnek a gyerekek, de ha mégis, akkor a hálózaton keresztül. A mánia még mindig a CS, azaz a Counter Strike, és itt akár 32-en is játszhatnak egymás ellen-egymás mellett. A játékok mellett fakultatív programokon további informatikai tudást vehetnek magukra. A kezdő számítógép és internet használat mellett választhatnak html és C# programozást, tanulhatnak Corel Drawban vektorgrafikus képszerkesztést, vagy szövegszerkesztést, táblázatkezelést Word, Excel alatt - igény szerint összesen körülbelül 20 fakultatív program közül válogathatnak.

Az első hét táborozóit is megkérdeztem, hogy milyennek találják a helyet, és azt a választ kaptam, hogy ugyan elég sűrű a program és kevés a szabadidő (napi 5+2 óra), de a csoportfoglalkozásokon nagyon jól érzik magukat, tetszik nekik, hogy elmondhatják a véleményüket. Amennyiben az időjárás engedi inkább ezeket is a szabadban tarják. A fakultatív programok alatt és a közös munkában azok is fejlődhetnek számítástechnikában, akik egyébként nem ülnek minden nap órákat a gép előtt. A fiúk legnagyobb öröme persze a CS, illetve a csocsó, amit viszont a lányok is szívesen forgatnak, esténként pedig egyik nap Náksi és Brunner, a következőn egy rock-ska banda, harmadik nap pedig egy karaoke show szórakoztatta őket.

Ugyan alkoholt fogyasztani tilos, de a hétköznapokkal ellentétben számomra úgy tűnt, hogy ital nélkül is el tudják magukat foglalni a gyerekek és akár megerősítést is kaphatnak arra nézve, hogy hazamenve is nemet tudjanak rá mondani. Az első táborhét végén a diákok elégedettek voltak a kapott szolgáltatással. A szállás minősége elsőre sokakban keltett visszatetszést, de elmondásuk szerint ezen kívül minden mással elégedettek voltak (étkezés, informatikai szolgáltatások és programok). Persze az igazi dicséret az, hogy a mostani táborozók 40% már visszatérő vendég, ami a növekvő létszám mellett szép eredmény.

Klikk ide! Klikk ide!

Zárásként személyes véleményemet mondanám el, miszerint a szülők felelőssége valamelyest, hogy mit kezd gyermeke magával a nyáron: a kezébe lehet nyomni egy hátizsákot és pénzt, hogy menjél fiam fesztiválra, de ott sem mentálhigiénés, sem tartalmi szempontból nem biztos, hogy egy kamasz a legjobb helyen van. A zenék és koncertek persze jók, de mindenkinek megéri beiktatni egy közösségi élményt is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)