CW Számítástechnika

A vatican.va műszaki szemszögből

Egy autodidakta internet szakértő 1995-ben kapott megbízást a Vatikán internet site-jának létrehozására.

"Akkoriban komputert csak elvétve lehetett látni errefelé. Emlékszem, hogy a kardinálisokat nekem kellett megtanítanom az egér használatára." Judith Zoebelein New York Cityből származó nővér előbb Thailandon, Mexikóban, Iránban, Jeruzsálemben szolgált, majd 1991-ben, 42 évesen folyamodott a Vatikánhoz munkáért. Éppen akkor, amikor II. János Pál pápa olyan személyt keresett, aki gondot visel a Szentszék szerény információtechnológiájára.

A weboldal 1997. húsvét vasárnapján mutatkozott be. Hamarosan átlag havi 7 millió megkeresést fogadott a világ 50 országából, az intézmény szelleméhez hűen csak csodának tekinthetjük hogy bírták az akkori szerverek a terhelést. A legtöbb érdeklődő a pápai dokumentumokra, a Szentszék Sajtó Kiadványára volt kíváncsi, vagy konzultálni akart a Vatikáni Információs Szolgálattal (VIS). A 7 milliós érték ma is komolynak számítana, persze azóta már jelentősen nőtt a lapletöltések száma.


Ma, 14 évvel később a Vatikán Hivatalait intranet köti össze, és ezernél több e-mail cím fogadja az üzeneteket. A Vatikán számítógép rendszerének szívében a szerver terem áll, amely az Apostoli Palotában kapott helyet, négy emelettel a pápa lakosztálya alatt. 2004-ben az új mega projekt, "a katolikus közösség virtuális portálja" megvalósítása érdekében 50 új szervert állítottak munkába, ezzel megtízszerezve a rendszer kapacitását. A három fő szerver az arkangyalok, Gábriel, Mihály és Rafael nevét kapta.

Mihály, aki mint az ördög ellen védő arkangyal ismert, annak a számítógépnek lett a névadója, amely a kapcsolatokat (access) szabályozza és megvédi a rendszert a hackerekkel szemben. Gabriel, aki mint isten hírnöke ismert, annak a komputernek adta a nevét, amelyik a külvilággal kommunikál. Ez a komputer felel azért is, hogy az idelátogatók az általuk keresett dokumentumot megtalálják. A Rafaelról elnevezett gép a Vatikáni Múzeumhoz kapcsolódó szövegeket és grafikákat tárolja és emellett hang klippeket a Vatikáni Rádió műsorából.

"Nagy szükségünk van az arkangyalok nyújtotta különleges védelemre. A Vatikán weboldalát ma már naponta 10 millió érdeklődő keresi fel. De számítógép rendszerünkbe eddig egyetlen vírusnak sem sikerült betörnie." Nyilatkozta 2004 karácsonyán Judith Zoebelein nővér, ekkor már a Vatikán Internet Irodájának technikai igazgatója. A sikeres védelemben talán szerepet játszott sevillai Szent Izidor, a világ első enciklopédiájának megalkotója is, akit II. János Pál pápa az Internet védőszentjének választotta. .

A pápa személye iránti érdeklődés is rendkívüli volt. Megválasztása 25. évfordulóján a száznyolcvanezret is meghaladta a személyesen a pápának küldött e-mailok száma. Ezek fogadására hat különböző nyelvű mailboxot állítottak fel, de a szerverek így is bajban voltak. Ezért döntöttek úgy, hogy a pápa személyes e-mail címét, a [email protected] csak különleges alkalmakkor, születésnapok vagy ünnepek idején teszik hozzáférhetővé.

Amikor 2005-ben a pápa először kórházba vonult, a külön bejelentés nélkül megnyitott személyes e-mail címre február 1. és 10. között csaknem 50 000 e-mailt kapott. Márciusban a Gemelli Klinikán töltött 18 nap alatt 39 500 együtt érző e-mail érkezett a pápa címére, ennek fele az első három napon. A 18 000 angol és 13 850 spanyol üzenet mellett olasz, portugál, francia, német nyelven is írtak. Az angol és olasz nyelvű site-okra számos lengyel üzenet is érkezett. Ilyen tömeges levéláradat akár az e-mail cím elleni támadásnak is minősíthető.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • [HUN]PAStheLoD #9
    Ilyen tömeges levéláradat akár az e-mail cím elleni támadásnak is minősíthető.

    Sok a spam , kéne anti-spam védőszent is ^.^
  • [HUN]PAStheLoD #8
    "hang klippeket a Vatikáni Rádió műsorából" ... ez érekes szókombináció :D
  • Cat #7
    "1991-ben, 42 évesen folyamodott a Vatikánhoz munkáért"
  • formatuq #6
    "Egy autodidakta internet szakértő 1995-ben kapott megbízást a Vatikán internet site-jának létrehozására."

    "Ma, 14 évvel később a Vatikán Hivatalait intranet köti össze..."


  • archkoven #5
    Miért kellene őket jobban tisztelni mint akárki mást, ők is pont ugyan olyan emberek mint bárki más. Azzal a kis külöbséggel, hogy muffot max. a monitoron nézegethetnek, bár azt rebesgetik, hogy arrafelé a többség nem is a muffra bukik:))))
  • Bh #4
    ...puszta szórakozásból, ennyi tisztelet talán bennük is van.
  • Bh #3
    Mindenhova be lehet törni, szal a hacker-cracker emberkék már csak nem törnek be a Vatikán oldalára...
  • Killgore #2
    *támadják
  • Killgore #1
    Hát, szép dolog, hogy arkangyalokról nevezik el a gépeket, meg minden, de nem azoknak kéne tulajdonítani a jó védelmet. Szerintem két lehetőség van, amiért eddig nem kapott támadást/vírust:
    1, qurvajó szakembereik vannak (ugye az egyház meg tudja fizetni)
    2, talán tiszteletben tartják, és ezért nem támadjék.

    Szerintem.