Szekeres Viktor
Cápamese
Az idei év egyértelműen a számítógépes animációval készült filmek éve. A Dreamworks stúdió is nagyszerűen megérezte, hogy még éppen befér egy újabb CGI-film az idei bombasiker Shrek 2 és a pár hét múlva bemutatandó Pixar által jegyzett Hihetetlen család (The Incredibles), valamint a Robert Zemeckis és Tom Hanks nevével fémjelzett Polár Expressz közé, és egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttek, hogy csinálnak egy halakról szóló animációs filmet, mert olyan még nem volt.
Az alapötlet eredeti is lett volna persze, ha tavaly nem mutatta be volna a Pixar a Némó nyomábant, ami ugyancsak hasonló környezetben játszódik. Viszont megnyugtatásul közölhetem, hogy azon kívül, hogy láthatóan ugyanabban a tartályban, ugyanazok között a díszletek között forgatták a két filmet - más hasonlóság nem nagyon található a két (nevezzük nevén a gyereket) rajzfilm között. Míg a Némó egy idősebbek számára is abszolút élvezhető gyerekfilm volt, addig a Cápamese (ami eredetileg még Sharkslayer, azaz kb. Cápavadász címmel jelent volna meg) épp ellenkezőleg egy gyerekek számára is abszolút élvezhető felnőtteknek szóló film lett.
Hogy miért is e fenti kijelentés? Azért, mert a film olyan mennyiségű (természetesen főleg amerikai) popkulturális utalást tartalmaz, amit a 16 éven aluliak - korukból adódóan - csak részben érthetnek meg. Utalások alatt itt a rengeteg filmes (Die Hard, Keresztapa, Cápa, Kör, Dühöngő bika, stb.) kiszólást kell érteni, valamint idetartozik az a sok-sok képi és zenei geg (még MC Hammer szellemét is megidézik), valamint televíziós poén (a Donald Trump-féle reality show az Apprentice, vagy a Budweiser reklámok), amelyek ugyancsak előfordulnak a filmben.
Akadnak az egyik szereplő homoszexualitására utaló megjegyzések is, melyek elég korrekt módon mutatják, hogy a film nem elsősorban gyerekeknek készült. Az említett hivatkozások nagy része persze - mivel nálunk kevésbé ismert - sajnos nem fog leesni a nézőnek, plusz a szerencsére szokásosan jó rajzfilmszinkron is sajnos kénytelen odavágni némely lefordíthatatlan poénnak. Tehát akinek van lehetősége és megfelelő szinten beszéli az angol nyelvet, az ne hagyja ki az eredeti nyelvű verzió megtekintését sem.
A film nemcsak mentalitásában, hanem grafikai megjelenítésében is erőteljesen elüt a Némótól, hiszen a Cápamese karaktereit igen erőteljesen a szereplők hangját adó színészek (Robert DeNiro, Will Smith, Anglina Jolie, Renée Zellweger, Martin Scorsese) arcberendezése alapján készítették, s ez egy elég érdekesnek tűnő, nem feltétlenül szép, hanem inkább valahol egy kicsit fura, amolyan Z, a hangyás grafikai megjelenésben mutatkozik meg.
Az utalások mellett még a színészek eredeti hangjai miatt is érdemes majd eredeti nyelven megnézni a filmet, hiszen legyen bármennyire jó a magyar szinkron, Robert De Niro keresztapáját, Will Smith gettódumáját, vagy a két jamaicai medúza szenzációs raggás beszédstílusát sajnos képtelenség visszadni. A nem élő szereplők képi világa is lenyügőző, a Time Square-es New Yorkra hajazó tengeri város brutálisan jól néz ki, és olyan zsúfolt, hogy érdemes mindig vizslatni a hátteret is, hiszen a legjobb poénok mindig ott szoktak történni.
Negatívumként talán a történet zsenge közhelyességét lehet felhozni (a forgatókönyvírók mentségére legyen mondva, hogy referenciamunkaként eddig csak a Freddy Vs. Jason szkriptjét tudták felmutatni). A sztori egyik szálának szereplője, Oscar megelégeli a bálnamosóban rabszolgaként lehúzott monoton napokat és nagyratörő vágyai dédelgetése közben véletlenül felhívja magára a figyelmet. Ünnepelt sztár lesz, akiről azt hiszik, hogy megölt egy cápát. Utána - míg elér a megérdemelt happy endig - persze egyre jobban belekeveredik a hazugságba, elveszti legjobb barátját, kiskutyákat ment ki az égő házból, megmenti a világot stb. ahogy azt kell.
A másik szál alapját a Jack Black alakította Lenny eltűnése adja. Lenny egy defektusokkal és egy hatalmas titokkal küszködő cápa, aki a helyi maffiavezér, Don Lino egyik gyermeke. (Talán itt érdemes megemlíteni az amerikaiak merevségére vonatkozóan, hogy alig mutatták be a filmet, azonnal megjelentek a film rasszizmusára utaló hangok, miszerint a karaktereket a legrosszabb afro-amerikai és olasz sztereotípiáknak megfelelően mutatják be, ami rendkívül káros. Mi az ilyen hangokon szerencsére csak mosolyogunk, a filmtől szerencsére távol áll, hogy rasszista legyen.)
A Cápamese, jóllehet nem váltja meg a világot, szerethető, hiszen a gyerekeket (nagyon helyesen) nyilván nem érdeklik majd az apróbb hiányosságok, s az olyan képi poénoktól még a legszőrösebb szívű kritikusok is elmosolyodnak, mint amikor Don Lino bekap egy olyan rendszámtáblát, amit a Cápa film címszereplőjének a gyomrában találtak. Nem viccesebb, mint a Shrek, és nem viccesebb, mint a Hihetetlen család, de a két "nagy" között egy pillantást feltétlenül megérdemel a Cápamese.
Az alapötlet eredeti is lett volna persze, ha tavaly nem mutatta be volna a Pixar a Némó nyomábant, ami ugyancsak hasonló környezetben játszódik. Viszont megnyugtatásul közölhetem, hogy azon kívül, hogy láthatóan ugyanabban a tartályban, ugyanazok között a díszletek között forgatták a két filmet - más hasonlóság nem nagyon található a két (nevezzük nevén a gyereket) rajzfilm között. Míg a Némó egy idősebbek számára is abszolút élvezhető gyerekfilm volt, addig a Cápamese (ami eredetileg még Sharkslayer, azaz kb. Cápavadász címmel jelent volna meg) épp ellenkezőleg egy gyerekek számára is abszolút élvezhető felnőtteknek szóló film lett.
Hogy miért is e fenti kijelentés? Azért, mert a film olyan mennyiségű (természetesen főleg amerikai) popkulturális utalást tartalmaz, amit a 16 éven aluliak - korukból adódóan - csak részben érthetnek meg. Utalások alatt itt a rengeteg filmes (Die Hard, Keresztapa, Cápa, Kör, Dühöngő bika, stb.) kiszólást kell érteni, valamint idetartozik az a sok-sok képi és zenei geg (még MC Hammer szellemét is megidézik), valamint televíziós poén (a Donald Trump-féle reality show az Apprentice, vagy a Budweiser reklámok), amelyek ugyancsak előfordulnak a filmben.
Akadnak az egyik szereplő homoszexualitására utaló megjegyzések is, melyek elég korrekt módon mutatják, hogy a film nem elsősorban gyerekeknek készült. Az említett hivatkozások nagy része persze - mivel nálunk kevésbé ismert - sajnos nem fog leesni a nézőnek, plusz a szerencsére szokásosan jó rajzfilmszinkron is sajnos kénytelen odavágni némely lefordíthatatlan poénnak. Tehát akinek van lehetősége és megfelelő szinten beszéli az angol nyelvet, az ne hagyja ki az eredeti nyelvű verzió megtekintését sem.
A film nemcsak mentalitásában, hanem grafikai megjelenítésében is erőteljesen elüt a Némótól, hiszen a Cápamese karaktereit igen erőteljesen a szereplők hangját adó színészek (Robert DeNiro, Will Smith, Anglina Jolie, Renée Zellweger, Martin Scorsese) arcberendezése alapján készítették, s ez egy elég érdekesnek tűnő, nem feltétlenül szép, hanem inkább valahol egy kicsit fura, amolyan Z, a hangyás grafikai megjelenésben mutatkozik meg.
Az utalások mellett még a színészek eredeti hangjai miatt is érdemes majd eredeti nyelven megnézni a filmet, hiszen legyen bármennyire jó a magyar szinkron, Robert De Niro keresztapáját, Will Smith gettódumáját, vagy a két jamaicai medúza szenzációs raggás beszédstílusát sajnos képtelenség visszadni. A nem élő szereplők képi világa is lenyügőző, a Time Square-es New Yorkra hajazó tengeri város brutálisan jól néz ki, és olyan zsúfolt, hogy érdemes mindig vizslatni a hátteret is, hiszen a legjobb poénok mindig ott szoktak történni.
Negatívumként talán a történet zsenge közhelyességét lehet felhozni (a forgatókönyvírók mentségére legyen mondva, hogy referenciamunkaként eddig csak a Freddy Vs. Jason szkriptjét tudták felmutatni). A sztori egyik szálának szereplője, Oscar megelégeli a bálnamosóban rabszolgaként lehúzott monoton napokat és nagyratörő vágyai dédelgetése közben véletlenül felhívja magára a figyelmet. Ünnepelt sztár lesz, akiről azt hiszik, hogy megölt egy cápát. Utána - míg elér a megérdemelt happy endig - persze egyre jobban belekeveredik a hazugságba, elveszti legjobb barátját, kiskutyákat ment ki az égő házból, megmenti a világot stb. ahogy azt kell.
A másik szál alapját a Jack Black alakította Lenny eltűnése adja. Lenny egy defektusokkal és egy hatalmas titokkal küszködő cápa, aki a helyi maffiavezér, Don Lino egyik gyermeke. (Talán itt érdemes megemlíteni az amerikaiak merevségére vonatkozóan, hogy alig mutatták be a filmet, azonnal megjelentek a film rasszizmusára utaló hangok, miszerint a karaktereket a legrosszabb afro-amerikai és olasz sztereotípiáknak megfelelően mutatják be, ami rendkívül káros. Mi az ilyen hangokon szerencsére csak mosolyogunk, a filmtől szerencsére távol áll, hogy rasszista legyen.)
A Cápamese, jóllehet nem váltja meg a világot, szerethető, hiszen a gyerekeket (nagyon helyesen) nyilván nem érdeklik majd az apróbb hiányosságok, s az olyan képi poénoktól még a legszőrösebb szívű kritikusok is elmosolyodnak, mint amikor Don Lino bekap egy olyan rendszámtáblát, amit a Cápa film címszereplőjének a gyomrában találtak. Nem viccesebb, mint a Shrek, és nem viccesebb, mint a Hihetetlen család, de a két "nagy" között egy pillantást feltétlenül megérdemel a Cápamese.
|
Cápamese (Shark Tale) Rendező: Bibo Bergeron, Vicky Jenson Forgatókönyvíró: Mark Swift, Damian Shannon, Michael J. Wilson, Michael Wilson Zene: Hans Zimmer Vágó: Nick Fletcher, John Venzon szereplők: Will Smith (Oscar hangja) Robert De Niro (Don Lino hangja) Renée Zellweger (Angie hangja) Jack Black (Lenny) Angelina Jolie (Lola) Martin Scorsese (Sykes hangja) Peter Falk (Ira Feinberg hangja) Michael Imperioli (Frankie hangja) Vincent Pastore (Luca hangja) Doug E. Doug (Bernie hangja) |
