Berta Sándor

Boszorkányüldözés folyik a Rockstar ellen

Nem csillapulnak a kedélyek a Rockstar kiadó Manhunt nevű játéka körül kialakult botrányban. A Manhunt miatt már eddig is sokan támadták a Rockstart. Legutóbb például a Müncheni Központi Bíróság rendelte el az összes példány elkobzását a kereskedőktől, gyakorlatilag tiltólistára téve a játékot.

A legújabb eset csak most kapott nagy nyilvánosságot a brit sajtóban, pedig még idén februárban történt. Nagy-Britanniában egy 17 éves fiú megölte a 14 éves barátját. Amikor fiatalkorúak, illetve gyerekek az elkövetők vagy a sértettek, már önmagában is szörnyű bűncselekményről van szó. Ez az eset azonban azért lóg ki a többi közül, mert a fiú elmondása szerint a Manhunt Playstation 2-es változatával játszott és ennek hatására döntötte el, hogy gyilkolni fog. A felháborodás érthetően egyre nagyobb világszerte. John W. Thompson amerikai konzervatív ügyvéd egészen odáig ment, hogy a Rockstar megsemmisítésével fenyegetőzött.

Az ügy a The Daily Mail nevű brit bulvárlapban július végén megjelent Murder by PlayStation című cikk után kapott világszerte nyilvánosságot. Az elhunyt fiú szülei egyértelműen a játékot, illetve közvetve annak készítőit teszik felelőssé a szerettük haláláért. Nem csoda, hogy éppen emiatt a felháborodott szülők a játék azonnali betiltását követelték. A brit játékipari egyesülés, az ELSPA azonban azonnal tiltakozott, mondván, nem bizonyítható, hogy összefüggés lenne a játék és a bűncselekmény között, illetve, hogy a borítón szerepelt a 18 éves korhatárt jelző embléma. Arról pedig nem ők tehetnek, hogy ezt a jelzést a gyerekek rendre semmibe veszik, ráadásul egy játékot nem lehet a tulajdonosa tetteiért felelősségre vonni.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A kereskedők mindenesetre egy időre felfüggesztették a játék forgalmazását. A Manhunt körüli botrány ellentmondásait azonban jól mutatja, hogy az MCV nevű újságban megjelent a leicestershire-i rendőrség szóvivőjével készült interjú. Ebből világosan kiderül, hogy ismét a média fújta fel az ügyet, mivel a játékot nem a tettes, hanem a 14 éves áldozat lakásában találták meg. Persze ettől még szerepet játszhat az ügyben a Manhunt, ám érdekes a szóvivő azon kijelentése, miszerint a játékot nem hozták összefüggésbe a gyilkossággal, mivel a motiváció a rendőrség véleménye szerint rablás volt. Ezt a tényt azonban úgy tűnik a legtöbb, az esetről tudósító médium nem hajlandó tudomásul venni. Mindez azt mutatja, hogy a dolog jóval komplikáltabb, mint ahogy azt az első beszámolók beállították.

Tisztázásra szorul például, hogy a 14 éves fiú hogyan jutott hozzá a játékhoz, eredeti volt-e a Manhunt és ha igen, akkor ki vette meg az áldozatnak? A tettest egyébként az ügyben nyomozó ügyészség azzal vádolja, hogy ki akarta rabolni a barátját, hogy az így szerzett pénzből fedezhesse a drogügyletei miatti tartozásait.

John W. Thompson - aki egyébként az amerikai képviselőház többségi frakciójának a helyettes vezetője - azonban nem fogadja el a kifogásokat és eltökélte, hogy "megsemmisíti" a játékot kiadó Rockstart. Az ügyvéd a vele a GameDaily magazinban készített interjúban elmondta, hogy nem csak a Manhunt-ot, de az egész fejlesztőcéget meg akarja szüntettetni. Thompson sok ügyben szerepelt már, így például jogilag próbált eljárni a nőügyekbe keveredett egykori amerikai elnökkel, Bill Clintonnal szemben, de sikerült elérnie azt is ténykedése alatt, hogy obszcén szövegrészek miatt az Egyesült Államokban betiltsanak egy zenei albumot. Legújabb áldozata pedig a játékipar lehet, amely szerinte "képtelen arra, hogy eleget tegyen azoknak a figyelmeztetéseknek, miszerint figyeljen jobban oda milyen játékot fejleszt és mit ad a fiatalok kezébe".

Doug Lowenstein az ügyvédet egyszerűen csak hazugnak nevezte. Thomspon ettől végképp bedühödött és kijelentette: "Ezek az emberek úgy tűnik nem fognak felhagyni azzal, hogy a gyermekek kezébe nem illő tartalmú játékokat adjanak el a fiataloknak s mivel a józan érvekre és a szép szóra nem hallgatnak, nem hajlandók kommunikálni velem vagy a többiekkel, így meg lesznek semmisítve. Dávid sem beszélt Góliáttal, hanem megölte".

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • frodó néni #51
    igazad van!
  • lovagregeny #50
    Egy olyan személy aki a "játék hatására" gyilkol, az megérzésem szerint nem komplett, és emiatt a gyerek elmeállapotát kell "hibáztatni" nem a kiadót. Az illető fogékony a gyilkolás iránt.., és mi lesz ha látja a Sikoly címú trilógiát? Maszkot húz, és irány az éjszaka..?
  • Demon Eyes Kyo #49
    Azt sem tudod mit mondott, csak azt mondod amit a média belédvert.
  • Narancs #48
    Ez az egész most úgy felhúzott, hogy le kell vhogy vezetnem a feszültséget... Megyek is Manhuntozni!!!
  • Yetike #47
    Azért ez nem egészen így van. Nem azért nyomják a TVn az értékesebbnél értékesebb valóságshowkat, mert az aktuális TV társaságnak épp ez jön be, hanem mert erre van igény, nem pedig a film drámákra és egyebekre. És igazuk van, a tisztelt népesség döntő hányada tényleg igényli a fásult életük mellé ezt a mocskot.

    A játék fejlesztők sem dobnak ki olyan játékot, amire nincs piac, épp ellentétben, pont olyat fejlesztenek, amire van igény, lásd pl ezt a förmedvényt.

    Olyan, hogy az állam vagy más szervek befolyásolták az igényeket, a kommunista - szocialista idők alatt voltak. A párt ezt mondta, akkor ez van és kész. Most inkább a liberalizmus túloldalára kezdünk átesni...
  • nenad #46
    az hogy mire van "igeny" legtobbszor nem a vasarlok dontik el, maximum tetszik nekik e vagy sem. Egyik elkezdi aztan a tomeg reakciojara alapozva folytatja.Ehhez kapcsolodik a masik dolog, hogy globalisan mennyire van mar betompitva az ember. (mert ha nem lenne nem turne el a globalis hulyitest, ertem ez alatt, hulyek vezeteset,illetve hulyekre bizni a fejlodes iranyvonalait,(legyen az barmilyen oldal))Mas szavakkal az ember igenyeit is mat lassan ez a rendszer hatarozza meg, es nem maga az egyen.

    Paste... akarki,azt hiszem finoman szolva felreeretted amit irtam, bar oszinten szolva a gyanum az hogy reszeg voltal :)
  • robotnyk #45
    hogy irigylem a német kölköket, ezzel tuti, hogy mind a menyországba jut.
  • Yetike #44
    Na igen, a Red Alertet pl volt szerencsém még nagyon régen Németben megvenni (Alarmstufe rot). Ott pl minden gyalogos egy "android", és semmi vér sincs amikor pl keresztül mész rajtuk tankkal... :D
  • asdasdasd #43
    Azert annak vannak jelei amikor valaki ugy be van narkozva, hogy gyilkolaszik a drog miatt. Ezt meg a leghulyebb szulok is eszreveszik.
    A csavot meg elvonora kell kuldeni es esetleg bortonbe.
    Az ugyvedet meg segbedugni.
  • hiba #42
    ez meik game?
    mikro egy urget latunk kulso nezetben es torott uveggel utlegelni kell a rank tamadokat? :)
    mer ha az akko tok szar :)
    de hatasos a reklam...