[Infinit] Hogy mennyire fejlesztésellenes helyzetben vannak a független szoftvergyártók, jól illusztrálja az a tény, hogy egy egyetemen milyen nehéz életre hívni egy jó mobilszoftver-kurzust.

Douglas Rushkoff, a New York-i Egyetemen működő Interaktív Távközlési Program tanára már két teljes éve próbálkozik egy mobiltelefon alkalmazások készítését oktató kurzus létrehozásával. Amire pedig nagy igény lenne, mert jelen pillanatban az interaktív eszközkészítés új, meghódítandó területei nem az Interneten találhatóak, hanem a körülöttünk mindenfelé kibontakozóban lévő vezeték nélküli hálózatokon.

A programban részt vevő diákok azóta is zajosan követelik a kurzus elindítását, ugyanis tudják - a legtöbb távközlési vállalattal, készülékgyártóval és operációs rendszer fejlesztőjével ellentétben -, hogy a mobiltelefon teljes értékű platform, ami széleskörű fejlesztői közösségért kiált. A mobiltelefon immár nem csak egy hordozható kütyü, hanem kihasználatlan lehetőségek tenyérnyi territóriuma.

Clay Shirky - a New York-i Egyetem professzora az online, csoportos interakción és együttműködésen alapuló szoftverfejlesztés egyik legrégebbi szószólója - tudja talán a legjobban, hogy a telefonipar kultúrája miként hiúsítja meg a programozás jelenleg legígéretesebbnek tűnő területének növekedését.

"A telefonos kultúra középpontjában pillanatnyilag a tulajdonlás áll" - fejtette ki Shirky. "Ha megnézünk egy régebbi telefont, egyből szembetűnik egy felirat, amin az áll, hogy a 'Western Electric tulajdona', vagy valami ilyesmi". "És hiába rendelkezik egy mai mobiltelefon akkora számítási kapacitással, mint egy PC a kilencvenes évek elejéről, az egész telefonos tájkép középpontjába a külső megjelenést állítják". Így bármennyire fejlett is a készülék, még mindig perifériára szorult, ostoba terminálként kezelik, ami fölött a végfelhasználó alig-alig rendelkezik, és amit semmi esetre sem programozhatóságra terveznek. A szolgáltatók pedig továbbra is támogatják anyagilag a készülékvásárlást.

A programozók viszont teljesen természetes módon, ha már egy számítógépet kapnak a kezükbe, több dolgot szeretnének vele csinálni, mint csak telefonálni. A telefonipari kultúra azonban egyszerűen nem éri fel ésszel ezt az új valóságot, és éppen annak a közösségnek az útjába áll, mely képes lenne készülékei működését egy teljesen új szintre emelni.

A fejlesztők hiába vágnának bele maguk a feladat elvégzésébe. Hiába áll rendelkezésükre mondjuk a meglehetősen egyszerű és jól dokumentált "Brew" programozási környezet, mert az alkalmazásokat nem lehet telepíteni a zárt telefonokra. Lényegét tekintve, lehetetlen az egyes felhasználó számára, hogy szoftvert írjon telefonjára. Minden programot a szolgáltatótól kap kódolt formában. A telefonokat pedig úgy tervezik, hogy ne lehessen kapcsolódni velük más készülékekhez.

A Symbian operációs rendszere az, amelyikhez bárki írhat programokat. Az Egyesült Államokban a legnagyobb mobilszolgáltató, a Verizon készülékein azonban nem a Symbian operációs rendszere fut. De a Symbian szoftveren futó telefonokra is csak J2ME (a Java egy formája) programozási környezetben lehet alkalmazásokat írni, amit a weben használt HTML-lel, vagy CSS scripting nyelvvel ellentétben nem könnyű elsajátítani. Igaz, hogy egy programozási nyelv sok szempontból hatékonyabb, mint egy egyszerű jelölő nyelv (mark-up language), de a scripting kultúra sokkal elterjedtebbé tud válni, mint a nehéz programozási nyelvek. Jó példa erre a HTML, ami napjainkban gyakorlatilag mindenütt jelen van.

Egy kis szerencsével a Nokia új, scripting nyelvre kitalált mobiltelefon- portjai - mint pl. a Python - programozók egész generációját fogják bevonni a fejlesztésekbe. Természetesen nem az Egyesült Államokban - hacsak nem kerül padlóra a Verizon az AT&T/Cingular fúziójától. Az USA-ban az a legnagyobb gond, hogy a szolgáltatók nem akarják, hogy emberek anélkül állítsanak elő értékeket, hogy az az ő konyhájukra is hozna valamit. És ez mind abból a mentalitásból táplálkozik, hogy a készülékekre úgy tekintenek, mint valamire, amit csak kölcsönbe adnak.