SG.hu

Sulinet Expressz: 23 milliárdos forgalom fél év alatt

[Magyarorszag.hu] Több mint 55 ezer számítógéphez jutottak a magyar családok a Sulinet Expressz első féléve alatt, a forgalom pedig meghaladta a 23 milliárd forintot. Az oktatási miniszter úgy véli, lemaradásunkat négyszer ekkora tempóval lehetne behozni.

Néhány évenként átrendeződik az országok élmezőnye az informatikának az oktatásban történő használatában, és Magyarország lemaradhat, ha nem valósít meg erőteljes programot ezen a téren - jelentette ki kedden Londonban a magyar oktatási miniszter.

Magyar Bálint, aki az Infokommunikációs technológiák az iskolában elnevezésű konferencián vett részt a brit fővárosban, elmondta: a Sulinet Expressz program "adalék lehet" ehhez a fejlesztési programhoz. A miniszter kiemelte: a program 23 milliárd forintos forgalommal zárta az első félévet, ami azt jelenti, hogy 55-60 ezer számítógép került a családokhoz.

Nyugat-Európában azonban a háztartások 60 százalékában van számítógép, és ha Magyarország ehhez fel akar zárkózni, akkor évente 450 ezer számítógépnek kellene a magyar háztartásokba kerülnie - mondta Magyar Bálint. Hozzátette: Magyarország versenyképessége a jövőben azon fog múlni, hogy a digitális kultúra általánossá válik-e.

A miniszter szerint vannak mindazonáltal olyan területek, amelyeken Magyarország a világ élvonalában jár; ilyen például a digitális tananyagfejlesztés.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!