Lesz Sharknado 7
Jön az új Sharknado-film.
A The Asylum bejelentette, hogy elkezdett dolgozni egy új Sharknado-filmen, ami a tervek szerint nem folytatás lenne, hanem előzmény. Legalábbis a címe, a Sharknado Origins erre enged következtetni. A filmet ismét csak Anthony Ferrante rendezi, a forgatás még idén elkezdődik, a szereplőgárdát nemsokára bejelentik, és a tervek szerint nyáron lenne a premierje.
A filmben megismerjük a korábbi hat részben Ian Ziering által alakított Fin tinédzser változatát, és találkozunk a fiatal Aprillel is (akit Tara Reid játszott), akik egy tökéletes tengerparti nyár alkalmából találkoznak, és rögtön felkeltik egymás érdeklődését. Azonban amikor Fin egy ígéretgyűrűvel megpecsételné kettejük kapcsolatát, az ég elsötétül, és egy felhő cápákat szippant fel magába az óceánból, s így születik meg az első cápanádó.