Gyurkity Péter

Felgyorsul az ARM-laptopok terjeszkedése

A sort az Apple nyitotta meg, viszont két újabb gyártó hoz új lendületet a folyamatba.

A tavalyi év legvégén írtunk arról, hogy néhány éven belül akár a PC-k egyharmadát hódíthatja meg az ARM architektúrája, amely licencelt formában jelenik meg egyre több laptopban. Most egy új felmérés jelzi számunkra, hogy a lendület felgyorsulhat, mivel az Apple példáját két másik cég követi a közeljövőben.

A Counterpoint Research tette közzé a napokban saját friss anyagát, amelyben szintén erre a kérdésre, vagyis az ARM-alapú laptopok terjeszkedési ütemére koncentrálnak. Ebben kiemelik, hogy amíg a tavalyi évben az összes eladott hordozható PC-k mindössze 13 százalékát tették ki ezen fejlesztések, addig idén ez az arány már 15 százalék lehet, jövőre pedig még nagyobb ütemben bővülhet a kategória, elérve a 18 százalékot. 2027-re, vagyis alig néhány éven belül, már 25 százalékon állhat a mutató, vagyis a teljes piac egynegyedét kaparinthatják meg ezek a megoldások, amelyek a megszokottól eltérő architektúrára épülnek, egyre javuló teljesítménnyel.

Jelen pillanatban leginkább az Apple korai nyitásának köszönhető a növekedés, hiszen a cég a házon belül fejlesztett megoldásokkal (M1 és M2) uralja az új szegmens 90 százalékát. Ez önmagában nem lesz elegendő a gyorsabb térhódításhoz, mivel azonban hamarosan két másik cég, a Qualcomm és a MediaTek is felzárkózik majd, a terjeszkedés üteme jelentős mértékben megugorhat. Előbbi cég saját jelentésében már azt közölte, hogy az Oryon-magukra épülő Snapdragon-chipek jó ütemben haladnak előre, ennek köszönhetően pedig több OEM-gyártóval egyeztetnek a menetrendek mielőbbi kialakítása érdekében.

Ezen előrejelzésekből jól látható, hogy az évtized végére már a maitól alaposan eltérő helyzet alakulhat ki a PC-piacon, meglátjuk, hogy ez mennyiben valósul meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • nlght #3
    Minek windows? Linuxon is megy a steam protonon keresztül.
  • zola2000 #2
    Az Nvidiának ott van a tegra vonal, ami Nvidia shield mellett mehet akár laptopba is.

    Problémát okoz hogy a Windows szoftverek esetén kevés ARM exe van kiadva, pedig például egy unity motoros játék esetén csak pár kattintás lenne ARM exet csinálni, és akkor steamdeck sem kellene csak egy telefon és egy ahhoz való gamepad.

    https://youtu.be/357yIpK79Do
  • wraithLord #1
    Kíváncsi leszek, erre mit lép az Intel, az AMD és az nVidia. Gyorsan előrántanak ők is valami ARM-kompatibilis cuccot, vagy a teljesítményorientált rendszerek egyelőre maradnak az Apple-nél és az x86-os gépeknél, és csak az utlrabookoknál és egyéb szerényebb gépeknél az alacsony fogyasztású (tehát gyakorlatilag szar) "U" jelzésű x86-os procikat+integrált VGA-kat tolja ki az ARM a képletből.