Gyurkity Péter

Az Apple sem örülhetett az ünnepek alatt

Fontos mérföldkövet ért el a cég, ám ezúttal elmaradtak a szép eredmények.

Az okostelefonok területe igencsak megszenvedte az utóbbi hónapok fejleményeit, nem véletlenül írtunk nemrég arról, hogy 10 éve nem álltak ilyen rosszul a terület fejlesztései. A jelek szerint az Apple sem tudott kimaradni ebből, a vállalat ugyanis most kijózanító számokat közölt.

A cég a napokban tette közzé a számukra első pénzügyi negyedév, vagyis az ünnepi időszak fontosabb eredményeit, amelyek a bevétel, valamint a tiszta profit egyértelmű csökkenését mutatják. Tim Cook ugyan kiemelte, hogy a teljes tábor immár 2 milliárd aktív készülékből áll, ami mindenképpen fontos mérföldkő, eközben azonban a negyedéves bevétel durván 5 százalékkal esett vissza (legalábbis az egy évvel korábbi azonos periódushoz viszonyítva), a profit pedig már 10 százalékkal mérséklődött. Érdekesség, hogy a táblák viszonylag jól szerepeltek, a szolgáltatásokból is több pénz folyt be, mint amire az elemzők számítottak, viszont a telefonok már egyértelműen rontottak.

Az eredmény tulajdonképpen minden régióban rosszabb volt, mint korábban, amire 2019 óta nem volt példa. A tiszta profit még így is elérte azonban a 30 milliárd dollárt, belátható időn belül tehát nem fognak anyagi gondokkal küszködni, viszont mindenképpen figyelmeztető jel, hogy a visszaesést ők sem tudták elkerülni. A fő okok között a gazdasági visszaesés, a szigorú kínai korlátozások, valamint a kiemelkedően erős amerikai dollár jelent meg, a helyzet azonban gyorsan változik, hiszen Kína időközben enyhített az előírásokon, a dollár pedig a friss központi banki jelentések fényében gyengül.

A mostani negyedévben a telefonok erősödését, valamint a táblák visszaesését várják, de a Mac-vonal sem szerepel majd nagyon jól az év első hónapjaiban. A telefonoknál a gyártási gondok visszaszorulása segít majd, így az iPhone 14 Pro és Pro Max nagyobb példányszámban áll majd rendelkezésre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!