Gyurkity Péter

Itt a leggyengébb Intel Arc

A belépő szintet fednék le az eddigieknél is szerényebb grafikus kártyával.

Az Intel saját grafikus vezérlői kapcsán a napokban számoltunk be arról, hogy alacsonyabb áron jön a család legerősebb tagja, ezzel pedig igencsak versenyképes ajánlattal állhatnak elő. Ezt most követi a sorban egy további változat ismertetése, ez azonban már kifejezetten a belépő szinten jelenne meg, igencsak szerény jellemzőkkel.

A gyártó saját hivatalos oldalán bukkant most fel az Arc A310, amely a számozásnak megfelelően az eddig leggyengébbnek tartott A380 alatt helyezkedik majd el a rangsorban. Érdekesség, hogy egy másik, szintén hivatalos lapon már némileg eltérő jellemzőket találunk, hiszen miközben a 6 nanométeres gyártástechnológiát megtartják, az órajel az egyik oldalon kereken 2000, a másikon azonban 2100 MHz. Nem világos, hogy melyik szám valós, mint ahogy az sem teljesen biztos, hogy a fogyasztás marad az A380 szintjén, vagyis ez utóbbi ismét 75 watt lesz – már csak azért sem, mert a VRAM mérete eközben nagyot esik, bár a tranzisztorok száma maradna 7,2 milliárd.

A memória pontos mérete 6 helyett már csak 4 GB lenne, a memóriabusz pedig 96-ról jönne le 64 bitre. Jól látható, hogy valóban szerény (és remélhetőleg) kedvező árú megoldást dobnak piacra, ennek pontos jellemzői (így például a fent némileg kétségbe vont fogyasztási adat) az egyes partnerek kínálatában még némileg módosulhat, a képet azonban tovább bonyolítja, hogy a PCIe 4.0 x16 támogatásáról is szó esik, miközben az A380 esetében csak az x8 kezelése megoldott. A jelek szerint ráfér némi javítgatás a hivatalos oldalakra, erre valószínűleg az elkövetkező hetekben kerítenek majd sort.

Azt tudjuk, hogy az erősebb példányok, így az A770 és A750 október közepén jelennek majd meg, az ár sorrendben 329 és 289 dollár lenne. Az A770 LE (Limited Edition) 349 dollárba kerül majd, ez utóbbi a memória méretét növeli 8-ról 16 GB-ra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!