Gyurkity Péter

15 éves rekordot döntött meg az AMD

A teljes x86-piacon utoljára 2006-ban álltak ilyen jól, ám az asztali szegmensben az Intel erősített.

Nemrég olvashattunk arról, hogy az Intel mellett az AMD is kiugró eredményt ért el az utolsó negyedévben, ami jelzi a helyzet normalizálódását. Most a piaci részesedéssel kapcsolatos főbb számok futottak be, ezek egy komoly rekord megdöntését mutatják.

A Mercury Research szokásos jelentését idézik a külsős források, amelyek azt emelik ebből ki, hogy az AMD utoljára 2006-ban állt ilyen jól a teljes x86-piacon, a tavalyi év utolsó negyedében ugyanis a cég a terület 25,6 százalékát mondhatta magáénak, ami picivel jobb a korábbi rekordnál. A konzolos szegmens nagyot dobott a fő számokon, míg az asztali és a noteszgépes kategóriában a nagy rivális Intel tudott javítani, amely sorrendben 83,8 százalékot és 78,4 százalékot ért el ezen szegmensekben, többek között az Alder Lake-generáció sikeres elrajtolása révén. A szerverek területén ismét az AMD tudott némi erősödést felmutatni, ez azonban csak arra volt elég, hogy picivel több mint 10 százalékos részesedést érjenek el, miközben ezen a téren már az ARM-chipek is nagyobb erővel jelentek meg az összesítésben.

Az Omdia piackutató cég ezzel kapcsolatban egészen eltérő számokat közölt, ők 18 százalékon látták az AMD-t a szervereknél, legalábbis az adatközpontok esetében, ám ők még mindig gyűjtik az erre vonatkozó fontosabb adatokat, vagyis az ő számaik nem mondhatók véglegesnek. Mindenképpen érdemes azonban megjegyezni, hogy az x86-chipek szegmensében mindkét versenyző növelte saját számait, a piac bővüléséből tehát mindketten profitálni tudtak, ezen a területen az egy évvel korábbi állapothoz képest 10 százalékkal nagyobb volt a teljes bevétel, amely elérte a 74 milliárd dollárt.

Az ARM-chipekből (az IoT-eszközök és a konzolok kivételével) több mint 500 millió darab kelt el, az x86 területén ez 471 millió darabnál tetőzött a tavalyi évben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • cateran #4
    "Az ARM-chipekből (az IoT-eszközök és a konzolok kivételével) több mint 500 millió darab kelt el"
    Ez rohadtul kevesnek tunik....
  • Sir Cryalot #3
    Ennél a lagymatag sikerpropagandánál még a prohardverről átvett "izmos hardwarezés" is jobb volt. xD
  • Gabbbbbbbbbbbb #2
    Szerintem fel se tudják mérni az ARM darabszámot rendesen. (X86-nál konkrét adatok vannak)
  • felemelő #1
    Az ARM vs. x86 arányon csodálkoztam.
    Azt hittem sokkal erősebb az ARM darabszám.