Gyurkity Péter

Bemutatkozott a Galaxy S22-széria

Az AMD-vel közösen fejlesztett chip van egyes készülékekben, az ár viszont kiemelkedően magas.

A Samsung a várakozásoknak megfelelően saját Unpacked-rendezvényén rántotta le a leplet új okostelefonjairól, amelyek ezúttal is kifejezetten erős hardverrel, jobb kamerákkal, valamint magas kereskedelmi árakkal futnak be. Lássuk, mit kínálnak az új széria tagjai!

A cég, amely legutóbb a Galaxy S21 FE típust dobta piacra, idén kicsit megvariálta a felállást, hiszen gyakorlatilag visszatér a Galaxy Note, amely ezúttal az S22 Ultra néven lát napvilágot. A rendezvény alatt emellett a Galaxy S22 és S22+ részleteit ismertették, ezek sorrendben 6,1 és 6,6 hüvelykes AMOLED-kijelzővel futnak be, míg az Ultra egy 6,81 hüvelykes panelt kapott. Érdekes módon egyedül az utóbbi kapott hajlított kijelzőt és burkolatot, és miközben az első két telefon tripla-kamerával (és 50 megapixeles főérzékelővel) hódítana, addig a legnagyobb változat már quad-kamerát kap, két telefotó-érzékelővel és 108 megapixeles főkomponenssel. A memória mérete 8 és 12 GB lehet, a tároló 256, 512, vagy 1 TB-os, míg a teljesítményről a Snapdragon 8 Gen 1 vagy az Exynos 2200 gondoskodik, ismét a régiótól függően.


A Samsung saját fejlesztése a korábban beharangozott, eredetileg az AMD architektúrájára épülő grafikus vezérlőt tartalmazza, ez a remények szerint nagyobb erőt mutat fel majd a grafika terén. Az akkumulátor sorrendben 3700, 4500 és kereken 5000 mAh-s, ezekhez 25, illetve 45 wattos vezetékes gyorstöltés csatlakozik, egységesen 15 wattos vezetéknélküli változattal. A hivatalos árak a pontos típustól a hardvertől függően 335 ezer és 570 ezer forint között mozognak, ezzel az Apple szintjét is sikerült meghaladni, ami valószínűleg nem lesz kedvező hatással az eladásokra – bár arra sem vehetünk mérget, hogy a sorozat egyértelmű kudarc lesz.

A megjelenés február 25-én esedékes, a telefonok egyelőre előrendelhetők, a fenti árakon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!